Tisztalelkű sorozat 3 - Lelkek békéje

7. fejezet

McGalagony még egy darabig fújtatva meredt a távozó lány után, majd visszafordult a férfiak felé és egy intéssel visszaváltoztatta Carsont. A férfi csupa sárosan emelkedett fel és villámló szemmel fordult Piton felé.

− Maga... - sziszegte.

Perselus felvonta a szemöldöké és gúnyosan elmosolyodott.

− Perselus sajnálja, amit tett – mondta Kingsley, azonban zöld írás jelent meg a levegőben.

Nem, nem sajnálom.

A miniszter váltott egy fáradt pillantást Minervával, majd újból megszólalt.

− Valaki elmondaná, miért támadta meg Carsont Perselus?

Az úr volt az, aki felettébb illetlen módon betört ide, megtámadta Miss. Sellecket és utána még torzszülöttnek is nevezte. Nem hinném, hogy pont azzal a személlyel kellene így beszélnie, akinek a győzelmet köszönhetjük.

McGalagony levegő után kapott, majd vöröslő arccal Carson felé fordult.

− Maga mocskos disznó!

És azzal a lendülettel újra disznóvá változtatta a férfit.

Kingsley fáradtan felsóhajtott, majd a többi auror felé fordult.

− Menjenek vissza a minisztériumba. És vigyék magukkal Carsont is! Ha visszaértem, beszédem lesz önökkel! – Ahogy a négy férfi távozott a disznóval, Kingsley újból Perselushoz fordult. – Eddig maga is elég fárasztó volt, de Miss. Selleckkel karöltve kész katasztrófák. – Piton unottan megvonta a vállát, mint akit nem igazán érdekel a sötét bőrű mágus mondanivalója. – Fogalmam sem volt, hogy aurorokat küldtek hozzád, Perselus – mondta sajnálkozva a miniszter. – Azonban nem mondhatom azt, hogy egyszer nem kell majd bíróság elé állnod.

− De hát Perselus a jó oldalon állt! – kiáltott felháborodottan Minerva.

− Ez tény, azonban sokan kételkednek – bólintott Kingsley. – Hiába próbáltam mindenkit meggyőzni az ártatlanságodról, vannak olyanok, akik legszívesebben az Azkabanban küldenének. Azonban azt sikerült elérnem, hogy augusztus közepére tegyék a tárgyalásodat. A beidézést a napokban fogod megkapni.

Piton merev arccal bólintott. Kingsley gyors köszönés után távozott, míg Minerva szomorú tekintettel meredt az elutasító férfire.

− Perselus, kérlek...

Neki se álljon, Minerva! Mindig is tudtam, hogy rendelkezik azzal a tipikus griffendéles forrófejűséggel, de azért ez már mindenen túltesz. Ne tagadja, hogy nem tudja, mi folyik Miss. Selleck körül! Pontosan tudja, hogy azt a lányt konkrétan megkövezik annak ellenére, hogy mit is tett a varázsvilágért. Az egy dolog, hogy bennem nem bízik, de mikor szüksége volt Selleckre, akkor jó volt, és most, hogy elmúlt a veszély rögtön kihajítja? Az a lány nem ezt érdemli!

Minerva lesütött szemmel állt a villámló tekintetű férfi kereszttűzében.

− Sajnálom, Perselus – szipogta a nő. – Igazad van! Miss. Selleck nem ezt érdemli. És te sem – pillantott fel a férfire bűnbánóan.

Kár erőltetni bármit is, ha csak más unszolására vesszük észre! Majd akkor jöjjön vissza, ha valóban elgondolkodott!

Az igazgatónő letörten bólintott és elhagyta a gyengélkedőt.

Perselus ökölbe szorult kézzel döntötte hátra a fejét. Tudta, hogy eljön az a nap, mikor felelnie kell a tetteiért. Most, hogy megtudta, mikor kell bíróság elé állnia, rögtön azt kívánta, bárcsak már túl lenne rajta. Utált várakozni, itt pedig még egy hónap hátra van, ami azt jelentette, hogy még a szokottnál is jobban mogorva és zárkózott lesz.

Dühös is volt. Eddig csak Sarah elmondásai alapján tudta, mi is folyik a lány körül, de a mai nap bebizonyította, hogy a griffendéles hajlamos volt lekicsinyíteni a dolgokat. Még mindig látta maga előtt azt a gyűlölettől eltorzult arcot, ahogy kiejti azokat a mérgező szavakat, amik egy világot dönthetnek össze Sarah-ban. Borzalmasan dühös volt emiatt. Sarah nem ezt érdemelné. Az életét kockáztatta mindenkiért, még az olyanokért is kiállt, mint amilyen a férfi is, és végül hála helyett nem kap mást, csak megvetést. Legszívesebben megölné Carsont és a többi együgyűt, aki csak egy ferde pillantást mer vetni a lányra, de tudta, hogy ezt nem teheti. És a boszorkát sem rejtheti el egy Merlin háta mögötti kis helyen, ahol soha senki nem fogja megtalálni. Sarah megátkozná...

Remélte csak, hogy a kedélyek leülepednek és végül mindenki be fogja látni, hogy Sarah a légynek sem tudna ártani, hacsak nem húzzák fel.

Talán jobb is lesz, ha a boszorka visszatér az iskolapad mögé. A Roxfortban biztonságban lesz, és legalább eltűnik a kíváncsi tekintetek elől is.

******** 

Perselus lassan lépett be a lakosztályába. Hosszú idő után végre újra visszatérhetett az otthonába, ami megnyugvással töltötte el. Elege volt már a gyengélkedőből. Nem volt semmi magánélete, mindenki a nyakára járt és zaklatta. De ennek most vége. A mai nap végre végleg maga mögött hagyta a betegágyát. Igaz, még könnyen elfáradt és a hangját se nyerte vissza teljesen, de már az is alakulóban van. Sosem lesz olyan, mint régen, de tudni fog beszélni, a többi meg már csak részlet kérdése.

Lassan körbenézett, és meglepetten tapasztalta, hogy szinte minden ugyanúgy nézett ki, mint mikor utoljára itt járt. Sarah remek munkát végzett, még a festmények is ugyanúgy néztek ki.

Perselus körbejárta az egész lakosztályát. A szobájába érve kigombolta a talárját és zakóját, majd az ingjének legfelső gombját. Leült az ágya szélére és maga mögé téve a kezét megtámaszkodott. Hátrahajtotta a fejét és lehunyta a szemét. Élvezte a csendet és a nyugalmat.

Vagyis csak akarta. Amint kezdett volna elmerülni a békességben, odakintről felhangzott egy kopogás.

A férfi bosszúsan felmordult és eljátszott a gondolattal, hogy inkább ott marad a szobájában és nem nyit ajtót. Aztán végül mégiscsak felkelt az ágyról és megindult.

Lendületesen nyitotta ki, hogy aztán szembe találkozhasson Sarah-val, aki felvont szemöldökkel pislogott rá. Szőke tincsei hátra voltak fonva és csupán egy egyszerű fehér nyári ruhát viselt. Perselus alaposan végigmérte az előtte állót, miközben azon gondolkodott, hogy lehet egy ilyen angyal az övé.

Nézte a magas homlokot, ami mögött annyi értelem rejlett, majd a csillogó kék szempárt. A pupillája körül volt egy kis aranygyűrű, ami még különlegesebbé tette. Az orrában volt egy kis görbület, míg ajka telten hívogatta csókra.

Sarah alacsony volt, alig súrolta a férfi állát. Nem is rendelkezett telt idomokkal, már ami a mellét illette. Azok egészen aprók voltak, de a férfit ez nem érdekelte. A mellével ellentétben a feneke azonban kerekded volt, pont olyan, amibe Perselus szívesen belemarkolt volna. Hosszú és a futásnak köszönhetően izmos combjait egy szandálba bujtatta.

− Bemehetek vagy jöjjek vissza később? – szólalt meg a lány, mire Piton enyhén megrázta a fejét, hogy magához térjen a bámészkodásból.