Tisztalelkű sorozat 3 - Lelkek békéje

27. fejezet

Sarah görnyedve hajolt az előtte fekvő könyvek felé. Lassan éjfélre járt az idő, de ők még mindig Perselus nappalijában kutattak lehetséges nyom után.

A lány megdörgölte a szemét és fáradtan hátradőlt a mögötte lévő fotelnek, amiben a férfi foglalt helyet. Fejét Perselus combjának döntötte, mire a mágus lenézett rá, de előtte az ujjával megjelölte, hol is tart a könyvben.

− Menj, feküdj le – mondta Piton, ahogy meglátta mennyire kimerült is a lány. Ő sem érezte magát jobban, de muszáj volt haladniuk.

− Nem, ezeket még befejezem – ingatta meg a fejét enyhén a boszorka és egy pillanatra lehunyta a szemét.

Perselus figyelte, ahogy a boszorka visszahajol a könyvek felé, de közben elnyom egy ásítást. Ő is visszafordult a saját könyvéhez és újabb órákra beletemetkeztek.

Hajnali félkettő volt, mire Perselus becsukta a könyvét és lepillantott a lábánál kuporgó lányra. Sarah feje ismét a combján pihent és enyhén elnyílt ajkakkal aludt. A férfi letette a könyvét és óvatosan, hogy ne ébressze fel a lányt, felkelt, majd elé guggolt. Gyengéden végigsimított az arcán, aztán az ölébe vette és a hálószobába vitte.

Egy pálcaintéssel megszabadította a cipőjétől és a pulóverjétől, majd betakarta és apró csókot lehelt a homlokára.

Másnap reggel úgy ébredt, hogy Sarah háttal teljesen neki volt simulva, az ő keze pedig a lány hasán pihent, hüvelykujja súrolta a boszorka mellét. Perselus halkan morgolódva próbált távolabb húzódni a griffendélestől, de az mintha megérezte volna, hogy el akar tőle távolodni, nyöszörögni kezdett.

A férfi pislogás nélkül figyelte, ahogy Sarah nem foglalkozva azzal, hogy mögötte van, egy hatalmasat nyújtózkodott, amitől a háta ívbe feszült. Igen ám, csak ettől a feneke egy igen érzékeny pontot talált el a férfinek. Perselus megfeszülő állkapoccsal hunyta le a szemét, hogy ne adjon ki hangot. Merlinre is, tényleg olyan volt emellett a boszorka mellett, mint egy tinédzser. Fogalma sem volt, mikor kelt utoljára reggeli merevedéssel, de a boszorka feneke pont ott simult hozzá, ami eléggé kínzó volt. Azonban úgy tűnt Sarah ebből semmit sem vett észre.

− Jó reggelt – fordult hátra a lány és egy kis mosolyt vetett a férfire. Perselus igyekezett, hogy semmi ne látszódjon az arcán és hátrébb húzódott az altestével.

Válaszul aprót biccentett, majd a másik oldalára fordult, hogy fel tudjon kelni. Érezte magán Sarah értetlen pillantását, de jelenleg csak minél előbb be akart jutni a fürdőbe, hogy vehessen egy hideg zuhanyt.

− Mehetünk? – kérdezte Sarah, miután mindketten megreggeliztek és elkészültek.

December huszonnegyedike volt, ők pedig éppen a Grimmauld térre készültek. A férfi beleegyezően bólintott, ami enyhe dühöt váltott ki a lányból. Perselus egész nap tartózkodóan viselkedett vele szemben. Fogalma sem volt, hogy mégis mit vétett ellene, de elege volt ebből a gyerekes duzzogásból.

Csípőre vágta a kezét és villogó szemmel elállta a mágus útját.

− Elárulod, hogy mégis mi bajod van? – kérdezte és akármennyire is nem akarta, még ő is kihallotta a hangjából az enyhe követelést.

Látta Perselus arcán az enyhe döbbenetet, mielőtt rendezte volna a vonásait.

− Semmi bajom nincs – felelte végül érzelemmentesen.

A boszorka csak még dühösebben lendült előre és ragadta meg a férfi kezét.

− Akkor miért húzódsz el minden érintésem elől? – emelte fel markát, amiben ott pihent a mágusé. Perselus tekintete odatévedt, de hamar visszanézett a lány arcára. Sarah szomorúan tekintett rá és hagyta lehanyatlani a kezüket. – Valami rosszat tettem?

Pitonnak ellágyult a tekintete és közelebb lépett a boszorkához, kezét gyengéden az arcára simította. Mégis, hogyan mondja el neki, hogy az égvilágon nem tett semmit, csak őrá van túl nagy hatással minden mozdulata.

− Szeretlek – mondta ki hirtelen, amitől a lány megdermedt előtte. Ő sosem volt jó az ilyen érzelmek kifejezésében. Azt meg főleg nem szokta, hogy el is mondja, mit érez. De most, ahogy Sarah előtte állt és kétségbeesetten bámult amiért, azt hitte, hogy valamivel magára haragította őt, nem bírta tovább.

Mindig is félt, hogy kihasználják, hogy majd felhasználják ellene azt, amit megtudtak róla. Ezért inkább mindent elrejtett és egy mogorva, hideg álarcot vett magára.

De a lány minden szeretetteljes szava és mozdulata, amivel őt illette, felmelegítette és egyre gyengédebbé tette vele szemben. Nem tudta elviselni a fájdalmát. Nem akarta, hogy miatta szenvedjen. Hát, kezdte megtanulni, hogy azzal, hogy néha kifejezi a szeretetét, hol szavakkal, hol tettekkel, nem tették gyengébbé.

Sarah megrendülten nézett Perselusra és hirtelen azt sem tudta, hogy mit is kellene mondania. A férfi most mondta ki először, hogy szereti a csata óta. Akkor azt hitték, hogy elveszítik egymást, de most nem volt semmi, ami sürgette volna őket arra, hogy bizonygassák egymásnak az érzéseiket.

A lány igyekezett visszanyelni a könnyeit és átkarolta a férfi nyakát. Sugárzó mosolyt vetett az előtte állóra és túlcsorduló érzelmekkel a hangjában megszólalt.

− Én is szeretlek!

**********

Perselus mogorván figyelte, ahogy körülötte mindenki nevet vagy beszélget valakivel. Félig már túl voltak a vacsorán, ami felettébb finomra sikerült, ezt még neki is el kellett ismernie. Ennek ellenére legszívesebben lelépett volna, de látta Sarah-n, mennyire jól érzi magát. Neki pedig nem volt szíve elrángatni, mikor végre nem bánatosan meredt maga elé, amiért folyton bántják. Így inkább nyugton maradt és figyelte, amint a lány az öccsével a karjában kuncogott valamin, amit a fiú mondott neki.

Edmund meglepően ragaszkodott a nővéréhez. Amióta Sarah betette a lábát a házba, le sem lehetett vakarni róla, sőt, még Perselushoz is odament, hogy komoly beszélgetést folytasson vele a kígyókról, és még az sem zavarta a kisfiút, hogy a férfi nem éppen a megszokott kedvességgel válaszol neki. Na, nem mintha undok lett volna annak a nőnek az öccsével, akit szeretett.

− Igazán aranyosak – jegyezte meg az anyja, mikor leült mellé és pillantásával követte a fia tekintetét. – Sarah remekül bánik vele.

Perselus nem válaszolt, de magában egyetértet az anyjával. Ugyan nem látta még más gyerekkel, de amilyen szeretettel nézett le Edmundra, úgy vélte, hogy a többi gyerek is imádná. És itt furakodott be minduntalan egy kis hang a gondolatai közé, ami azt kérdezte tőle, hogy vajon a saját gyerekével is ilyen jól bánna-e. Az ő gyerekükkel is ennyire jól bánna?

A férfinek muszáj volt kivernie ezt a fejéből. Sarah még túl fiatal volt, a kapcsolatuk pedig még alig kezdődött el és ő sem való apának. Amennyire jól bánt a lány a gyerekekkel, ő annyira rosszul.

Mintha az anyja is a gondolataiba látott volna megszólalt.

− Nekem mikor lesz végre unokám? – kérdezte és hangjában egy kis számonkérés volt.

Perselus ezúttal rá kapta a szemét.

− Nem mostanában – vetette oda. – Sem Sarah, sem én nem állunk készen rá. Csoda, hogy egyáltalán megtűr maga mellett, nemhogy rögtön lánykéréssel és gyerekkel zaklassam.

Eileen elkerekedett szemmel, döbbenten nézett fiára.

− Te tényleg fülig beleestél, fiam – mosolyodott el végül és tekintetét visszafordította a szóban forgó lányra.

Perselus hümmögve értet egyet anyjával és meghúzta a kezében lévő serleget. Mi értelme bármit is tagadni, ha éppen ő maga vallotta be indulásuk előtt, hogy szereti a lányt.

Tizenegy körül indultak végül el. Sarah előtte még hosszan búcsúzkodott a többiektől, míg Perselus enyhén türelmetlenül várta. Eileen már korábban elköszönt tőlük és visszatért a kúriában.