Tisztalelkű sorozat 3 - Lelkek békéje

22. fejezet

A férfi arca megvonaglott. Sarah türelmetlenül járkálni kezdett a nappaliban, miközben maga elé mormogott.

− Persze, hogy az vagy. Ez megmagyarázza, hogy két éve, mikor párbajoztunk órán, honnan tudtad olyan hirtelen megerősíteni a pajzsodat. Ahogy azt is, miért vagy erősebb a többieknél – pillantott Pitonra a lány, de arcán düh mutatkozott. – Meg azt is, miért voltak körülöttünk arany fonalak a Rendbe való beavatásomnál. – Sarah megtorpant és fájdalmas tekintettel meredt a férfire. – Jó érzés volt szórakozni velem?

− Egy percig sem szórakoztam veled! – fakadt ki hirtelen dühösen Perselus. Ereje végigsepert a szobán. A griffendéles összerezzent, de aztán gúnyosan megszólalt.

− Ohh, szóval most már nem rejted el az erődet?

− Sosem rejtettem el előled.

− De, pontosan azt tetted – vágta rá élesen Sarah. – Pontosan ugyanúgy elrejtetted, mint ahogy az érzelmeidet szoktad. A fenébe is Perselus! – kiáltott fel szinte sírva a lány. – El tudod te képzelni, mennyire fáj ez? Kibaszotul elérted, hogy megbízzak benned, hogy szeresselek! Még az életemet is bármikor odaadnám érted! Mindent elmondtam, és te – mutatott a férfire a boszorka. – Te...csak úgy a szemembe hazudsz! Sőt, mikor a Próféta lehozta, hogy mi is vagyok, még te is nekem támadtál, pedig neked kellett volna a legjobban átérezni a dolgokat. Én mindent elmondtam neked, bíztam benned – sírt fel. – Volt bármi egyáltalán, ami igaz volt?

A férfi lassú léptekkel közelebb sétált a griffendéleshez és óvatosan letörölte a könnyeit. Sarah összerezzent, de nem húzódott el.

− Minden igaz volt, ami közöttünk történt – felelte szokatlanul halkan Perselus. Volt valami a hangjában, ami arra késztette a lányt, hogy felnézzen, és ahogy meglátta a férfi arcán legördülő könnyeket, annyira megdöbbent, hogy az övéi hirtelen elapadtak.

Perselus Piton sírt. Nyíltan sírt előtte.

− Nem mondtam el – szólalt meg újra remegő hangon Piton. -, mert senki sem tudta Thomason kívül. Még Dumbledore sem. Féltem, hogy velem is azt teszik, mint veled most. Tudod nagyon jól, hogy egész eddigi életemet végigkövette a szerencsétlenség. Ha bárhogyan is, de kiderült volna, azzal mindenkit veszélybe sodorhattam volna. És miután elvesztettem a forrásomat, már nem is voltam olyan, mint kellett volna. Lily halála valóban elvett tőlem valamit, amiről azt hittem sosem kaphatom vissza.

Sarah elhúzódott Perselustól. Már megint itt tartanak. Lily Potternél, aki úgy néz ki az első és utolsó szerelme is volt a férfinek. Ő pedig képtelen egy halott nővel felvenni a versenyt. A szíve szakadt meg, hogy sosem lesz elég Perselusnak.

Piton látta a lány arcán átsuhanni a fájdalmat Lily említésére, így sietve folytatta.

− Aztán jöttél te, azzal a nyavalyás griffendéles makacsságoddal és addig romboltad a falaimat, míg nem maradt más csak én. Az a énem, amely soha senkit sem érdekelt. Te vagy a forrásom, Sarah.

Sarah kistányérnyi nagyságúra tárta a szemét és úgy meredt az előtte álló férfire.

− Nem, az nem lehet – rázta a fejét kétségbeesetten. – Neked Lily volt a forrásod, és ha egy Tisztalelkű elveszíti a forrását, akkor már nem lehet...

− Ritkán, de lehet – vágott közbe Piton. – Ha... - akadt meg, majd mélyen a lány szemébe fúrta a saját tekintetét és folytatta. – Ha eléggé szereti azt.

− Nem – mondta a lány, és egyre távolabb hátrált a férfitől.

− Bebizonyítom – lépett utána határozottan Perselus, és mikor Sarah nem tudott tovább hátrálni a faltól, két oldalt elzárta a menekülési útját és mélyen a szemébe nézett. Azonnal érezte a lány tudatát a sajátja peremén és sietve egy emléket lökött előre.

Sarah saját magukat látta a pince folyosóján, azon a napon, mikor Dumbledore a mérget kérte Perselustól.

− Magából aztán remek színész lenne – szólalt meg hidegen az emlék Piton. A lány nézte, magát, ahogy szinte eltörpül a felé magasodó férfi előtt.

− Bajban vagyok, igaz? – kérdezte ő csendesen.

− Miért nem megy és kürtöli szét az egész iskolának, hogy mit is hallott? – kérdezte gúnyosan a férfi, és a két kezét megtámasztotta a lány feje mellett a falon. Egészen közel hajolt a másikhoz, szinte már összeért az orruk.

− Jobban ismerhetne már ahhoz, hogy ilyeneket feltételezzen rólam – lehelte halkan az múltbeli énje.

− Most már tudja, Miss. Selleck, hogy milyen is vagyok valójában – mondta Piton és elhúzta a száját. Hangjában keserűség csendült.

− Ne akarja visszahúzni a maszkját, mert nem fog összejönni – fortyant fel hirtelen a lány, mire az emlék Piton meglepetten felhúzta a szemöldökét. – Még az imperius sem lenne elég ahhoz, hogy elítéljem önt, uram. Maga a legjobb ember, akit ismerek, és ezen az sem fog változtatni, hogy most mit akar nekem előadni. Én tisztelem és kedvelem magát, nehogy már pont engem akarjon megtéveszteni. – A végén még egy hitetlenkedő kis kacajt is megeresztett.

Sarah látta, ahogy a múltbeli Piton megütközve meredt rá egy pillanatig, aztán szorosan magához húzta a múltbéli énjét. A griffendéles halványan elmosolyodott, ahogy magukat nézte. Milyen szokatlan párost alkotnak ők ketten.

A régebbi énje zokogni kezdett, mire Perselus még közelebb húzta magához és a hajába temette az arcát. Aztán, ahogy ott álltak egymást ölelve, a férfi hirtelen felemelte a fejét és nagyon nézett valamit. Egy pillanattal később Sarah is meglátta, ahogy egy aranyló fonál körbe fonja a testét, majd eltűnik.

A boszorka könnyei újra utat törtek maguknak, ahogy visszatért a saját idejébe és felnézett az előtte álló férfira. Hát, valóban igazat mondott.

− Nem fogok neked hazudni, Perselus – kezdte remegő hangon. – Kimondhatatlanul sokat jelent, amiért így érzel irántam, de így csak még jobban fáj az, amit ma tettél. Szeretlek és ez nem fog megváltozni, de talán jobb lenne, ha egy picit szüneteltetnék a közös időtöltést.

Perselus lehunyta a szemét és ellépett a lánytól. Aprót biccentett és igyekezett felvenni a szokásos, rideg arcát. Tudta, hogy elrontotta. Túl szép volt, hogy igaz legyen, persze, hogy kellett valami, ami tönkreteheti. Miért is pont ő érdemelné meg a happy endet? Mindig mindent elrontott, már az is csoda volt, hogy Sarah bármikor is foglalkozott vele, mikor simán találhatna a saját korosztályában is bárkit.

− Rendben – mondta végül, és örült, amiért legalább a hangja nem árulkodott arról, hogy mennyire megtört.

A boszorka felnézett rá, még egyszer utoljára végigsimított a férfi arcán, elmaszatolt néhány könnyet, majd halkan elhagyta a lakótermét.

És ahogy becsukódott utána az ajtó, Perselus ereje kirobbant és végigsepert az egész szobán. Dühös volt. Mindent utált maga körül. Utálta Harmont, az iskolát, Sarah-t, de legfőképpen saját magát.

A romok között végigsétálva magához vett egy üveg lángnyelv whiskeyt és nem törődve olyan apróságokkal, mint a pohár, meghúzta az italt.