SZJG-lány a jég alatt [BEFEJEZETT]

A bíborajtó

⚠️Na, hát ez a fejezet kicsit dark lett szóval csak okosan kicsik⚠️

- Hát... ez porolta le a nadrágját Klaudia.
- Nem volt semmi. Fejeztem be a mondtatot.
- Én még maradtam volna, de Kornél kirángatott. Mondta morcosan Ambrose.
Ekkor vettem csak észre a Vanda mellett álló Kornélt.
- Ti hogy kerültök ide? Kérdezte Klau.
- Hát ő... szóval az úgy volt... hogy Kornél... ughh... jó követtünk titeket.
Sóhajtott fel Vanda.
A portás megforgatta a szemét majd inkább csak intett, hogy menjünk tovább.
Tovább bandukoltunk a kis folyosón egészen egy újabb ajtóig. Ez a kapu bíborvörös volt viszont kisebb mint az előző.
A Portás most ismét felvette velünk a szemkontaktust és elkomorodott.
- Ez az ajtó nem valóságos... ugyanugy a fantáziád szüleménye mint az előző... de... *tartott egy kis szüntetet
Ez nem jelenti azt, hogy nem fogjátok, valóságosnak érezni... mondta majd kinyította a vörös ajtót és minden elsötétült.
 
                                   *

Amikor kinyitottam a szemem, nem láttam sok mindent.
Erősen fújt a szél és éreztem, hogy valami hideg dolgon fekszem.
felültem és próbáltam rajönni, hogy hol is lehetek. Tisztult a látásom és észrevettem, hogy a ruhám ismét megváltozott. Egy csurom vizes Hosszú bokáig érő fehér ruha volt rajtam... a hajam nedvesen tapadt az arcomra. Végig futott a hideg a  hátamon ahogy megpróbáltam felálni. Ahogy talpaim érintették a hideg talajt, felszisszentem.
Rá kellett jönnöm, hogy mezítláb vagyok és csupasz lábam egy jégtáblát érint.
Ilyedten körbenéztem. Homályosan láttam, a szempilláimon meg-meg csillant egy-egy hópihe.
A jégen voltam... AZON a jégen...
A térdeim remegni kezdtek, levegőt is alig mertem venni.
Eddig bele sem gondoltam, hogy lelkileg milyen traumát okozhat a jégen történt baleset. Meg ha valahogy ki is jutok innen és a fizikai sebeim begyógyulnak... egy lelki seb eltűntetése... nehezebb dolog.
- Reni! Korcsolyázunk? Kérdezte valaki.
Amikor felnéztem, Arnoldot pillantottam meg. Fehér inget és farmert viselt szintén fehér elegáns cipővel.
A kezét felém nyújottta es ezer vattos mosollyal bámult rám.
- Arnold... miért bánottad Cortezt?...
Nem tudom, hogy miért pont ezt kérdeztem...  viszont ő erre a mondatomra abba hagyta a mosolygást és inkább gúnyosan mért végig.
- Cortez... hát persze... Még ilyen helyzetben is csak Ő érdekel. Ez csodálatos! Persze, beszéljünk Cortezről! Nevett fel szarkasztikusan.
- Tudod vicces... Nem elég, hogy Cortez lett számodra a megtestesült tökély, ÉN lettem a rosszfiú! ÉN! ÉN, aki mindig ott volt neked Reni! Ordította.
- ÉN vigasztaltalak amikor őfelsége éppen Vikivel kavart! És ÉN- folytatta volna, de én közbevágtam.
- ÉS TE VOLTÁL AZ, AKI MAJDNEM MEGÖLTE CORTEZT! ripakodtam rá.
- Arnold döbbenten nézett rám. Aztán gonoszul elmosolyodott.
- Majdnem? Kérdezte. Ó szegény Reni... a hideg talán, összezavarta a memóriád? Mért végig sajnálkozóan.
- Mi-miről beszélsz? Dadogtam.
- Cortez meghalt... Reni...  és mostmár semmi semmi sem álhat közénk vigyorgott.
Elsápadtam.
- Nem... NEM! Hazudsz! Kiáltottam, a könnyeimmel küzködve.
-Hát rendben... Ha én hazudok, akkor most hol van a te Cortezed? Kérdzte bociszemekkel.
Össze vissza nézelődtem, a szememmel Cortezt kutatva, hátha meglátom es akkor majd.... Akkor kiderül, hogy Arnold csak hazudott... mert ő csak hazudott.... Kinga megakadályozta... láttam... Cortez él....
Ekkor láttam meg a partot. Mindenki ott állt a parton. Feketében, kisírt szemekkel.
Kinga, Virág, Ricsi, Dave, Zsolti, Andris, Robi, Macu, Jacquies, Gábor és... Cortez szülei és nagyszülei....
- Na? Hol van Cortez Reni? Kérdezte Arnold szórakozottan.
Előtörtek a  könnyeim... Nem, az nem lehet....
- MIT CSINÁLTÁL VELE?!?! Ordítottam a fiúra, De ő csak nevetett, egyre hangosabban. 
A szél erősebben kezdett fújni és en alig láttam a könnyeimtől. Vacogtam a hidegtől, labaim mimtha kocsonyából lettek volna.
Egyszercsak megszűnt... eltűnt a jég.... és ujra a fagyos vízé lettem. Sűllyedtem... egyre méllyebre és mélyebbre.... A jég peremén Arnold állt. Még így is jól hallottam harsány nevetését. Minden reményt elvesztettem... üres voltam belülről... és akkor egy pillanatra.... úgy éreztem, hogy...  már meghaltam...
Lassan lecsukódtak a  szemeim és már épp az utolsó levegő buborék is elhagyta volna a szám amikor valaki megragadta a karom és oldalról kirántott a vízből.

                                  *

Köhögve ültem fel a jól ismert szűk folyosón. Kiköptem a tüdőmbe szorult vizet és levegőert kapkodva kapaszkodtam meg egy erős karban.
- Semmi baj itt vagyunk, hallottam meg Klaudiát. Kinyitottam a szemem és láttam amint mindenki körülöttem gugol és aggódó pillatásokkal ajándékoznak.
- Jól vagy? Kérdzete Ambrose akinek görcsösen szorítottam a karját.
- Igen... krákogtam. -Bocsi... azzal elengettem a karját.
- Semmi baj... Ez a szoba, senkinek sem volt egy leány álom. Motyogta, azzal felsegített a földről.