SZJG-lány a jég alatt [BEFEJEZETT]

Megcsinálta...

- Rebeka! Megosztanád velünk, hogy mire készülsz? Kérdezte türelmetlenül
Ambrose amikor mindenki leért a nagyterembe. Rebeka még mindig magában motyogot arról, hogy végig ott volt előttük a megoldás és hogy milyen hülye, hogy nem vette észre.
- REBEKA! Kiáltott rá Klau ingerülten, mire a lány összerezzent.
- Bocsi! Igen! Szóval...
Ugye amikor először akartuk visszavinni Renit, azt próbáltuk elérni, hogy felébredjen a kómából a kórházban. Magyarázta
- Igeeen??? Pislogott Vanda
- De amikor Reni azt mondta, hogy lehet, hogy amikor a jég alatt behunyta a szemét, az volt az utolsó pillanat amikor élt, eszembe juttatta a valódi megoldást!
Nem azt kell elérnünk, hogy Reni felkeljen... hanem, hogy ne is ,,aludjon el" tárta szét a kezét Rebeka.
- mivan??? Értetlenkedett Kornél.
- Én... én azt hiszem, hogy értem... Szólalt meg Ambrose Reni akkor, abban a pillanatban, elvesztette az életét. Konkrétan meghalt. Csak az orvosok újraélesztették. Azt az életet  elvesztette és már nem tudunk mit kezdeni vele. DE... ha megakadályoznánk, hogy NE haljon meg akkor, abban a pillanatban.
- Akkor lehetséges, hogy Reni december 12-ére fog visszakerülni. Fejezte be a mondatot mosolyogva Rebeka.
- Szóval... ha jól értem... ha visszavisszük Renit a halála előtti  pillanatba és megakadályozzuk, hogy kómába kerüljön...
- Akkor Reni szépen felkel a Greendale-i tó partján, kiköhög néhány dl vízet, egy pár napra talán benttartják a Kórházba aztán pedig hazamegy és együtt karácsonyozik a családjával meg a barátaival. Fejezte be Klau helyett Kornél.
- Szép volt gyerekek, tudtam, hogy sikerül. Mosolygott a portás.
- Várjon... maga végig tudta? Fordultam felé.
- Gyermekem... én már olyan öreg vagyok, hogy olyan dolgokat is tudok amik több 100 év múlva fognak megtörténni. Sok bölcsesség került a fejembe az itt töltött időm alatt. De tudtam, hogy ti gyerekek idővel rájöttök majd. Nézett körbe a kis társaságunkon.
- Előkészítem Emmát. Mondta Rebeka és beszállt a csőbe.
- Ez még mindig fura borzongott bele Klau.
 

                                   *

- Minden készen áll... Reni légyszi feküdj oda. Mutatott a kemény szivacsos ágyra Rebeka.
- Kicsit de ja vu érzésem van... sóhajtottam, amikor hátradőltem.
- Nekem is... de most nem úgy fog végződni mint az előbb. Mondta Bíztatóan Rebeka.
- Sikerülni fog... mondta Ambrose inkább magának, de még is hangosan
- Hiányozni fogsz. Szomorkodott Vanda.
- Nekem is ti... mosolyogtam szomorúan és szorosan megöleltem mindenkit.
- Hát, akkor... itt az idő... sóhajott Rebeka és hezitálva de elkezdte rám csukni a búrát.
- VÁRJ! Kiáltottam hirtelen. Majdnem elfelejtettem! Űltem fel és a kabát zsebembe nyúltam. Klau! Néztem barátnőmre, aki értetlenül közelebb lépett hozzám. A zsebembe kotorásztam amikor végre megtaláltam amit kerestem. Óvatosan előhúztam a fényes kirakós darabot.
- De... ez... mégis, hogy??? Mikor??? Értetlenkedett.
- Mondtam, hogy segítek megtalálni a befejezetlen ügyedet, és így is lett. Mosolyogtam rá.
- De... én ezt nem értem... mi volt a befejezetlen ügyem? Nézett rám értetlneül. Konkrétan mindent megpróbáltam már.
- Amikor... Karácsonykor azt modntad nem hiszel a szerelemben, tudtam, hogy azért mondod mert Péter cserben hagyott... de aztán hallottad Cortez és Virág beszélgetését... azt mondtad változott a véleményed. És... ez volt az,... hogy újra higgyj a szerelemben,... hogy rájöjj, hogy nem mindenki olyan mint Péter. És ez volt a befejezetlen ügyed. Fejeztem be.
- Reni... Ezt... nem hiszem el... nevetett fel könnyes szemmel.
- Teljes a kirakósod... tovább mehetsz. Mondtam.
Mindenki Klau köré gyűlt. Klaudia körbenézett és boldogan nézett régi barátaira.
- Köszönök mindent... mindenkinek... főleg neked Reni. Ti lettetek a családom.... gördült le egy könnycsepp az arcán. Nagy ölelésbe húzott minket.
- Tessék. Adtam a kezébe a kirakós darabot. Sok sikert. Küldtem felé egy bíztató mosolyt.
- köszönöm... Reni. Mondta és hirtelen megjelentek a korábbi darabok és a kirakós mostmár teljes lett. Klau ragyogni kezdtett majd lassan elhomályosodott és mint egy fénylő csillag, úgy kezdett el felemelkedni az ég felé.
- Hát megcsinálta... nézett utána mosolyogva Vanda.
- Meg... értett egyett Ambrose.
- Reni? Készen állsz? Fordult felém lágyan Rebeka.
Finoman bólintottam és visszafeküdtem a szivacsra.
- Ambrose rámcsukta a búrát és még utoljára visszanéztem a pince patkányokra.
- Haza megyek... mondtam és lehunytam a szemem.

Hatalmas fényesség és hideg szél csapta meg az arcom.

Már csak 2 fejezet van hátra🥺