Bonifác - Lucifer macskája (Befejezett)

Harminckettedik fejezet

− Bonifác! Megjöttünk! − csukta be maga mögött az ajtót és rakta le a hordózót.

~ És? − tudakolta a kandúr álmos hangon, akit sikeresen felvertek a szunyókálásából.

~ Bonifác! − nyervogott Ignác kétségbeesetten egyet, amikor Luca kinyitotta a hordozó ajtaját olyan gyorsan spurizott ki és rohant a nappaliba, hogy csupán fekete villanásnak tűnt.

~ Ezek szerint túlélted − ásított egyet Bonifác és még mindig kissé álmosan nézte hogyan préseli be magát a fal és az ülőgarnitúra közé magát Ignác.

~ Nagyon rossz volt − panaszkodott a kis kandúr és megfogadta nem jön elő többet, nem fogja hagyni, hogy még egyszer ilyen történjen vele.

− Azért ennyire nem volt rossz, hogy folyamatosan panaszkodj Ignác − nézett be Luca a nappaliba, de sehol nem látta a folyamatosan, panaszosan nyervogó kismacskát. − Hozok neked valami finomságot a boltból, jó?

Luca terve eredetileg az volt, hogy az állatorvostól vissza belép a boltba és vásárol ezt-azt, de így is tartott attól, hogy Ignác esetleg megfázik, és abban sem volt biztos, hogy a boltba beengedik macskával együtt, még így sem, hogy hordozóban van.

~ Nem hagyom magam becsapni! − fogadkozott Ignác.

~ Ne foglalkozz vele Luca! − állt fel a pulcsiról Bonifác és a lány felé sompolygott. ~ Hozd csak nyugodtan, amit neki szántál, majd én megeszem. Ugye tudod miket szeretek?

− Hiába sündörögsz nekem ide, enyhén felpúposított háttal hízelegni Bonifác, te nem kapsz semmit! Ledöntötted a frissen vasalt ruháimat és kisajátítottad a pulcsimat − küldött a macska felé egy lapos, egyértelműen elutasító pillantást Luca, amikor a kandúr hozzádörgölőzött volna egyértelműen arrébb lépett. − Nemcsak te sértődhetsz meg, hanem én is!

Azzal Luca hátat fordított Bonifácnak, akit pár pillanat erejéig meglepett a lány elutasító viselkedése, na meg az, hogy nem jött be a látszólagos hízelgés sem. De büszkébb volt annál, semhogy erőltesse és most félig leeresztett szemhéj mögül nézte a távozó Luca hátát.

− Vigyázz Ignácra, és akkor talán megbocsátom neked a délelőtti húzásodat! − húzta be maga után az ajtót Luca, majd elfordította a kulcsot és bezárta a két macskát a lakásba.

Bonifác csak állt és nézett előre, farka vége idegesen csapott jobbra-balra. Azon gondolkodott mégis mikor vesztette az irányítást Luca felett. Akárhogyan is, de vissza fogja szerezni. Pillantása a kanapé felé esett, ami mögött Ignác bujkált, és arra a következtetésre jutott, hogy bizonyára az öccse hibája, és minden visszaáll a megszokottra, ha végre eltűnik innen.

~ Gyere elő! − mordult fel Bonifác és az ablak felé vette az irányt.

~ Nem! Itt maradok! − ellenkezett elszántan Ignác.

~ Ennyire azért nem lehetett borzalmas − adott hangot kétségének a kandúr és egy könnyed ugrással a párkányon termett, leült és nekiállt nézelődni.

~ Fogalmad sincs róla! − méltatlankodott az öccse, és Bonifác, ha képes rá felhorkan. ~ Volt ott egy nagy, fekete kutya, csak úgy áradt belőle az ellenszenv! Meg aztán ott volt az a macska is...

~ Serafina? − rezdült meg Bonifác füle és enyhén hátrafordította a fejét.

~ Nem. Azt mondta Fábián a neve és csak félig pokolmacska. Ő társalgott azzal a kutyával.

~ Korcsok! − adott hangot nemtetszésének Bonifác, és nem értette felelőtlen fajtársait, akik egyszerű házimacskákkal keveredtek némi élvezetért cserébe. A fekete kutyában viszont felismerte ezek után azt a Burkust, vagy kit, akivel ő is összefutott egyik éjszaka. ~ Miről társalogtak?