Bonifác - Lucifer macskája (Befejezett)

Tizenötödik fejezet

Luca másnap frissen ébredt, nem úgy Bonifác, aki álmosan ment ki a reggelijét elfogyasztani. A lány aggódva nézte, még le is guggolt, hogy alaposabban megnézze a kandúrt.

− Nem vagy beteg, ugye Bonifác? − Aggódott érte. − Valamelyik nap is olyan levert voltál.

~ Menj szemészhez! Csak fáradt voltam, vagyok.

− Lehet le kéne vigyelek Harryhez.

~ Meg se próbáld! − küldött felé morcos pillantást.

− Hűha! Ennyire azért nem volt rossz az állatorvosnál.

~ Ezt csak te gondolod. Hagyj békén és inkább menj dolgozni! Nekem is lenne mit csinálnom, de míg itt vagy nem mehetek sehova − ásított mellé egy hatalmasat, majd eltüntette a reggeli maradékát és nekiállt mosdani.

Luca még mindig aggódva állt fel, és kezdet készülni. Úgy döntött inkább megfigyeli még egy darabig Bonifácot. Az étvágyára nem lehetett panasz, a kedvetlenség meg lehet annak szólt, hogy hiányzott neki Luc. Bár ebben kételkedett, mert eddig semmi jelét nem adta.

Viszont az első napokhoz képest, amikor szinte el sem hagyta őt, igencsak unottnak tűnt. Lehet ki kéne engednie csavarogni? De mi van, ha baj éri? Vagy nem jön vissza? Elvállalta, hogy vigyáz rá, szóval nem kockáztathatja meg ezeket. Luc rettentő csalódott lenne, sőt lehet dühös is. Nem mintha ő eddig olyan hű de jól vigyázott volna Bonifácra, különben nem köt ki nála.

Elhessegette a gondolatokat és a készülődésre koncentrált, fél órával később pedig megcirógatta Bonifác fejét, megvakargatta az állát, nyomott egy puszit a két szeme közé, majd elköszönt tőle és kilépett az ajtón. A kandúr pedig csak ült ott döbbenten.

~ Ez meg mi volt? − mozgatta meg a farka végét épphogy. ~ Nem emlékszem, hogy bármi ilyenre engedélyt adtam volna. Na mindegy, majd ha hazajön ezt lerendezem vele. Nem puszilgathat kedve szerint. Nem vagyok én plüss állat, sem kutya!

Hatalmasat ásított, majd Luca hálószobája felé vette az irányt. A lány bevetette az ágyat, de ez nem különösebben zavarta. Felugrott, megkereste az ágytakaró alá a bejáratot, befúrta magát, majd összegömbölyödött és már aludt is.

Órákkal később ébredt és talán részben sikerült magát kipihennie. Persze lustálkodhatott volna egész nap, de most nem tehette meg. Be kell biztosítani a helyét Lucifer mellett, utána majd újra élheti az eddigi életét. De hol is kezdje?

Talán a legjobb az lesz, ha beszél néhány kisebb lóti-futi démonnal, akik üzeneteket szoktak hozni-vinni Lucifernek. Ők biztos tudnak neki nevet vagy címet mondani, ahova elmehet és körbenézhet.

A tükröt használta, de most nem a város egy másik pontja lett a cél, hanem maga a Pokol. Rég járt itt, de annyira nem is hiányzott neki. Megvolt a fenti világnak a maga előnye a sok finom kajával és kényelmes fekvőhelyekkel. Na meg az alantasabb démonok bűzét se kellett elviselnie.

Amint belépett kék szemei vörösre váltottak, szárnyai megjelentek és felöltötte tényleges méretét, ami nagyjából egy tigrisének felelt meg. Igen, volt hátránya az emberek világának, méghozzá az, hogy lekorlátozta a méreteit és az erejét. Itt bizony sokkal veszélyesebb és halálosabb tudott lenni, mint odaát. Épp ezért nem is okozott neki gondot kiszedni azokat az információkat, amiket akart.

Visszatért, de alig kezdett bele a nyomozásba, amikor Lucifer a semmiből az orra előtt termett. Nem mintha ez bárkinek feltűnt volna. Bonifác gyakran elgondolkodott azon, hogyan lehetnek az emberek ennyire vakok?

− Mégis mit csinálsz Bonifác? − Vonta Lucifer kérdőre, nem foglalkozva a mellettük elsétálókkal, akiknek bizonyára furcsa lehet, hogy egy macskával társalog.