Bonifác - Lucifer macskája (Befejezett)

Negyvenegyedik fejezet

− Hallgatlak Karan! − Lucifer oda sem nézett a vékony alakra, aki hátulról közelített felé.

Választhatott volna egy tetőt a találkozáshoz, de nem volt kedve kitenni magát a szél kényének-kedvének. Inkább egy pláza előtt várakozott az alakváltó démonra egy papírpoharas kávéval a kezében.

Emberek jöttek-mentek, de rám sem néztek Luciferre, annyira hétköznapi látványt nyújtott hosszú szövetkabátjában. Aki viszont alaposabban megnézte az hamar rájött, hogy nem átlagos a férfi, aki ott állt, de ösztönösen gyorsan tovább is állt, inkább elfelejtve mit is látott, semhogy bajba keverje magát.

− Nagyuram! − hajtott fejet a démon, leginkább egy kéregető hajléktalannak tűnt Lucifer mellett, így a testtartása sem volt meglepő. − Utánanéztem a lánynak ahogyan kérted.

− Ne húzd az időt! − szólt rá a Pokol Ura a szolgájára. − Mit találtál?

− A lány maga nem nyert beavatást, de az ősei között bizony akad szép számmal hitlovag, és kiválasztott is. Nem tudom mennyire bölcs dolog...

− Felhozakodni ezzel részedről semmiképp sem − Lucifer nem emelte meg a hangját, és csupán a szeme sarkából nézett a démonra, aki így is alázatosan meghúzta magát, és bölcsen csendben maradt.

A téren mászkáló embereket nézte Lucifer, miközben azon gondolkodott mit is kellene csinálnia. A hitlovagok olyan beavatást nyert férfiak voltak, akik négylábú őrangyalok társaságában keresték az emberek közé vegyült démonokat, hogy visszaűzzék őket a pokolban. Közben természetesen kiálltak a gyengékért, és elesettekért.

Velük ellentétben a kiválasztottak nők voltak, akik szintén beavatást nyertek a két oldal csatájába. Ők viszont társadalmi szinten igyekeztek jobbá tenni a világot. Lelki útmutatást adtak, jó irányba terelték a kétségek között vergődőket, akiket már megkörnyékeztek a démonok.

Valamilyen oknál fogva Luca nem kapott beavatást, mégis ösztönösen olyan gondolkodással, és világszemlélettel rendelkezett, ami alapján akár kiválasztott is lehetett volna. Talán az égiek nem találták alkalmasnak rá valamilyen oknál fogva, ennek ellenére ő mégis igyekezett a maga körül lévőket jó irányba terelni.

Ezért is lehetett hatással Bonifácra, és emiatt nem érzékelte a kandúrból áradó negatív energiákat sem, mert tudat alatt semlegesítette őket. Abban viszont kételkedett Lucifer, hogy rá is ugyanezen okból fejthetett ki hatást. Nem őt egyszerűen csak elbűvölte a lány szépsége, és természetes bája.

Ugyan rászólt az előbb Karanra, attól még a démonnak igaza volt. Nem biztos, hogy bölcs dolog lenne tartósan kapcsolatban maradni vele. Nem mintha jó útra tudná téríteni őt, hisz nem véletlenül került abba a pozícióba, amibe. Megvolt neki is a maga feladata, amit ha elhanyagol Luca befolyása miatt, akkor felborulhat a jelenleg kialakult helyzet jó és rossz között, ami jelenleg az egyensúly környékén billegett némi eltérést mutatva hol egyik, hol másik irányba.

Ennek ellenére szóba sem jöhetett, hogy lemondjon a lányról. Majd ügyel arra, hogy ne fejthessen rá nagyobb hatást, és annak tudatában milyen családból is származik már sokkal könnyebben is fog ez menni.

~ Nagyuram! − szólította meg Lukrécia a Pokol Urát tisztes távolságban megállva, a szempár felé fordult, és már ettől alázatosan meglapult.

~ Nem téged küldettelek el a városból Bonifáccal? − húzta össze résnyire a szemét Lucifer, Karan is a pokolmacska felé fordult. ~ Mit keresel mégis itt?

Néhány pillanatig habozott Lukrécia, hogy mit is mondjon. Nem akarta a kandúrt bajba keverni, még úgy sem, hogy számára is nyilvánvaló volt, hogy Bonifác szembe ment az Ura akaratával, amikor visszahívta őt.