Bonifác - Lucifer macskája (Befejezett)

Negyvenedik fejezet

Már egy ideje a rendelő előtt állt Harry, amikor meglátta az alaposan beöltözött lányt közeledni. Ő is meleg, jól hőszigetelő ruhákat hordott, bár különösebben nem volt fázós, de mivel az esetek többségében gyalog ment mindenhova, nem ártott a megfelelő öltözet hozzá.

− Szia Luca! − köszöntötte Harry a lányt, és barátságosan intett.

− Szia Harry! − Luca arca nemcsak a hidegtől, és a sietéstől volt piros, hanem a zavartól is. − Köszönöm, hogy segítesz, és ne haragudj, amiért iderángattalak, én csak...

− Felelősséget érzel Bonifác iránt − fejezte be a férfi a mondatot, akaratlanul, homlokráncolva meredt a lány dudorodó kabátrészére. − Magaddal hoztad Ignácot?

− Igen − ismerte el Luca. − Nem volt szívem otthon hagyni. Biztosan félt volna egyedül, na meg esélyes, hogy tönkre tett volna valamit. A fürdőbe meg nem akartam bezárni.

− Kap levegőt? − kérdezett rá Harry óvatosan.

− Nem panaszkodott még semmi miatt, amióta elindultunk − azért Luca lehúzta a cipzárt, és félrehúzta a törölköző csücskét, ami mögött előbukkant Ignác apró fejecskéje, a lila szempár kérdőn nézett fel. − Úgy látom jól van.

− Hát... jó helye van az biztos − motyogta Harry, megköszörülte a torkát, majd inkább a szemben lévő kis utca felé fordult. − Abban láttam eltűnni Bonifácot.

− Akkor menjünk! − Luca hálás volt magában a témaváltásért a félreérthető megjegyzés után.

− Majd én megyek előre! − lépett a lány elé Harry. − Úgy látom nem hoztál elemlámpát, a sikátorok meg sötétek.

− Azt nem − ismert el Luca, a telefonját zsebre vágta, azzal tudna világítani míg az akkumulátor bírja, de lemeríteni nem akarta, hátha segítséget kell hívnia.

− Én is a rendelőből hoztam ki − vallotta be Harry. − Van, hogy éjszaka vissza kell jönnöm ránézni egy betegre, és olyankor nem kapcsolok villanyt, hanem a bejárat mellé tett elemlámpát használom.

− Értem. Gyakran van ilyen? − tudakolta Luca, csakhogy ne csendben haladjanak.

− Szerencsére nem. Általában akkor, ha egy gyógyszert bizonyos időközönként kell beadni. Általában a társam, Peter hazaviszi az ilyen állatokat, ha kisebb testű. A nagyokat nehezebb szállítani, főleg biztonságosan.

− Értem − hagyta annyiban a beszélgetést Luca miközben óvatosan követte a férfit.

Nagyon meg kellett néznie hova lép, mert a sikátor nemcsak, hogy mocskos volt, de jégfoltos is. Nem lenne túl szerencsés, ha elesne, akkor Ignácnak komoly baja is eshet. Nem kellett volna magával hoznia, de úgy érezte muszáj.

Jó ideje haladtak, amikor nesz ütötte meg a fülüket. Harry megálljt intett, Luca nem ellenkezett. A férfi lassan közeledett a sikátor elágazásához ahonnan a gyanús zajok jöttek. Mintha fémet húztak volna a betonon, és valaki halkan dünnyögött is, és még valamit ki tudott venni Harry, amit nagyon jól ismert.

Épp elégszer hallotta dühös macskáktól, akik fújással igyekeztek őt elijeszteni. Most már azt is tudta, hogy valószínű egy kirakott ketreccsapdát igyekszik valaki elvinni a felállított helyéről. Rossz érzés kerítette hatalmába az edzőteremnél történtek után. Nagyon remélte, hogy téved, és valóban a sintér egyik munkatársa van itt egy sérült macskát befogni, és nem más az ok.

− Az Isten verjen meg! − szitkozódott Ted, mert ahogy megfogta a ketrec tetejét a benne lapuló tépett fülű kandúr kimeresztett karmokkal csapott oda.