Bonifác - Lucifer macskája (Befejezett)

Tizedik fejezet

Bonifác alig pár pillanattal később a város előkelő negyedének egyik házában bukkant elő. Méghozzá a hálószobában. Kilépett az átjáróból és körbenézett a szobában, amit egy hatalmas franciaágy uralt, nem sokkal arrébb nyílt egy fürdőszoba. Káddal, pipere asztallal. A kandúr háta mögött pedig hatalmas gardrób szekrény kapott helyett, aminek mindegyik ajtajára tükröt szerelték.

~ Micsoda tökéletes hely a terrorra.

Nem sokáig örülhetett magának, mert hamarosan előkerült egy öleb és az ajtóban megállva nézte először őt. Egész testében remegett és Bonifác nem tudta eldönteni, hogy félelmében, vagy pedig izgalmában teszi. Esetleg szimplán idegbajos.

Egy pillanattal később pedig hagos ugatás közepette rontott neki. Nem igazán akarta elhinni mire vetemedett, mert nála jóval kisebb méretet képviselt. Még a nagyobb kutyák is meg szokták sínyleni, ha neki támadnak nem ez.

Megtorpant tőle fél méterre és ide-oda ugrálva ugatta, próbált néha felé kapni, de annyira sosem ment közel, hogy sikert érjen el. Ennek ellenére Bonifác felemelte a jobb mancsát, hogy odacsapjon, ha kell. És eljött a megfelelő pillanat, ő pedig kimeresztett karmokkal támadt. Az apró eb felnyüszített, majd vérző pofával menekülőre fogta.

~ Na akkor kezdjünk hozzá a munkához. Nahát, fiókok! A kedvenceim és amúgy is el kell végeznem a dolgom. Remélem a fehérneműit tartja benne – indult meg felé és kihúzta az egyiket. – Selyem. Imádom. Pihe-puha, csúszós.

Azzal befészkelte magát és először alaposan meghempergett benne. Szívesen időzött volna, de emlékeztette magát a feladatára, így az eredeti tervet vitelezte ki. És azért a biztonság kedvéért néhány alsóneműt ráhúzott a tetejére, majd már el is hagyta a tetthelyet.

Épp azon gondolkodott mit kéne még tennie, amikor hangok ütötték meg a fülét, majd léptek siettek fel a lépcsőn. Nagyon remélte, hogy a nő jön felfelé. És nem kellett tévednie, de mire belépett, ő már eltűnt.

– Mi történt? – lépett be és feloltotta a villanyt, a kezében a remegő, vérző pofájú kutyát tartotta. – Ki húzta ki a fiókot? És mi ez a bűz?

Beljebb jött és folyamatosan forgatta a fejét, hogy megtalálja a tettest. Benézett az ágy alá, a szekrények mellé, a fürdőszobába, de nem talált semmit. A gardrób felé fordult, hogy a fiókot megnézze, ami kihúzva állt, amikor a tükörben meglátta a ágyon kuporgó macskát.

– Mi? Te hogyan? – tette fel a kérdést, mert az előbb még nem volt ott semmi.

Bonifác igazgatta maga alatt a tappancsát, hogy az ugrása tökéletesre sikerüljön, aztán már el is ki is lőtt. Lépett néhányat az ágyon, majd elrugaszkodott. A nő felsikított, védőn emelte maga elé a kezét, a benne lévő kutyát egyszerűen elengedte, szerencsétlen eb tompa puffanással fogott talajt.

A kandúr mellső mancsai a vállra támaszkodtak, majd megérkezett a hátsó is és már lökte is tovább magát egyenesen a tükör felé. A lendülete, az átlagnál nagyobb súlya és termete elégnek bizonyult, hogy a nő elveszítse az egyensúlyát és hanyatt essen.

Lentről egy férfihang kérdezett valamit, de nem kapott választ. A nő ösztönösen tolta fel magát és nézett a tükrök felé, de nem látott semmit. Körbeforgatta a fejét, hátha megtalálja a macskát, de az látszólag megint nyomtalanul eltűnt.

Újra a szekrények felé fordult és megmerevedett. Minden tükörből a fekete bundás nézett vissza rá, pontosan öt helyről. Félelemmel telve igyekezett hátrálni, a következő pillanatban pedig még az előbbinél is hangosabb sikítás hagyta el a száját.