Bonifác - Lucifer macskája (Befejezett)

Tizennegyedik fejezet

Bonifác vacsora után feltelepedett a szekrény tetejére, keresett magának egy kényelmes pozíciót, amit Luca életveszélyesnek titulált, mert egyazon oldalon lelógott a mellső és hátsó lába is, majd teljes lelki nyugalommal elaludt. A lány tett-vett körülötte,  kivasalta a megszáradt ruhákat és ugyan érzett némi késztetést, hogy inkább oda feküdjön, lustasága győzött és maradt ahol volt.

Luca néhány órával később nyugovóra tért és hívta Bonifácot tartson vele, ő még csak a fülét sem mozdította meg. Ma éjszaka nem teheti meg, mert más feladata van. Meg kell keresnie Lukréciát és gondoskodni arról, hogy elhagyja a várost.

Biztosra akart menni, így várt még egy kicsit, aztán leugrott a szekrény tetejéről, nyújtózott egyet egy hatalmas ásítás kíséretében. Minden lábát egyesével nyújtotta előre vagy épp hátra, majd kisomfordált a konyhába, hátha Luca tett ki némi száraz tápot nasi gyanánt és nem is kellett csalódnia.

Kiette a legfinomabb falatokat, majd otthagyva a többit felugrott az asztalra és kinézett az ablakon a sötétségbe burkolózó városra. Nem akarta most a tükröt használni utazásra, mert éjszaka mindig nagyobb forgalom bonyolódott ott és el akarta kerülni a véletlen baleseteket. Szerencsére néhány méteren belül tudott teleportálni, így a zárt ablak nem jelentett akadályt, ahogyan a magasság sem. Szárnyainak köszönhetően rövid távon tudott repülni.

A kék szemek vörösre váltottak, majd megjelentek hátán bőrszárnyai. Egy villanással később már az üveg túloldalán termett, elrugaszkodott a párkányról és vitorlázva a talaj felé vette az irányt. Hangtalanul huppant le a hideg betonra. A levegő is fagyosan csípett, de a bundája megvédte, csupán a néha-néha feltámadó szél borzolta fel és okozott neki bosszúságot.

Na meg tény, hogy vajon merre keresse Lukréciát. Talán egy elhagyatottabb kerületben húzta meg magát, de az is előfordulhatott egy családi ház udvarába keresett menedéket. Akárhol is, itt álldogálva nem fogja megtalálni, így elindult.

Már jó ideje kereste fajtársát éles érzékeit felhasználva, amikor feltűnt neki merre is jár éppen. Ugyan nem mára tervezte ezt a találkozást, de ha már erre jár, akkor akár be is kukkanthat. Az orvosi rendelő előtt egy kisebb udvar kapott helyet, az utcától egy kerítés választotta el, de ez macskaként nem okozott neki akadályt. Két ugrás, egy puha landolás és már indulhatott is az épület felé.

~ Rossz udvarba tévedtél be cicus!

Bonifác a hangra megmerevedett, majd oldalra fordította a fejét. Egy kennel kapott helyet az ottani fa alatt, ami előtt most egy megtermett rottweiler kan állt. Fejét enyhén lehajtotta, és bár kötés borította a teste egy részét láthatóan támadásra kész volt. Nem harcolni jött és nem is számított senki olyanra, aki ellenfél lehet számára.

~ Mégis mi ez a hely? Szárnytalan őrangyalok gyűjtőhelye? − lenéző pillantást küldött a kutya felé és bár nem adta jelét annak tartana tőle, mégis belülről minden izma feszült, ha kell egy pillanat alatt tudjon tisztes távot maguk között.

~ Mi mást vártál egy állatorvosi rendelőtől? Hogy a fajtád bűntanyája lesz? − Azzal a fekete eb egy lépéssel közelebb jött, a kandúr viszont nem mozdult.

~ Nyugalom Bertalan! − Jelent meg az épület felől egy fehér bundás bársonytalpú és bár Bonifácot nézte a rottweiler felé tartott. ~ Lehet megsérült és segítségért jött Harryhez.

~ Majd, ha hó esik a Pokolban! − vágta oda, és közben alaposan megnézte az érkező nőstény macskát. ~ Luna, ha nem tévedek.

Nagyon is emlékezett rá hogyan dörgölte a farkát az orra alá, amikor Luca elhozta ide vizsgálatra, de akkor még nem tudta kicsoda is valójában. A pokoli teremtményekkel ellentétben a mennyei kisegítők teljesen beolvadtak az átlagosságuknak köszönhetően ebbe a világba. Bosszantó, bár tény hatékony eszköz arra, hogy elkerülhessék őket.