Bonifác - Lucifer macskája (Befejezett)

Harmincharmadik fejezet

Bonifác kezdte a türelmét veszíteni, Luca régen elment már. Még soha ennyi ideig nem tartott neki a bevásárlás, amióta ő itt van. Történhetett vele valami? Utána kellett volna mennie? Lucifer valamilyen szinten megbízta a lány védelmével. De nem hagyhatja, hogy ez keresztülhúzza a terveit.

Igen, megvalósítja őket, mégha ehhez Lucát magára is kell hagynia. Kizárt, hogy baja esne, amúgy sem megy dolgozni, leginkább Ignáccal lesz itthon. Ettől függetlenül lehet Lucifer mérges lesz, főleg, ha az okait sem fogja megérteni miért ment el. Mennie kell, ezt súgták az ösztönei.

~ Ignác! − mordult oda Bonifác a szunyókáló kismacskának, de az öccse nem reagált. ~ Ignác!

Megismételte a nevet, hátha sikerrel jár, de azért közben megindult a kanapé felé is, ami mögé Ignác elbújt. Továbbra sem kapott semmi reakciót, ráadásul az öccse úgy helyezkedett, hogy se ő, de még Luca se érje el, hacsak nem húzza el a bútordarabot. Ha nagyon akarta volna arrébb tolja annyira, hogy mögé férjen, de az feltűnő lenne.

~ Ignác! − szólt oda újra a öccsének Bonifác, aki most felriadt, és tágra nyílt szemmel, lesunyt füllel nézett rá. ~ Na végre!

~ Mi van? − nyugodott meg néhány pillanattal később Ignác, hatalmasat ásított, és újra becsukta a szemét.

~ Át kell adnod Lucifernek egy üzenetet − kezdett bele Bonifác.

~ Miért nem mondott meg neki te? − kérdezte Ignác, és igyekezett a fejét egyenesen tartani, mert mindig le akart bukni.

~ Mert más dolgom van − adott kitérő választ a kandúr, és nem állt szándékában részletezni. ~ Mond meg neki, hogy Karan kereste.

~ Ki az a Karan? − nyitotta ki álmosan a kismacska a szemét.

~ Egy alakváltó démon, de mindegy is, csak mond meg Lucifernek, hogy Karan kereste. Világos?

~ Aha − hunyta újra le a szemét Ignác. ~ Miből gondolod, hogy Lucifer mostanában jönni fog? Ha sűrgős, akkor nem inkább neked kéne őt megkeresni?

~ Már mondtam, hogy más dolgom van! − mordult rá Bonifác az öccsére. ~ És elhiheted nekem jönni fog.

Azt nem részletezte miért ilyen biztos benne, de ismerte a kandúr annyira már Lucát, tudja fel fogja hívni Lucot, hogy beszámoljon arról mi történt. Az emberek bizonyos szinten ebből a szempontból kiszámíthatóan reagáltak.

Újabb tíz hosszú perc telt el, Bonifác kezdett egyre türelmetlenebb lenni. Kint ült a folyóson, nem messze a bejárati ajtótól, és kék szemeivel szuggerálta, hogy végre nyíljon ki, és lépjen be rajta Luca. A füle jelzett, a lift az emeletükön állt meg.

Bonifác felállt. Nagyon kell figyelnie, jól kell időzítenie. Léptek közeledtek, Luca volt, ehhez kétség sem férhetett. Becsusszant a kulcs a zárba, majd már fordult is, az ajtó végre kinyílt. A küszöbön Luca állt egyik kezében megtömött bevásárlótáska, a másik a lábánál.

− Szia Bonifác! − köszönt a kandúrnak Luca, bár kissé meglepte, hogy a folyosón ülve látja. − Csak nem ennyire éhes vagy, hogy már ilyen türelmetlenül vártál vissza?

A kérdés szarkasztikusan csengett, Bonifácot nem tudta meghatni. Luca valószínű még mindig haragszik a pulcsi miatt, de ez van, majd kiheveri valahogyan. Ő nem bánt meg semmit, és bocsánatot sem fog kérni.

~ Nem kéne mindig az étvágyammal, és a súlyommal foglalkoznod, de még mindig jobb, mintha azt feltételezted volna, azért várlak, mert hiányoztál − kontrázott azért Bonifác Luca mondatára, mégha a lány nem is szerezhetett róla tudomást.