| 𝐒𝐳𝐞𝐫𝐞𝐭ő𝐤 𝐡𝐚𝐥á𝐥𝐚 | Draco Malfoy fanfiction

6 // Bízz bennem

—

Clare's POV

A nap elég hamar eltelt, és úgy döntöttünk, hogy vacsora előtt mindenki visszamegy a kollégiumi szobájába. Enzo és Blaise már elhagytak minket, amikor Cora és én a Hugrabugos közösségi helyiségbe sétáltunk.

"Mit csináltatok a tó mellett? Csak ti ketten? Gyanús..." Mosolyogtam Corára.

"Nos, azt hiszem, egyre többet fogunk találkozni. Kedvelem őt, aranyos srác és rendkívül vicces." Ismét kissé elpirult, amikor Lorenzóra gondolt. Valóban édes fiú, ezt nem lehet cáfolni. Ugyanazon a napon találkoztam vele, amikor Blaise-el. Nagyon szereti a kviddicset. De nem annyira, mint– nem. Nem gondolok rá.

"Azt akarom, hogy boldog légy Cora. ​​Megérdemled." Elérkeztünk Hugrabug közösségi szoba ajtajához. "De ha Enzo valaha is bántani fog téged, megölöm!" Figyelmeztettem miközben felemeltem rá az ujjam.

"Tudom, köszönöm." Megölelt és ezek után belépett az ajtón.

—

Útban a Griffendél közös helyiségébe Cormacet és Hermionét láttam egy sötét sarokban. Hermionét a falhoz szorítva Cormac mindkét kezét a lány két oldalára tette, csapdába ejtve őt. Megpróbálta megcsókolni Hermione nyakát, Hermione pedig megpróbálta lelökni magáról. Sírt.

"Cormac, kérlek, hagyd abba! Állj!" A lány felnyögött a fájdalomtól, amikor Cormac megragadta a csuklóját, hogy egy helyben tartsa őt. Hányingert éreztem a gyomromban és éreztem ahogy a látványtól megfagyott bennem a vér.

"Shhh... maradj csendben kislány. Nem akarjuk, hogy bárki meghalljon minket, ugye? Tudom, hogy akarsz engem." Mormolta a fülébe, amitől még jobban elsírta magát.

"Hé! Hagyd abba!" Kiáltottam, majd gyorsan hozzájuk szaladtam és segítettem Hermionének lenyomni magáról Cormacot. Amikor sikerült megszöknie Hermionénak a fogságából, elszaladt, egyedül hagyva engem Cormaccel.

"Hmmm... A saját dolgoddal kellett volna foglalkoznod. Rossz kislány." Mondta, miközben a falhoz nyomott, pont úgy mint az előbb Hermionét. "Szeretnél az én kis rossz lányom lenni?"

"Hermione!" Kiáltottam a segítségéért, mert azt hittem, -azt hittem- hogy ő egy jó barát, aki ugyanúgy segítene nekem, mint én neki. De tévedtem, hiszen nem fordult meg, tovább rohant a folyosón.

"Fogd be, Clare!" Erősen az arcomra ütött, majd meglátta a nyakam. "Látom, mekkora szánalmas ribanc vagy!"

"Mutasd meg, mire vagy képes. Ha Zabini és Malfoy egyszerre megtudott téged dugni, akkor biztosan kibírod ha én is megteszem, nem igaz?" Agresszíven rám nyomta az ágyékát.

"Cormac állj meg! Hagyd abba kérlek! Beszéljük meg, rendben? Nem akarom ezt!" Próbáltam megőrizni a higgadtságomat, remélve, hogy sikerül meggyőznöm.

"Kurvára nem akarok most beszélgetni, oké? Soha nem szerettelek téged! Mindig is Hermionét szerettem és olyan szánalmas vagy, hogy ezt sosem vetted észre! Most kanos vagyok, és tudom, hogy kedvelsz, szóval essünk túl rajta. Végül is mindig ezt akartad." Kiáltotta a fülembe, miközben kicipzározta a szoknyámat.

Elkezdte csókolni a nyakam, új zúzódásokat hagyva rajta. És ezzel a fájdalom visszatért. Megpróbáltam a fejemmel eltolni a fejét, de megragadta a hajamat és hátrarántotta a fejem.

Rosszul voltam. Rosszabbul voltam, mint valaha. Szédültem, nehéz volt a fejem és homályos lett a látásom a könnyektől.

A másik kezével elkezdte kigombolni a blúzomat. Amikor tiltakoztam, megragadta mindkét csuklómat és a fejem felé szorította őket. Kezeim fájdalmasan a falhoz nyomódtak. Éreztem, ahogy a kőfal mélyen a kezembe vágott.