| 𝐒𝐳𝐞𝐫𝐞𝐭ő𝐤 𝐡𝐚𝐥á𝐥𝐚 | Draco Malfoy fanfiction

37 // Ígéret

—

Clare POV

A hóról visszaverődő napfény képes volt kivilágítani még a csukott szememet is. A téli hajnalban vastag takarók között találtam magam, és még a pislákoló parázs is biztosította a meleget a szobában. 

Az ágy másik fele üres volt és hideg, nem aludhatott mellettem. Miután kidörzsöltem a szememből az álmot, visszacsöppentem a valóságba, ahol mindössze pár órája szembesültem Voldemorttal.

Hirtelen felültem az ágyon és észrevettem, hogy még mindig a tegnapi ruhámban vagyok. Felkeltem, majd kisétáltam az ajtón ami egy folyosóra vezetett. A folyosóról levezetett egy lépcső az alsó szintre, ahol megpillantottam Dracot ahogy reggelit készít nekünk. 

Deja-Vu..

Amint felém fordult egy pillanatra megállt, hogy szemügyre vehessen. Miután megbizonyosodott róla, hogy látszólag semmi bajom nincs, elmosolyodott.

"Jó reggelt!" Köszöntött és két tányérral az étkezőasztal felé sétált, majd megállt mellette. Türelmesen ácsorgott, és időbe telt mire rájöttem, hogy azt várja, hogy csatlakozzak hozzá.

Csendben helyet foglaltam, ő pedig betolta mögöttem a széket, majd leült velem szemben és várta, hogy enni kezdjek.

"Tudtál aludni?" Kérdezte, mire lassan bólintottam. "Ha esetleg azt gondolod, hogy mi ketten-"

"Tudom, hogy külön szobában aludtál." Vágtam a szavába, mire ő megértően biccentett.

"Szereted?" Kérdezte a rántottára nézve. "Megértem ha nem, viszont csak ilyet tudok főzni.." Nevetett idegesen és megvakarta a tarkóját. "Bocsáss meg érte!"

"Jó lesz, köszönöm." Válaszoltam halkan és enni kezdtem. Pár másodpercig még nézett amíg eszek, rossz reakciót keresve, de amikor nem talált megkönnyebbülten felsóhajtott és csatlakozott hozzám.

Minden falattal amit lenyeltem közelebb kerültem a rosszulléthez, és azt hiszem, ez érezhető és látható volt rajtam. A tegnap esti emlékek játszódtak le a fejemben újra és újra, egyre ijesztőbben.

Kiesett a villa a kezemből és sírni kezdtem. Draco felállt, pillanatok alatt mellém sétált, majd gyengéden a karomnál fogva felállított és a karjai közé font engem. Szorosan ölelt miközben simogatta a hátamat és a fejemet, a homlokomra pedig vigasztaló csókok ezreit tapasztotta.

"Semmi baj, Clare! Emlékszel, hogy mit ígértem neked? Örökké vigyázni fogok rád!" Suttogta csendesen, majd gyengéden megfogta az államat és felemelte a fejemet, hogy rá nézzek. "Itt nincs mitől félned, ígérem! Soha nem hagynám, hogy bármi vagy bárki bántson téged!" Könnyek gyűltek a szemében, majd lassan rázni kezdte a fejét.

"Nem veszíthetlek el!" A hangja elcsuklott. "Téged soha!"

"Nem fogsz!" Nyugtattam, és megsimítottam az arcomat tartó kézfejét.

"Clare, nem! Nem érted!" Rázta meg a fejét ismét, és az alsó ajkát beszívta a fogai közé, hogy megállja a sírást. "Nem akarlak még egyszer elveszíteni! Nem- nem bírnám ki.." A próbálkozása hiábavaló volt, egy meleg könnycsepp gördült le hevült arcán.