| 𝐒𝐳𝐞𝐫𝐞𝐭ő𝐤 𝐡𝐚𝐥á𝐥𝐚 | Draco Malfoy fanfiction

10 // Lila, fehér és sárga

—

Draco POV

Ismered azt az érzést, amikor úgy érzed, hogy szinte megfulladsz?

Nem tehetsz ellene semmit, és akitől a segítséget várnád; akik fölötted állnak és figyelnek, miközben a tüdőd megtelik vízzel, és a lelked elkezdi elhagyni a testedet; ők juttattak el téged ideáig.

Miért kell szenvednünk valaki más bűneiért? Lehetnék más,

Mindenki lehetne más, ha nem kellene szenvednünk valamiért, amit nem mi okoztunk.

Miért nem kérdezik meg tőlünk születésünk előtt, hogy valóban azt az életet akarjuk-e, ami ránk vár? Minden könnyebb lenne. Nem tudnék csalódást okozni senkinek, nem kellene megbüntetni olyasmiért, amiért apám a felelős.

De nincs más választásom, megfulladok. Anyám segítene, de fél cselekedni.

Nem kértem, hogy megszülethessek. Vagy hogy Malfoy lehessek, hogy bántsak másokat, vagy hogy hamarosan Halálfalónak kelljen lennem.

Csak azt akartam, hogy legyen valaki aki törődik velem és a boldogságommal. Valaki, aki tud úgy szeretni, ahogy vagyok. Nem a nevem, a vagyonom vagy a hírnevem miatt. Csak engem, úgy ahogy vagyok. De nem mindenki álma válhat valóra.

A család és az élet áldás.

Csak nem nekem.

—

Tegnap délután Theodore azt mondta, Clare nem bánná, ha ő és Clare újra találkoznának, mint a „régi szép időkben." Blaise négyszemközt elmondta, amit Clare mondott neki, ami számomra egyáltalán nem volt hasznos információ. mert én hamarabb megtudtam mindent, mint ők.

Az a tény, hogy nem válaszolt a kérdésemre, még napok múlva is nagyon összezavart és feldühített. Ez egy egyszerű kérdés, amelyet el kell dönteni; Igen vagy nem? De semmi..

5 napja várok a válaszra. Rövid válaszra, de hiába. Mindig hamar megérkezik az órákra, és mindig mások mellett foglal helyet, hogy a közelébe se férkőzhessek, nemhogy még beszélhessek is vele.

Már késő este volt, de nem tudtam tovább várni, így kisétáltam a mardekár közös helyiség ajtaján, és a griffendél kollégiuma felé vettem az irányt.

Éjfél után járt, mindenhol kerestem, de nem találtam.

Visszaszaladtam Jade szobájába. Az ajtaja nyitva volt, és a lépcső felől hallottam, hogy valaki mással van.

"Miért kell mennem?" Kérdezte Jade.

"Apám parancsa." Mondta halkan a másik. Mintha korábban hallottam volna a hangját. Olyan ismerősnek tűnt..

De már túl késő volt. Mire beléptem a szobába, már eltűntek.

"Bassza meg!" Kiabáltam és addig ütögettem a falat, amíg az öklöm vérezni kezdett.

"Draco?" Pansy belépett a szobába. "Mi történt veled?"

"Tudod, hová ment?" Kérdeztem tőle, miközben véres kezeimmel a hajamba túrtam.

"Kicsoda? A te kis sárvérűd?" Ideges nevetés tört ki belőle. "Körülbelül 20 perce volt egy sráccal a Csillagászati Toronyban... Igencsak jól érezték magukat." Gúnyolódott.

"Mi a fenéről beszélsz?" Megfogtam a vállát és a falhoz nyomtam. "Miért beszélsz egyáltalán DeVoe-ról?

"Ó, elnézést kérek! Nem róla beszéltél?" Alig kapott levegőt. "Amióta a szobádban volt, nem nyúltál hozzám. Csak valld be, hogy megdugtad!"