MANACLED | Magyar Fordítás |

3. fejezet

AZ ÁGY, AMELYET HANNAH ELFOGLALT, ÜRES VOLT, AMIKOR HERMIONE VISSZATÉRT ROXFORT KÓRTERMÉBE.

Stroud gyógyító azonnal egy bájitalt öntött le Hermione torkán, amint az ágyba fektették. A fájdalom Hermione elméjében kissé enyhült. Pislogott, és a táncoló fekete foltok, amelyek elhomályosították a látását, végre kezdtek eltűnni.

Hermione émelygést érzett. A belseje felkavarodott és görcsölt, mintha méreg lenne benne, amit a szervezete nem tud kiűzni. Még mindig remegett. Legszívesebben összecsavarodott volna, de nem tudott elég erőt összeszedni hozzá, hogy megtegye.

- Vigyázzatok rá, az életetek árán is. Ha bárki hozzá akar érni, vagy akár csak ránézni, az engedélyt kér tőlem - hallotta Stroud gyógyító parancsát.

Hermione megfordult, és homályosan két nagydarab férfit vett ki Stroud mögött. A szemük hideg volt, ahogy Hermionét bámulták.

Stroud több figyelővarázst vetett Hermionéra, amelyek felemelkedtek, csillogva a teste körül. Miután néhány percig vizsgálta a vetületeket, Stroud megfordult, és elsétált, gyógyítói köpenye gomolygott mögötte.

Hermione a plafont bámulta, és próbálta feldolgozni mindazt, ami aznap történt vele.

Úgy érezte, sírnia kellene, de nem tudta összeszedni a könnyeit.

Lemondás és reménytelenség ágyazódott a lelkébe attól a pillanattól kezdve, hogy végignézte Harry halálát.

Miután végignézte, ahogy a legtöbb ember, akit szeretett kínok között hal meg, tudta, hogy az ő szenvedése is sorra következik.

Most eljött.

A halál soha nem ijesztette meg Hermionét. A félelme mindig is a halál mikéntjében rejlett. Végignézte a legrosszabb módokat.

Harry halála kegyelemgyilkosság volt ahhoz képest, hogy Weasleyék, Remus és Tonks milyen kínzásoknak voltak kitéve.

Lucius Malfoy alig pár méterre állt attól a helytől, ahol Hermione ketrecbe volt zárva, amikor felnézett Ronra, és felmordult: - Ezt a feleségemért!

Aztán egy átkot szórt, amitől Ron vére fokozatosan olvadt ólommá változott. Hermione végignézte, ahogy az átok lassan végigkúszik Ron testén, és belülről kifelé pusztítja el őt. Tehetetlen volt, nem tudott segíteni rajta.

Arthur Weasley agyát háború alatt egy átok végleg meglágyította. Sírt, nem értette, miért fáj, és azt sem, hogy haldoklik.

Mollyt hagyták utoljára, hogy végignézze, ahogy az összes gyermeke meghal.

Remus órákkal tovább bírta, mint bárki más. A likantrópiája addig gyógyította, amíg csak lógott ott, nem reagálva semmire. Végül valaki unaloműzésből rászórta a Gyilkos Átkot.

A halálesetek annyiszor lejátszódtak Hermione szeme előtt, hogy azt hitte volna, előbb-utóbb enyhülni fog a fájdalom.

De nem így történt.

Minden egyes alkalommal ugyanolyan élesnek érezte. Ugyanolyan frissnek.

Egy seb, amely soha nem gyógyul be.

A túlélők bűntudata, gondolta, ez volt a mugli kifejezés erre. Milyen szánalmas leírás. Még a töredékét sem érzékeltette a lelkében tomboló gyötrelemnek.

Hermione számára az, hogy egy halálfaló tenyészkancájává válik, olyan sors volt, ami soha eszébe sem juthatott volna. Megerőszakolva lenni - a kockázat figyelembe lett véve. Ez az egész olyan érzés volt, mintha lassított felvételben erőszakolták volna meg. A helyzet azonban ennél sokkal összetettebb volt. Bármit is rejtegetett a fejében, az fontos volt. Sokkal fontosabb volt számára, mint bármi más. Nem hagyhatta, hogy Voldemort kezébe kerüljön.