MANACLED | Magyar Fordítás |

18. fejezet

HERMIONE ÉRTETLENÜL MEREDT A KEZÉBEN TARTOTT NÉGYZET ALAKÚ PAPÍRRA.

Összevonta a szemöldökét, miközben félbehajtotta, majd tanácstalanul megállt.

Nem emlékezett, hogyan kell origami darut hajtogatni.

Pedig már több mint ezret hajtogatott. Kicsiket és nagyokat, nap mint nap. Halványan emlékezett erre.

De valahogy...

Már nem emlékezett, hogyan kell csinálni. Minden reggel, miután elolvasta az újságot, próbálkozott vele, de valahogy nem tudta kitalálni, mit kell kezdenie a papírral.

Nem emlékezett a hajtogatás sorrendjére. Az átlós hajtás volt az első? Talán félbe kellett volna hajtania, aztán újra? Mindkét módot kipróbálta.

Nem emlékezett. A tudás egyszerűen eltűnt.

Nem volt egyetlen korábban összehajtogatott daruja sem, amit átnézhetett volna, hogy visszafejtse a folyamatot. A manók mindig száműzték őket a nap végén.

Hermione felsóhajtott magában, és félretette a papírt.

Biztosan a roham közben veszett el. Talán agykárosodást szenvedett.

Az emlék - a tudás - eltűnt onnan, ahol őrizte. Mintha sosem létezett volna. Csakhogy ő tudta, hogy létezett. Tisztán emlékezett arra, hogy képes volt elkészíteni őket.

Nem számít.

Azt sem tudta, miért hajtogatott darukat. Arra sem emlékezett, mikor tanulta meg. Talán az általános iskolában...

Felhúzta a köpenyét, és elindult kifelé.

A birtok sivár és sáros volt. A tél a tavasz előtti utolsó lélegzeteit vette. Reggelente időnként fagyosra csípte az ablakokat a dér, de a nappalok melegedtek, és napokig zuhogott az eső.

Most az eső csak enyhén záporozott, így Hermione előmerészkedett.

Már odáig jutott, hogy a kastélyt körülvevő kertek nagy részén át tudott menni; feltéve, hogy nem volt túlságosan nyitott. A nyílt tereket még mindig nem tudta kezelni.

Amikor időnként megpróbálta magát a sövényeken túlra, a nyílt, dombos mezőkre kényszeríteni, úgy érezte, mintha valaki felboncolná; kivágná az idegeit a testéből, és kiterítené a hidegben és a szélben. Az elméje csak úgy magába roskadt, és magára hagyta a rettegés állapotában.

Nem tudott - nem tudott megbirkózni vele.

Azon tűnődött, vajon képes lesz-e valaha is túljutni ezen. Hogy valaha is kiheveri-e az agorafóbiát. Úgy érezte, mintha a félelem mélyen gyökeret vert volna a belsejében, és rajta keresztül kanyargott volna, az agyából le a torkán, a tüdeje és a szervei köré tekeredve, mint egy invazív inda, arra várva, hogy halálra fojtogassa.

Azokon a napokon, amikor nem zuhogott az eső, Hermione ideje nagy részét azzal töltötte, hogy a birtokon bolyongott. Ilyenkor sárosan tért vissza, és nem volt más választása, minthogy behordja azt a folyosókra. A varázslóházakban nem volt hagyománya az ajtószőnyegek vagy csizmatörlők tartásának, amikor egy gyors Survickus a legtöbb sarat el tudta űzni. Hermione magában minden nap bocsánatkérést mormolt a házimanóknak.

A napjai rettentő egyhangúságba süllyedtek.

Felébredt és megreggelizett. Többször is elolvasta az újságot. Origamit hajtogatott. Megebédelt. Amikor nem zuhogott odakint az eső, órákon át járta a birtokot. Ha túlságosan esett, akkor csak rövid időre ment ki, és utána addig tornázott a szobájában, amíg össze nem omlott. Zuhanyzott. Felfedezte a kastélyt. Vacsorázott. Néha Malfoy eljött és Legilimenciát végzett rajta. Néha közömbösen megdugta egy asztal fölött. Lefeküdt aludni. Felébredt, és megismételte a rutint.