MANACLED | Magyar Fordítás |

5. fejezet

HERMIONE FELFEDEZTE A SZOBÁT, AHOVÁ HELYEZTÉK.

Kevés olyan dolog volt benne, amit nem vett észre már amikor először belépett.

A szekrény tele volt még több olyan skarlátvörös ruhával és köntössel, amit jelenleg is viselt. Különböző súlyúak voltak, feltehetően a nyári és a téli időjáráshoz szabva. A fiókokban még több főkötő és gyapjúharisnya volt. Még több gyatra piros cipő.

Hermione kihúzott egy párt a fiókból, és megvizsgálta őket. A talpuk vékony volt, és szövetből készültek, gyorsan elkopnak majd. Ha menekülni akart, új ruhákat és cipőket kellett lopnia.

A falon egy fiatal boszorkány portréja volt. Csinos és szőke, kétségtelenül Malfoy egyik felmenője. Ugyanolyan éles vonásai és lenéző arckifejezése volt. A boszorkány nem lehetett több mikor megfestették, mint mikor befejezte utolsó évét Roxfortban. Közönyösen bámult Hermionéra, lazán ülve egy magas támlájú széken, mellette egy könyvvel.

Végül Hermione elfordult, és felmérte a szoba többi részét. Volt egy ajtó, amelyet úgy terveztek, hogy beleolvadjon a szemközti falba. Odament és kinyitotta.

Egy fürdőszoba, amelyet elsősorban egy nagyméretű, karmos lábú kád foglalt el. Zuhanyzó nem volt. A legszükségesebb tárgyakon kívül semmi mást nem talált: szappan, törölköző, fogkefe, egy kis pohár víz.

Hermione odasétált, és megmosta a kezét. Ahogy visszahúzta őket, úgy tett, mintha véletlenül leütötte volna a poharat a pultról. Éles hanggal csapódott a földhöz, de nem tört el, sőt, még csak meg sem reccsent.

Védőbűbáj volt rajta.

Malfoy alapos volt.

Felvette és leöblítette, mielőtt visszatette volna. Ahogy megfordult, észrevette, hogy a fürdőszobában is van egy portré. Ugyanaz a fiatal boszorkány állt rajta, és Hermionét tanulmányozta tudálékos tekintettel.

Hermione ártatlanságot színlelt, és visszasétált a hálószobába.

Egy órán belül már nem volt semmi, amit esetleg megvizsgálhatott volna a szobájában. Nem mintha Hermione azt várta volna, hogy bármit is találhat, vagy nagy bajba kerülhet a falon lévő portré alapos felügyeletével. A boszorkányt nyilvánvalóan arra utasították, hogy úgy figyeljen Hermionéra, mint egy sólyom.

A lány a hálószoba ajtajához lépett, és egy pillanatnyi hezitálás után elfordította a kilincset, majd kisétált a folyosóra.

A szíve azonnal dobogni kezdett.

A rémület és a szabadság érzése, amit pusztán attól érzett, hogy egyedül sétált be egy másik szobába, megdöbbentő volt. Ahogy behúzta maga mögött az ajtót, nekitámaszkodott az ajtónak, és megpróbált lassan mélylevegőt venni.

Ujjai megrándultak a kilincsen, miközben körülnézett, és megpróbálta összeszedni magát.

A sötétbe vesző hosszú folyosót olyan... nyitottnak érezte.

Idegesen nyelt egyet. Feltételezte, hogy a hosszú fogság valamilyen hatása továbbra is kísérteni fogja, de a tényleges megtapasztalása több volt, mint nyugtalanító. Rémisztő volt.

A légzésre és a megnyugvásra tett kísérletei kudarcot vallottak. A mellkasa apró, gyors belégzésektől rebegett.

Ez volt az egyetlen hang a kastély hideg, sötét szárnyában.

Az ajkába harapott. Az elméje - mindig is bízni tudott az elméjében. Még az elzárt emlékeit is védekező mechanizmusnak érezte. Az, hogy pánikba esett és hiperventillált, mert önszántából sétált ki egy folyosóra...