Genosym

Túlélés - Első fejezet

Cain kinézett a poros ablakon. A levegő vibrált a hőségtől, és bár fújt a szél, nem javított a helyzeten. Néhány óra múlva besötétedik, és kimehet vadászni. Napközben őrültség lett volna.

Az emberiség számtalan figyelmeztetést kapott a tudósoktól; ha nem változtat, és vigyáz a környezetére annak súlyos következményei lesznek. De hiába minden. Bekövetkezett. A Föld nagy részén az elvékonyodott ózonpajzs miatt elképesztően magas szintre lépett az UV sugárzás. Hosszú távon halálos égési sérülést okozott még ruhán keresztül is.

A változtatás helyett speciális pajzsokat fejlesztettek ki a szakemberek, amiket a városok fölé húztak fel. De ezek hatótávja nem bizonyult kellően nagynak, és akadtak, akik azon kívül rekedtek, mikor aktiválták őket. Nekik pedig mindennapos küzdelmet jelentett a túlélés.

A pajzs ugyan elvágta őket a város központi részétől, de ahol az áramszolgáltatás a föld alatt érkezett, az megmaradt ahogyan az ivóvíz ellátás is. Valószínű ezek nélkül már rég meghal mindenki, vagy pedig kétségbeesetten rohamozná a pajzsot a bejutás reményében.

Napközben azokban a házakban lehetett könnyen kibírni, amik rendelkeztek légkondicionálóval. Egyedül ez tette elviselhetővé a hőséget, és kiszűrte a por nagy részét is. Ezek többsége viszont lassan működésképtelenné vált az évek alatt.

Cain, és a húga szerencsésnek mondhatta magát, mert a házuk rendelkezett klíma berendezéssel. Igaz csak egy szoba, de ennyi elég volt Cecile-nek az életben maradáshoz a súlyos asztmája ellenére.

Ő nem sokkal a helyzet katasztrofálissá válása előtt született, talán ezért is alakult ki nála a betegség. Ennek ellenére életvidám, és roppant cserfes kislány lett belőle, aki imádta a bátyját. Most is ott szuszogott hangosan a szoba túlsó végében.

Cain elmosolyodott amikor ránézett. Magáért valószínű nem küzd olyan erőbedobással, mint érte. A szüleik néhány évvel ezelőtti halála óta ő nevelte, és vigyázott rá. A húga adott neki erőt a kockáztatáshoz, miatta ment ki éjszakánként a közeli erdőbe vadászni.

Néha ugyan érkezett némi étel, és gyógyszer a város védett részéből, de ez nem bizonyult elégnek a túléléshez, és csupán keveseknek jutott belőle. Cain gyanította, élelem szempontjából ott sem lehet jobb a helyzet. Látta a földeket távolról, amiket éjszakánként gépekkel felszántottak, bevetettek, de termést nem igazán értek el. Ami lett az is satnya, és beteg.

Ivóvíz is csak az időnként lecsapó hatalmas viharoknak köszönhetően állt rendelkezésre. Olyankor özönvíz szerűen zúdult az eső a nyakukba, ezek töltötték fel a föld alatti tározókat. Persze másnap a hőség miatt fojtogató pára alakult ki.

Cain úgy döntött pihen még kicsit az éjszaka előtt. Elfeküdt a kopott, egykoron bézs színű priccsen, egy agyonmosott, lapos párnát gyűrt a tarkója alá, és behunyta a szemét. Néha álmodott a szüleikről, arról az időről amikor még normális életet éltek.

Ugyan a város vezetősége mikor leengedték a pajzsot azt ígérte igyekeznek majd kiterjeszteni minél nagyobb részre, de ő ebben már nem hitt. Ennek ellenére sok mindent megtett volna a bejutásért.

Ott a húga rendes ellátást kapna, nem kéne attól rettegnie egy nap megadja magát végleg a légkondicionáló, és Cecile halálos rohamot kap a poros, párás levegő miatt. Éjszakára így is lekapcsolta, amint kellően lehűlt a levegő.

Egyrészt nem ártott a gépnek sem a pihenés, másrészt akadtak, akik lelkiismeret furdalás nélkül elűznék őket innen ezért a luxusért. Sajnos idáig jutott a kinn rekedtek egy része. Nem veszik figyelembe mi szükséges a túléléshez. Nem számított. Csak nekik legyen egy picivel jobb.