Genosym

Túlélés - Harminchatodik fejezet

− Ti már megint tartalékba teszik Saviort! − fonta durcásan karba a kezét Cecile.

− Azért kicsim, mert neki van a legjobb érzéke ahhoz, hogy akkor érkezzen, amikor kell − guggolt le hozzá Claw.

− Szerintem meg nem bíztok benne − vágott továbbra is morcos pofit.

− Ha nem bíznának benne, akkor Shadow megmentését nem bíznánk rá − próbálta meggyőzni továbbra is a fehér-fekete genosym.

− Hmm. Ez igaz − ismerte el Cecile.

− Na látod! − állt fel Claw.

− De akkor is! − makacskodott ennek ellenére.

− Ne izgulj kislány! Szeretek én lenni a hős megmentő − vigyorgott Savior. − Különben is, menő lesz helikopterrel értük menni. Ott ülsz majd elől, mellettünk.

− Tényleg? − kerekedett el a kislány szeme és boldogság ült ki az arcára. − De jó!

− Mikor indulunk? − váltott témát Savage. − Csak mert Ray elég türelmetlen.

− Induljunk még nappal, akkor sötétedésre ott leszünk. Nektek a kiszabadítás után több időtök lesz tisztes távba menekülni. Ma éjszaka már nincs értelme − javasolta Cam.

− Egyetértek − bólintott rá Shad és Claw is, Ray kénytelen volt ebbe beletörődni.

Egy katonai helikopter lavírozott a magas, romos épületek között, majd lassan leszállt a szélesebb utcán, de a rotort nem állította le a pilóta. Fegyveres katonák szálltak ki két oldalt és térdelve, célra tartottak a tőlük nem messze álló férfira, aki csupán egy társával érkezett.

Kiszállt egy öltönyös férfi és megindult a várakozók felé. Ha félt is nagyon jól titkolta, amit Darkness magában elismert. Ennek ellenére tisztes távolságban állt meg tőle.

− Már kezdtem azt gondolni nem érdekli az ajánlat − megemelte a hangját, hogy a másik biztosan hallhassa.

− Nem kapnak semmit! − közölte magabiztosan, sőt némi dühöt is ki lehetett hallani a hangjából.

− Tessék? − lepődött meg Darkness, mert nem erre számított.

− Amióta magával üzletelünk csak veszítettünk. Embert, felszerelést, municiót és semmit nem kaptunk cserébe. Ráadásul csak hiteget minket, miközben a társai hátulról megtámadtak.

− A társaim? − először nem tudta mire gondol. − Shadow!

A nevet morogta, szinte nem is lehetett érteni. Érdekelte volna hogyan jutott be a fajtársa a városba, mert az ő dolgát is megkönnyítené, ha egyezkedés helyett, bejuthatna és kedve szerint megszerezhetné, amit akar.

De vajon miért ment be? Neki nem érdeke megtámadni a katonákat. Ellenkezőleg, a jó viszony kiépítése lenne a cél. Azzal tudná bizonyítani, az emberek nem olyanok, mint amilyennek ő beállította őket.

Ő akarta megtámadni később a katonákat, amit rákenhetett volna Shadowra. Erre pont a fordítottja történt meg. Vajon ezt találta ki azok után, hogy elkapta az embereket? Így akarta megfosztani a katonai segítségtől? Vagy teljesen más ok miatt tört be és támadt?

− Biztosíthatom, nem az én társaim voltak. És már rég elkaptam volna az elkövetőket, ha már nálam lenne, amit kértem. Az a támadás azért történhetett meg, mert maguk hezitáltak elfogadni az ajánlatomat.

− Honnan kellene tudnom, nem játszanak össze? Vagy azt, valóban nem az emberek kiirtása a valódi céljuk? Semmink nincs, amivel védekezhetnénk, miközben maguk lassan ismerik minden technikánkat és fegyverünket.