Otthon - Tizenegyedik fejezet

42 3 0
                                    

− Minek mentem én el segíteni abba a városba? − mordult fel Claw. − Ha itt maradok, akkor végig mellette vagyok és nem csinálhat ekkora hülyeséget. Különben is, hogy merészelt egy szó nélkül elmenni? Utána megyek!

− Nem! − emelte fel Jess riadtan a hangját, és a másik szobában játszó két kislány feléjük nézett, akikre rámosolygott, majd halkabban folytatta. − Nem mehetsz el! Nem hagyhatsz egyedül!

Lehajtotta a fejét, mert szégyellte, de ez volt az igazság. Nem akart egyedül megküzdeni azzal nap, mint nap, hogy vajon mi van Cainnel, Zackkel? Jól vannak-e? Hazajönnek-e? Ha igen, mikor? És mit fog csinálni, ha bármelyiküket is elveszíti?

− Szükségem van rád, hogy velem legyél − nézett fel a genosymra, akinek meglágyultak az arcvonásai. Jess odalépett hozzá, és átölelte, mert úgy érezte, szüksége van egy kis támogatásra, és legnagyobb meglepetésére White Claw viszonozta.

− Nem lesz bajuk − próbált lelket önteni Jessbe a fehér genosym. − A hülyék szerencséje velük van.

Megjegyzésével elérte, hogy a nő felnevetett. Magában nagyon remélte, párja, Shadow előkeríti Zacket, Sage pedig valamilyen módon közölni tudja velük, Cain is valahol az űrben van és őket keresi. Az öreg genosym nem engedte volna el a férfit, ha nem gondoskodott volna arról szemmel legyen tartva. Legalábbis bízott benne.

− Anya baj van? − jött be Claire, a húga ott jött mögötte.

− Nincs − engedte el Claw-t Jess, és megpróbált meggyőzően mosolyogni. − Csak egy ölelésre volt szükségem.

− Éjn is megölellek, ha akajod − szólalt meg Bess, Jess leguggolt hozzá, a kislány odalépett, átfonta apró karjaival a nyakát.

− Tudom kicsim − szorította gyengéden magához.

− Anya, hova ment apa? − kérdezősködött tovább Claire.

− Messzire, előkeríti Zack-et.

− Olyan hülye! − jegyezte meg a nagyobbik lány, mire kapott egy csúnya pillantást a nem megfelelő szóhasználat miatt. − De most miért? Nem?

− De − ismerte el Claw, mire Jess felé is küldött egy helytelenítő nézést, hogy nem kéne Claire-t ilyenben támogatni. − Csak az igazat mondta ki −védekezett a genosym, mire a nő megcsóválta a fejét.

Tudta, nem képesek hazudni, bár szerinte Claw akkor is kimondaná mindig, amit gondol, meg az igazságot is, ha módjukban állna nem igazat állítani. Mert ő ilyen volt és pontosan ezt szerette benne Jess.

− Anyja − engedte el Bess, hogy rá tudjon nézni. − Zapa hozz nekem valamit onnan messziről?

Jess-t meglepte a kérdés, aztán meg is mosolyogtatta. Cain akárhova ment, mindig hozott valami apróságot a gyerekeknek, még Zack-nek is, pedig ő már elég nagy volt, hogy ne tartson igényt ilyenre. Bess viszont igazi kincsként őrzött mindent, még ha csak valami édességet is kapott, akkor se ette meg napokig, mondván zapától kapta.

− Nem tudom kicsim − simított ki Jess a kislány homlokából egy rakoncátlan tincset. − Megtudjuk mikor hazajön.

Mert, haza kell jönnie! Nem hagyhatja itt egyedül! Mégis mihez fog kezdeni? A lányoknak is szükségük van az apjukra. Még Zack-nek is, hiába viselkedett úgy az utóbbi időben, mint aki már képes megállni egyedül a lábán, akinek senki ne segítsen semmibe, nem kellenek a tanácsok, és különben se utasítgassa őt senki. Cainnel néha még össze is balhéztak, de nem gondolta, hogy emiatt lógott fel az űrhajóra.




Cain nem tudta mennyi idő telt el, amikor kibukkant a galaxis egy teljesen más pontján. Egy, a barna különböző színeiben játszó bolygó bukkant fel előtte, amihez lassan közelített. Látott még távolabb két másikat, amik kicsinek tűntek, de gyanította, hogy óriások lehetnek, ha ilyen távolságból is szabad szemmel kivehetőek. Figyelmét a kijelző vonta magára, kivetült, megjelent egy szöveg rajta, amit nem tudott elolvasni. Érkezett rá valami válasz, és a sikló megkezdte a leszállást.

GenosymWhere stories live. Discover now