Túlélés - Harmincnyolcadik fejezet

59 7 0
                                    

− Menjünk! − javasolta Claw.

Nekilódult és felfutott az egyik lakóház oldalán, úgy mintha nem is függőlegesen, hanem vízszintesen haladna. Savage sem maradt le sokkal mögötte. Ugyan nagyobb darab volt, nagyobb távot ugrott át egyszerre, de fürgeségben elmaradt genosym társától.

Savage karmai nyomán darabok hullottak le, amikor ellökte magát az adott pontról. De nem törődött vele. Üresen álltak ezek az épületek, senki nem vehette észre őket. Elérte a tetőt, megállás nélkül folytatta az utat. Könnyedén szelte át a következőig tartó üres távot.

Lentről felhangzott néhány meglepett kiáltás, ebből tudták elérték a Védelmezők területét. Nem maradtak észrevétlenek, de nem is volt cél. Lassan látótávolságba került az épület, ahol a Farkasokat tartották fogva.

Claw lassított és előre engedte barna fajtársát, aki megállíthatatlan tank módjára törte át könnyedén a falat. A közeli ablakok üvege is szilánkokra robbanva zúdult vele együtt befelé. Néhány darab törmelék ártalmatlanul hullott le róla, mikor felegyenesedett.

A folyosón lévő őrök döbbenten kapták fel a fejüket, de mire megmozdulhattak volna húzat támadt, a kezükből pedig eltűnt a fegyver. Claw a folyosó másik végén állt meg csúszva, fékezve. Az elkobzott puskák és pisztolyok darabokban hullottak a földre.

− Sipirc! − kiáltott rájuk.

Nem kellett megismételnie, mert az emberek ijedten fogták menekülőre. Szinte taposták egymást és még azt se számított, hogy viszonylag közel kellett elmenniük a fehér-fekete genosym mellett. Elérték a lépcsőt és hátra se nézve rohantak lefelé és ki az épületből.

Claw figyelte őket, aztán előre vetődött, átgördült a hátán és harca készen állt fel. Az előbb helyén egy ezüst színű szilánk rezgett a falba fúródva. Hamarosan pedig megérkezett az is, aki küldte.

− Nocsak, nocsak. Váratlan látogatók − jelent meg Razor a folyosón.

− Annyira nem is − jött mögötte szorosan Spark. − Azért örülünk nekik, hogy beugrottak. Igaz?

− Persze! − eresztett meg a társa egy vigyort. − Már nagyon untakoztunk.

~ Hadd harcoljak én! − kérte Ray.

~ Rendben, de légy óvatos − egyezett bele Savage.

− Razor az enyém − közölte a barna genosym, de Claw tudta, ez sokkal inkább Ray.

Nem tartotta jó ötletnek, hogy fajtársa átengedte az irányítást a srácnak, de nem szólhatott bele. Az ő döntése, amit talán nem fog megbánni.

− Hmm. Ez elég személyesnek hangzott − mérte végig őt Razor érdeklődve. − Talán megöltem a társad valakijét és most bosszút akar? Nem, nem hinném. Nem szokásom túlélőket hagyni magam után.

Ray érezte a benne tomboló dühöt, de még uralkodott rajta. Nem tervezte, de ha már így alakult, akkor megmutatja Razornak ki is lesz valóban az ellenfele. Akaratának megfelelően Savage elvonult egy részen és láthatóvá vált.

− Szóval túlélted és összeálltál ezzel a vaddal − Razor bosszúsan, sőt sértetten nézett végig rajtuk. − Nem számítottam erre, de így még szórakoztatóbb lesz téged megölni.

Raynek nem kellett több, támadásba lendült. Razor nyugodtan állt, mintha abszolút nem tartana a nála nagyobb fajtársa erejétől, amit sokan féltek és tiszteltek. A srác arra számított pengéket kell hárítania, de helyette Spark ugrott neki.

Hiába, mert nem érte el. Fehér villanás húzott el a barna genosym mellett. Elkapta és a keresztfolyosó felé vitte magával a szürke színű, szikrázó fajtársát.

GenosymWhere stories live. Discover now