Genosym

Túlélés - Harmadik fejezet

Cain, amint elaludt egy rémálomban találta magát. Az ég rózsaszínként borult fölé. Egy számára idegen várost látott maga körül, ahol különböző színű és alakú furcsa lények rohangáltak. Némelyik emlékeztette Shadowra.

A talaj megremegett alatta, mintha földrengés lenne, majd sziklák robbantak fel tőle nem messze, amiket forró gáz vagy láva lőtt felfelé. Már tudta mi zajlik körülötte, természeti katasztrófa.

Körbefordult, tekintetét az ég felé emelte, ahonnan egy hatalmas sugárnyaláb érkezett és egészen a bolygó felszínéig ért. Ez okozta az egészet. Valaki szólt hozzá, mire odafordult. Fehér, fekete mintás genosym volt. Válaszolt neki, mire a másik felszállt egy kisebb űrhajószerűségre.

Nem sokkal később ő is követte. Visszanézett a haldokló bolygóra, amitől alig távolodott el, amikor felrobbant. Meglökte a hajót, vészhang jelezte a sérülést és irányítás nélkül száguldott. Aztán megnyílt egy fura járat előtte.

Rosszul érezte magát az előbbi forgás miatt, most pedig a színek kavalkádja zavarta, ami végeérhetetlen csíkokként száguldottak el mellette. Majd kiért és egy bolygót látott. Ösztönösen tudta az a Föld.

Az űrhajó egyenesen arra száguldott, a gravitációs mező bevonzotta. A légkörben még inkább lángra kapott körülötte minden. Érezte a fájdalmat, látta a gyorsan közeledő talajt. Katapultált a becsapódás előtt, de még így is pokoli kín járta át a lángok miatt.

Riadtan, izzadtan ült fel és levegő után kapott. Valaki meglepetten sikkantott mellette, harcra készen fordult arra, de csak Cecile volt az. Kissé kétségbeesetten nézett rá.

− Cain? − Szólalt meg a húga bizonytalanul.

− Semmi baj, csak egy rémálom − próbálta megnyugtatni Cecile-t.

Tudta jól nem az volt, de nem mondhatta meg, egy másik lény emlékeit élte át, úgy mint a valóságot. Még mindig érezte a fájdalmat, tompán, lüktetőn. Eddig meg sem fordult a fejében, min mehetett keresztül Shadow a becsapódáskor.

− Nyöszörögtél és én nem tudtalak felkelteni. − Panaszolta Cecile.

− Semmi baj − ölelte át. − Vége. Köszönöm.

A kislány viszonozta, mintha tudná mit élt át. Mindig is olyan volt, aki képes átérezni mások érzéseit, kínjait. Ez miatt még inkább óvta mindentől.

Kibontakozott az ölelésből és kiment a fürdőbe, megmosta az arcát, átdörgölte a haját, majd belenézett a tükörbe. Szinte várta, hogy Shadow néz vissza rá, de csak önmagát látta.

~ Sajnálom. − Szólalt meg a genosym. ~ Nem számoltam azzal, hogy álmodban érzékelni fogod a gondolataimat.

~ Eddig úgy gondoltam, nem fair, hogy csak te látsz a fejembe, de ha fordítva ez ilyen érzés, akkor már annyira nem is bánom − vallotta be.

~ Hidd el, jobban is jársz, ha nem látod a gondolataimat. − Shadow hangjából nem keserűség, hanem jókedv érződött ki.

Cain nem válaszolt. Igen, talán tényleg jobb, még a végén szembesülnie kell azzal, az őt megmentő, rendesnek tűnő földönkívüli lény valójában, egy perverz pszichopata. Aztán észbe kapott, de a genosym csak kuncogott, érezhetően nem sértődött meg.

Visszatért a szobába, ahol Cecile épp akkorát ásított, hogy akár be is kaphatta volna. Ő viszont egy időre kialudta magát. A rémálom után egy darabig biztos nem lesz képes rávenni magát újra próbálkozzon a pihenéssel.

Elzavarta a húgát tisztálkodni, addig kicsit rendbe rakta az ágyat, és mivel közeledett a napkelte, bekapcsolta a légkondicionálót is. Cecile visszatért és egyből összegyűrte az egyenesre simított lepedőt. Egy szerencsétlen, agyonnyomorgatott plüss nyulat fogott magához, belenyomta a fejét a párnába, majd összekucorodott. Cain a vékony lepedővel betakarta nehogy megfázzon a gép által benyomott hűvösebb levegő miatt. Nem olyan sokkal tudott javítani a helyzeten, de legalább elviselhetőbbé tette a benti hőmérsékletet.