25 levél neked || Shin Soukoku || (fordítás)

Második nap

Szeretett Ryuunosuke-m,

Ma került sor a temetésedre. Ki kellett állnom az elé a kis tömeg elé, akik eljöttek hozzád, és egy beszédet kellett nekik mondanom.

Nagyon izgultam. Mit kellett volna mondanom? Mi lesz ha elrontom? Sosem voltam jó a mások előtt való beszédben, mondjuk nem gyakran kellett megtegyem.

Valahogy eltudtam kezdeni a beszédemet. Szerencsére nem akadtam le, de volt amikor elcsuklott a hangom, miközben megpróbáltam visszatartani a sírást, amikor arról beszéltem, hogy hogyan találtam meg a tested.

Miközben beszéltem, észrevettem, hogy az egyik munkatársad is eljött, azthiszem úgy hívják, hogy Tachihara. Meg a testvéred is, Gin.

Amikor a temetésnek vége lett, Gin mérgesen és bánatosan jött oda hozzám. Hibáztatni akart valakit a halálodért. Engem akart okolni, de ő sokkal jobb volt ennél, hogy ezt tegye.

Legalábbis ezt mondta mielőtt megpofozott volna és mérgesen elviharzott.

Mostmár legalább tudom, hogy kitől kaptad a génjeidet. A testvéred pofonjában volt aztán erő.

Tachihara sokszor bocsánatot kért a helyében. Bárcsak ne tette volna. Tudom, hogy megérdemeltem.

Miután mindenki hazament én is eljöttem, egyedül. Aztán elkezdett esni az eső. Micsoda véletlen, nem? Szerencsétlenségemre, nem volt nálam esernyő.

Miközben csuron vizesen sétáltam hazafelé, csakis egy dologra tudtam gondolni.

Miért nem értem haza hamarabb?

A bőrömhöz tapadt ruháimmal értem haza, és miest beléptem a házba a hideg levegő azonnal átjárta a testemet. Nagyon hideg volt.

Kiváncsi vagyok, hogy a tested is ilyen hideg lehetett.

Elvánszorogtam a fürdőszobáig és vettem egy jó meleg fürdőt. De hiába, azután is megfáztam.

Szóval most itt vagyok, levelet írok neked egy doboz papírzsebkendő társaságában, míg a mellettem lévő kuka már tele van használt zsebkendővel. Majd később kiviszem.

Kiváncsi vagy rá, hogy mi történt reggel amikor felébredtem? Vicces volt ha engem kérdezel.

Felkeltem és az ágynak arra az oldalára fordultam ahol te fekeüdtél, hogy köszöntselek. Odaképzeltem, hogy a tested melege még mindig ott van. Megakartam puszilni a homlokod, mint ahogy ezelőtt. De te nem voltál ott. Ismét hideggé vált minden.

Attól a naptól kezdve, mióta megtaláltam a tested, csak sírni tudok. Úgy folynak a könnyeim, mintha folyók lennének. Azt akartam, hogy abbahagyják, de ez nem történt meg. A párnádat ölelgetve próbáltam megnyugvást keresni.

Még mindig olyan illata volt mint neked.

Olyan sebezhetőnek és gyengének éreztem magam. Annyira hiányzol.

Hiányzol. Hiányzol. Hiányzol. Hiányzol.

Ez a nátha eléggé rosszkor jött.
Majd holnap megint beszélünk.

Sok szeretettel, Atsushi.