TW: főszereplő halála, tabletták fogyasztása, öngyilkosság és akasztás.
Atsushi elhelyezte az utolsó levelét az eddig Akutagawának írt levelek kupaca alá. Remélte, hogy mindet elolvasta. Megpróbált mosolyogni arra gondolva, hogy nemsokára megint láthatja a férjét. Annak ellenére is, hogy valahol legbelül érezte, hogy talán mégsem fogja. Nagy reményei voltak.
Felállt a székétől, és a pincébe vezető ajtó felé vette az irányát. Mivel régóta nem volt már használva, úgy gondolta hogy a barátainak nehezebb lesz megtalálnia az ott lent rothadó testét. Az egyik sarokba helyezett kis magányos asztalra emelte a tekintetét. Az asztalon található volt egy tablettás doboz, egy penge és egy vastag kötél. Sok dolog között válogathatott.
Ennyi volt. "Innen már nincs visszaút", gondolta. Itt volt az esély arra, hogy újra láthassa az elhunyt párját.
A penge és a kötél között, ő az utóbbit választotta. Először arra gondolt, hogy a pengét használja, de az túl nagy kupit hagyott volna maga után, ami elrontotta volna a tervét arról, hogy nyomtalanul távozzon. A pirulák lenyelése segített volna meggyorsítani a folyamatot, és valahogy még ennyhítette is volna a kötél okozta folytogató fájdalmat. Megfogta az egész üveget és egyenlőre berakta a zsebébe.
A mennyezet közepén lógó ventilátor elég erősnek nézett ki a pince állapotához képest. Elvette az asztal mellé rakott széket és odaállította a megfelelő helyre. Atsushi, egy kötéllel a kezében, nagy levegőt vett. Ijesztő volt. Nagyon ijesztő.
De meg kellett tennie. Muszáj volt.
Egyensúlyt találva felállt az ütött-kopott székre, majd egy biztos hurokkal hozzákötötte a kötelet a plafonról lógó ventilátor fémrúdjához. Nyelt egyet, a kezei remegtek.
Előhúzta az előzőleg zsebébe rakott gyógyszeres dobozt, kinyitotta és egy megfelelő adagnyi tablettát öntött a szájába és azt benne tartotta. Enyhén megingott a régi széken, a térdei remegtek és egyszer csak gyengévé váltak. A homlokán izzadságcseppek kezdtek kialakulni, melyek az arca oldalán folytak le.
Remegő kezekkel rakta a hurkot a nyaka köré. Majd meghúzva azt, kirúgta a lába alól a széket, minek következtében előre esett és az utolsó pillanatban lenyelte az eddig száraz szájában tartott tablettákat. Atsushi lélegzete megakadt, a kötél pedig megakadályozta, hogy a levegő elérjen a tüdejéig. A tablettáknak amiket lenyelt még nem ütött be a hatása. Érezte a nyaka köré szorult kötél lassú kínzását, a bőre vörössé változott.
Úgy érezte, hogy bármelyik percben meggyulladhat. A kitátott szájából kifolyó nyál az álláig folyt, az arca kezdett lilává válni. Ezt nem így tervezte. Azt hitte, hogy sokkal gyorsabb lesz majd a tablettákkal amiket lenyelt, de ez még annál is rosszabb volt, mint amire számított.
Könnyek folytak ki a kidülledt szemeiből, az arca sápadt volt, a szája pedig szinte habzott. A gondolatai a régi életére vezérelték vissza. A barátaira. A párjára. A halálára.
Az egész valójára.
Mire gondolhat egy haldokló ember amikor lepereg a szeme előtt az élete?
Nem biztos benne. Talán arra, hogy mi történhetett volna másképp? Ha a párja eleget élt volna, akkor talán tudhatná is rá a választ.
Atsushi elviselte. Elviselte a nyakában lévő éles, folytogató fájdalmat. Azt ahogy a lába sehogy sem volt képes arra, hogy elérje a talajt. Mindent beleadott. Mindent. Minden érzelmét, félelmét, erkölcsét.
Mindent ami Atsushit önmagává tette.
És pillanatokkal később, a sötétség uralkodott el rajta, miközben az utolsó lélegzetével csak arra tudott gondolni, hogy egyszer majd találkozni fog a hűn szeretett szerelmével valahol a túlvilágon.
Erre a napra várt. Az összes közül erre. Szenvedve. Gyászolva. Sírva.
Atsushi mindent feláldozott érte.
Hogyan akarhatott ennyit. Hogyan rejthette el a fájdalmát a zárt ajtók mögé.
Csak is annyiért, hogy ismét csak sötétséget lásson.
A rettegett érzés ismét visszatér.
Valahol tudja.
Tudja azt, hogy sosem lesz képes arra, hogy újra láthassa az elvesztett szerelmét.
VÉGE.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
Nos, elérkeztünk ennek a könyvnek is a végére. Remélem tetszett nektek a fordítás. Ez nem volt a legvidámabb sztori (sőt), de attól még remélem, hogy nem okoztam vele nektek traumát. Mindenképpen ajánlom figyelmetekbe, hogy látogassátok meg az eredeti iró oldalát és nyomjatok neki egy vote-ot, mert megérdemli.
Arra is szeretnélek titeket emlékeztetni, hogy ha esetleg van egy olyan angol fanfiction-ötök amit szívesen megosztanátok másokkal, nyugodtan írjátok meg nekem. (smut-ot nem fordítok (nem ígérem meg hogy tuti leforditom majd, de na, attól ajánlani még lehet)).
Ha tetszett a fordítás nyugodtan lehet még tőlem olvasni más fordított könyvet is. Byee
(Ajanlom hogy hallgassátok meg Sasha Alex Sloan-tól a Dancing With Your Ghost-ot, szerintem talál ehez a könyvhöz :) )
(Itt is van hogy azonnal meg is lehessen hallgatni haha :> )
أنت تقرأ
25 levél neked || Shin Soukoku || (fordítás)
قصص الهواة!! A történet teljes mértékben adhdrice-hoz tartozik, én csak lefordítottam !! Megbírkózni a kedvese elvesztésével. TW: halál, önbántalmazás (Saját borító)
