Egy újabb Tekergő

27./A Hold rabja/

Zavartan nézek körül, s nem tudom megállapítani, hogy hol vagyok. Különös érzés fog el, mintha valójában nem is lennék jelen. Érzem, hogy ez nem a valóság, mégis teljesen élethűként hat rám a körülöttem lévő világ. Tudatosul bennem, hogy egy újabb látomásba csöppentem, ezért újra körbepillantok, ezúttal már figyelmesebben, s igyekszem minden apróságot megjegyezni. A lábam alatt öreg deszka padló, ami szebb napokat is látott már. Néhol különös foltok borítják, vérre fogadnék. A falakat hasonló faburkolattal vonták be, ám azok több mindenről árulkodnak. Néhol mély hasadások vannak a fában. Mintha egy vadállat dühből nekiesett volna és éles karmaival próbálta meg letépni a burkolatot. Ösztönösen megakartam érinteni a mély karom nyomokat, s ahogy az ujjam hegye közeledett, úgy uralkodott el rajtam a hirtelen jött félelem. Rémülten visszahúztam a kezemet, s tekintetem végig vezettem a karmolások irányán. A folyosó végéig tartottak, ahonnan az emelet felé vették az irányt. Megindultam a lépcső felé, s újra megtapasztaltam, hogy minél erősebb boszorkánnyá válok, annál tisztábbak és valódibbak lesznek a látomásaim. Tisztán hallottam a nyikorgó padlót a lábam alatt, s szinte éreztem a megmunkált fakorlátot, ami a lépcsőnél volt. Az érzékeim is éppen olyanok voltak, mint a valóságban. Ez erőt adott, ezért megindultam az emeletre, ahonnan mozgolódást hallottam. Lassan haladtam, nem tudtam mi vár rám, mégis valamennyire a kíváncsiság is hajtott. Minden látomásomnak jelentése van, utat mutatnak a jövő felé, ezért annak is oka van, hogy most ebbe az öreg házban kötöttem ki, a képességem mutatni akar valamit. Felértem az emeletre, ahol mindössze egy ajtó volt, ezért kizárólagosan tudtam, hogy erre kell mennem. A sötét fa ajtó résnyire nyitva volt, s jó néhány karmolással volt díszítve. A résen keresztül láttam, ahogy a szoba padlójára egy árnyék vetül. Van bent valaki. Közelebb léptem, s az ajtóra helyeztem a kezem és óvatosan toltam rajta egyet. Belestem a helységbe, ami egykor egy hálószoba lehetett. Egy leélt ágy volt a baloldali falnál, s tőle jobbra egy fiókos szekrény foglalt helyet. A szoba jobb oldalának nagy részét egy régi szárnyas zongora foglalta el, ami szintén nem volt tökéletes állapotban, hiszen néhány billentyűje hiányzott, s bizonyára hangolva is elég régen volt. Beléptem a helységbe, és azonnal megragadt a tekintetem az ajtóval szemben lévő ablakon. Nem az ablak volt érdekes, hanem a fiú, aki ott kuporgott alatta, miközben az eget bámulta. Még nem jött fel a hold, és, ha jól láttam az ég is elég felhős volt. Közelebb sétáltam hozzá, ám részéről semmi reakció nem történt. Előtte álltam meg, ám mikor megpillantottam Őt, még a levegő is a tüdőmben rekedt. A szoba félhomályát ekkor feloszlatta a hold ezüstös fénye. Mikor az égitest megjelent, a padlón ülő fiú teste ívbe feszült, s kezeit erősen összeszorította. Oldalra döntötte a fejét és szemeiben a legmélyebb fájdalmat láttam, s a legsötétebb megvetést, amit ember önmaga iránt érezhet. Végtagjai megváltoztak, arca eltorzult a fájdalomtól. Átváltozott. Félelemtől reszkető tagokkal kezdtem hátrálni, mikor hátam az ajtónak ütközött. A fiút kerestem a lény szemeiben, de abban semmit sem láttam. Ám ahelyett, hogy kirohant volna a helységből, önmagát kezdte bántani. Nem tudtam közbeavatkozni, mégis éreztem a fájdalmat, amit önmagának okozott.

- Ne, ne tedd ezt! - kezdtem közelíteni felé, s mintha értette volna, felkapta a fejét, ám már egyáltalán nem láttam benne az embert. Hangos vonyításba kezdett, majd egyenesen a szemembe nézett, s akkor valóban egy vadállatot láttam, aki felett az ember elvesztette az irányítást. Megindult felém, s mintha meg akart volna harapni. Ösztönösen emeltem a karomat az arcom elé, hogy ezzel is védjem magam.

- Állj meg, ez nem te vagy! - kiáltottam, ám az éles fogak nem mélyedtek a karomba, s a vér sem kezdett patakzani. - Segítség! - ültem fel sikoltva, még mindig csukott szemmel. Mikor nem éreztem semmit, kinyitottam a szememet és láttam, hogy a szobámban vagyok. Lepillantottam a még mindig remegő kezemre, majd a mellettem lévő ágyra siklott a tekintetem, amiben egy ébredező Lily-t véltem felfedezni.

- Ez nem mehet így tovább. - motyogta álmos hangon, miközben rám nézett. - Valamit ki kell találnunk.

- Igazad van. - suttogtam magam elé meredve. Tisztában voltam vele, hogy a barátnőmnek igaza van, de mégis mit?

-----------------------------------------------------------------------------

Hát végre megszületett......Nem fogok kifogásokat keresni, mert őszintén bevallom, hogy teljesen elhanyagoltam az írást. Ez sem lett a legpazarabb művem, de legalább elkészült. Egy ideje már váratott magára ez a rész, mivel a jegyzetemben már hónapok óta fel volt írva a címe, de csak a cím, semmi több. 

Magamhoz mérten megpróbálok igyekezni majd, mivel mindenképp megszeretném írni Anna és a Tekergők történetét, tehát ne féljetek, ha lassan is fog frissülni a sztori, megígérem, hogy félbe semmiképp nem hagyom. Ennek a történetnek lesz vége! :)

--------------------------------------------