Egy újabb Tekergő

4./Árulás és fogadalom/

Elsőnek ébredtem. Egy hang nélkülaz asztalomhoz lépkedtem. Megírtam minden fontos dolgot a szüleimnek ategnappal kapcsolatban. Már az utolsó betűket körmöltem, mire a lányok isébredezni kezdtek. Nyegyed óra múlva, már együtt sétáltunk a nagyterem felé,hogy elfogyasszuk a reggelinket. - Jó reggelt! - köszöntem azasztalnál üldögélő Remusnak. - Neked is. - nézett ki az újságtakarásából.- Szia, Peter Pettiegrew vagyok. - Szia, Anna White. - szóvál ő anegyedik.....patkány feje van.- Potter és Black? - kérdeztem. Akét fiú vállat vont.- Mi az első óránk? - kérdezteLily. - Nem tudom, még nem adták oda azórarendet. - amint kimondtam, a kezembe repült egy. - Az első óra, átváltozástan a Mardekárral. - Remek, akkor ülhetekPerselussal. - ugrott fel Lily, hogy a zsíroshajú fiú keresésére induljon.- Remus, van kedved velem ülni? -tettem fel a kérdést a fiúnak.- Persze. - mosolyodott el.Már a teremben ültem Remussal, ésPeterrel. Ekkor lépett be Lily Perselus társaságában. Lassan mindenkimegérkezett, csak James és Black hiányzott. - Jamesék még nincsenek itt. -böktem meg Remust. Még egy darabig gondolkoztam hol lehetnek, de McGalagonybelépett a terembe, és az óra megkezdődött. Húsz perc telt el az órából.Szorgalmasan jegyzeteltem, és hallgattam McGalagony szavait. A tanítást az ajtókicsapódása törte meg. James és Sirius rontott be a terembe.- Mr. Potter és Mr. Black, holjártak, és miért így jöttek be a terembe? - lépett eléjük McGalagony. - Elaludtunk. - vágta rá James. -És, nem mindegy, hogy lépünk be terembe? - morogta.- Parancsol, Mr. Potter? - vontafel a szemöldökét a nő.- Elsőévesek vagyunk, elaludtunk,eltévedtünk és még maga is itt faggat minket. - morogta Sirius James helyett.- Én is ezt akartam mondani. -nézett James Siriusra. - Felháborító! - Büntetőmunka, ma kilenc órakkor.- parancsolt rá a fiúkra McGalagony. A két fiú még morgott valamit az orraalatt, végül leültek a leghátsó padba.Az óra hamar eltelt, és azórákkal az első nap is. Lilyvel a szobánk felé tartottunk, és a mai napról beszélgettünk.- Van kedved gyakorolni a matanult bűbájt? - kérdezte a lány.- Persze, - vágtam rá. - Deelőtte megnézem, hogy nem-e érkezett meg a baglyom. - mosolyogtam.Beléptem a klubbhelységbe, éshárom semmittevővel találtam szembe magam. - Hát ti? - kérdeztem felhúzottszemöldökkel. - Pihenünk, nem látszik? -felelte gúnyosan James.- Én három felesleges embertlátok, akik itt fetrengnek. - válaszoltam. - De, ha nektek ez pihenés. - vontamvállat. Hátat fordítva a fiúknak, felrohantam a szobámba, ahol a baglyom már azablakban várt. Kibontottam a csomagot, amiben a kért varázskönyv volt, egylevéllel. A levél pecsétjét feltörten, és szemeimet a sorokon legeltettem. Alevelet bevágtam a fiókba, és felkaptam a könyvet, és Lilyhez indultam.
A vöröshajú lány a fiúkkal beszélgetett amikor leértem.- Mehetünk! - szóltam oda, és őrám kapta a tekintetét.- Okés. - és abban a pillanatbanmár mellettem is termett.Egy nyugodt helyet keresve, a tóegyik fájának a tövében ültünk le. Lily megfelelő dolgokat keresett, aminkipróbálhatja a levitációs bűbájt. Én a varázskönyvet bújtam, amit a szüleimküldtek. Rengeteg bűbájt bejelöltem, hogy azokat mindenképp megszeretnémtanulni majd. Az első ami igazán megtetszett, és még látványos is az egynövesztő bűbáj volt. Körbe kémleltem, és egy pillangót véltem felfedezni egyvirágon. Közelebb lépkedtem, és megpillantottam Lilyt, aki a Vingardium leviosabűbájt próbálgatta más-más dolgokon.- Baziteo! - koncentráltam, denem történt semmi. Amikor felpillantottam megláttam, hogy a pillangó helyettLilyt találta el a bűbáj, és egyre magasabb és magasabb lett. - El kell bújnod!- utasítottam.- Igyekszem, de ez nem épp amegfelelő méret. - vágott vissza.- Jó, igaz. Megkeresem amegoldását, te csak ne mozdulj. - és már kutattam is a könyvben. Körül-belültíz perc után megtaláltam a tökéletes bűbájt.- Reducio!- Lily zsugorodnikezdett. Megkönnyebbült sóhaj hagyta el a számat, de ez a nyugalom hamarelmúlt.- Szép volt White! - lépett előSirius az árnyékból. - Úgy látszik ma találkozunk a büntető munkán.- Miért is? - néztem ráértetlenül. - Nem látott senki. - néztem körbe.- Szóval én egy senki vagyok? -mutatott végig magán.- Még annál is kevesebb Black. -válaszoltam fintorogva. Sirius vetett felém még egy szúrós pillantást végülelment.- Lily, jól vagy? - siettem oda alány mellé.- Pesze, de ezt többször nepróbáljuk ki. - mondta mosolyogva.Már visszafele sétáltunk éskicsit sem fontos dolgokról beszélgettünk, amikor valaki elég mogorvánmegszólított:- Ms. White! - megperdültem és szembetaláltam magam McGalagony gyilkos tekintetével.- Tanárnő? - motyogtam és egybőllefagyott a mosoly az arcomról.- Ms. White, nem nevezném anevén, de valaki elmondta, hogy Ms. Evans-el milyen balesete volt. - méregetettMcGalagony minket.- Black! - morogtam, és ökölbeszorítottam a kezeimet.- Ma kilenc órakkor, Ms.White. -mosolygott a tanárnő, és elsétált.- Most komolyan örül annak, habüntetésre küld valakit? - néztem Lilyre.- Figyelj, - mosolygott Lily. -Valamiben örömét kell lelni-e. - erre csak egy szemforgatással válaszoltam, ésBlack keresésére indultam. Még egy pillanatra visszafordultam :- Ha gyilkosságért az Azkabanbazárnak, eljössz meglátogatni? - kérdeztem a döbbent lányt.- Hát, nem tudom, mi az, depersze. - tett a mondat végére egy mosolyt. Én elindultam megkeresni az elsőáldozatott....khm...mármint elindultam megkeresni Blacket.- Bemártottál McGalagonynál. - léptem a fiú mellé aki a folyosón"beszélgetett" egy lánnyal.- Még szép. - felelte gúnyosan. -Azt hitted megúszhatod?- olyan dühös voltam, azt hittem felképelem.- Tudod mit, - böktem mellkason.- Amikor te fogsz hibázni, én ott leszek. És, - emeltem fel az ujjam. -Boldogon fogom világgákürtölni, hogy mekkora görény vagy. - nem vártam meg mitválaszol. Faképnél hagytam, és a klubbhelység felé igyekeztem, mert fél óramúlva McGalagony irodájánál kell lennem.- Anna! - ugrott fel James akanapéról, mikor beléptem. - Kölcsön tudnád...- Nem, hagyj! - mordultam rá. Énrá sem hederítve rohantam fel a szobámba.Becsuktam az ajtót, és elkezdtemgondolkodni.- Megölöm..nem az jó...túlkockázatos. - huppantam le az ágyra. - Egy csíny? - vetettem fel az ötlet. -Áh, túl szerény büntetés lenne.- Neked is szia! - szólt egyhang.- Szia, Molly. - mosolyogtam. -Te, hogy-hogy itt? - Hát, gondoltam olvasok egykicsit, aztán bejöttél és itt próbálod eltervezni, hogyan teszed tönkre valakiéletét. - Segíthetnél, Black az alany. -mosolyodtam el gonoszul, és a varázskönyvért nyúltam, hogy egy jó kisvarázsigét keressek.- Mit szólnál hét éven keresztültartó bosszúra? - vetette fel az ötletet, én felkaptam a könyvből atekintetemet. - Áh, rossz ötlet...- Nem, nem az. - ugrottam fel. -Zseni vagy, köszi. - öleltem meg a lányt. - Most mennem kell, majd beszélünk. -és már el is indultam, hogy megtudjam mi lesz a büntetésem.A fiúk még mindig aklubbhelységben voltak, de most volt egy kis változás. Remus tanult, de ennyi.A másik kettő még mindeg csak úgy....úgy volt. Sirius gondolom még azzal alánnyal van elfoglalva. Én viszont elindultam McGalagony irodájába, hogyhalljam az ítéletét, vagyis a büntetését.Az ajtóban állva, vettem egy mélylevegőt, és bekopogtam.- Szabad! - hallottam a tanárnőhangját. - Á, Ms.White. Gondolom a büntetése miatt jött. - Mi másért? - gondoltammagamban.- Nagyon pontos, bár ez a fiúkrólnem mondható el. - csóválta a fejét. A fiúk tíz perces késéssel, demegérkeztek.- Nos, a büntetésük, hogyelkísérik Hagridot a Tiltott Rengetegbe. - mondta olyan nyugodtsággal, mintha aboltba küldene.Elindultunk Hagrid kunyhója felé.Az óriás már várt minket. Kedves, és barátságos kinézete, egy percreelfeledtette, hogy Blackkel kell mennem.- Sziasztok! - üdvözölt minket. -Nos, a feladat, hogy segítsünk a bajba került állatokon.- Ezt, hogy érted? - kérdeztem.- Néhány napja, valaki vagyvalakik elfogják az állatokat. Nem számít milyen állat. Pár napja, még egyunikornist is találtam, ami csapdába volt esve. - mesélte. Besétált akunyhójába, és adott egy-egy lámpát mindenkinek a csapatból. Így, öten, ugyanisAgyar, Hagrid kutyája is velünk jött, vágtunk neki az erdőnek. - Már az első perctől kezdve felakartam fedezni az erdőt, de nem egy büntetés kereteiben belül. - gondoltam. Már mélyen az erdőben jártunk,amikor egy bokor mögül zajt hallottunk. A fiúk megdermedve álltak ott, bár nemtagadom egy kicsit még én is megijedtem, de mint mindig a kíváncsiságom most isfelülkerekedett. Egyszer, ez lesz a vesztem. Közelebb lépkedtem a bokorhoz, denem volt ott semmi. Vagy elfutott, vagy egy magyarázatot tudok erre.-Thesztrál. - suttogtam, ésreméltem, hogy az. - Hagrid! - szóltam az óriásnak.-Igen? - fordult vissza, ésmeglepődött amikor láttta, hogy mi lemaradtunk. - Ó, látom megismerkedtetetek Lopakodóval.- Ő egy thesztrál, igaz? -kérdeztem ő bólintott. - Ezért nem látom. - gondoltam magamban. - De, akkorHagrid, miért látja? - tette fel belső hangom a kérdést.- Hagrid, te, hogy-hogy látod athesztrálokat? - léptem az óriás mellé.- Tudjátok, amikor első évesvoltam, 1940-ben, az apám az évvége felé, pontosabban 1941 májusa körül haltmeg. - mondta szomorúan.- Sajnálom, Hagrid. - mondtamegyüttérzően. Már órák óta barangoltunk azerdőben. Részemről már teljesen elveszettnek nyílvánitottam magam. - Így nem jutunk semmire. -morogta James. - Kell egy terv.- Rendben. - fordult felénkHagrid, aki elől ment. - Szétválunk. - jelentette ki. - Stoppolom Hagridot! - vágta rá James. - Rendben. - bólogatott Hagrid. -Akkor Anna és Sirius, ti mentek ketten, ó és Agyar is veletek megy.- De, nem azt mondtad, hogy Agyarfélős? - kérdezte értetlenül Sirius.- Az, viszont az utat tudja akunyhóig, ha esetleg eltévednétek. - válaszolta. - De, ne aggódjatok, nem leszsemmi. - mosolygott. Blackkel elindultunk a megbeszéltirányba. A lámpákat magunk előtt tartottuk, és minden neszre figyeltünk.Próbáltam koncentrálni, és nem idegeskedni. Többé kevésbé még sikerült is. Azéjszaka sötétjében, és annak kellemetlen csendjében dobogásokat hallottunk.Hangos és erőteljes dobogások.- Ezek patadobogások? - kérdezteSirius. Én ráéztem, és eszembe jutott a bosszú, de most úgy gondoltam, hogy aztfélre teszem, és a túléles érdekében egy kicsit, csak egy kicsit kedves leszekvele.- Talán egy unikornis. - vontamvállat. - Vagy egy thesztrál, bár azokat mi nem látjuk. - merengtem bele azéjszakába.- Egy kérdés White. - nézett rám.- Honnan tudsz enni dolgot? - méregetett kíváncsian.- Mint, ahogy a legtöbb gazdagcsaládnak, nekünk is van otthon könyvtárunk. - mosolyogtam. - És, rengetegetolvastam mindenféle könyvet. - vázoltam fel a dolgokat. - Egyszer kipróbálhatnád.- tettem hozzá, talán egy kicsit gúnyosan.- Egyszer.......- merengett el.- Egy másik életben.- Vagy...- fordultam felé. -Lehet, hogy egy csapat kentaur tart erre, hogy eltaposson. - utaltam az egyrehangosabb dobogásra.- Remek, legalább nem kellanyámmal többet találkoznom. - nevetett fel kínosan. Ez a mondat elég furcsánérintett. Ezt, most, hogy értette? Nem akartam rákérdezni, nehogy megsértsem,vagy hasonlók. Tovább sétáltunk, és Agyar ott lihegett mellettünk. A dobogásnem szűnt meg, sőt....egyre hangosabb és hangosabb lett. Az egész erdő, olyan,hogy oda senki nem tenné be a lábát, mert olyan sötét kisugárzás veszi körül.De, elértünk egy olyan részt, ami több sötét érzést árasztott, még egydementornál is.- Nézd! - mutatott Sirius egyfákkal és bokrokkal körbe vett részre. - Van ott valami.- Nézzük meg. - válaszoltam, ésmár el is indultam a titokzatos dolog felé. Egy olyan valamit, vagy inkábbvalakit találtunk, amiről az előbb még csak viccelődtünk. - Egy kentaur. - suttogta Sirius.Én csak bólogattam, mert a szavak belém fagytak, a tettekről nem is beszélve. -Segítenünk kéne. - vetette fel az ötletet. Kellene, mert a kentaur is beleesettegy olyan csapdába, amiről Hagrid beszélt. Kiléptünk a holdfénybe, és a kentaurazonnal ránk tekintett. Láttam a bizalmatlanságot a szemeiben. Olvastam erről,de nem gondoltam volna, hogy meg is tapasztalom. - Nem akarunk bántani. -nyújtottam ki a jobb kezem, és lassan elindultam felé.- Miért hinnék neked? - kérdezte.- Nem kell, ha nem akarsz, deattól még segítek. - válaszoltam. Már csak pár lépésre választott el minket,amikor bizalmatlanságának újra hangot adott. - Nem kértem a segítséged. -morogta nekem ezeket a szavakat.- Nem kellett kérned, az nélkülis menni fog. - vágtam vissza. Most komolyan, ő van csapdában, de neki állfeljebb? Hihetetlen milyenek ezek a kentaurok. Bár, hatalmas fejlődésrészemről, hogy találkozhatok eggyel. A kentaur döbbent arccal nézett rám.Szerintem nem gondolta, hogy az ártatlan külső, egy annál is bátrabb és szókimondóbb lányt rejteget.- Maradj nyugton, hogy kitudjalak szabadítani. - parancsoltam rá, és intettem Siriusnak, hogy segítsen,és ne csak álljon, mint egy szerencsétlen.Tíz percig szerencsétlenkedtünk acsapdával, mikorra sikerült kiszabadítanunk. A kentaur nem vágtatott el, sőt,nem is csinált semmit.- Köszömöm. -csak ennyit mondott.- Firenze vagyok. - nyújtotta a kezét. Én meglepődtem, szemében bizalomirányult felénk. Nyoma sem volt a bizalmatlanságnak, amivel az első percbentalálkoztam. -Sirius Black. - nyújtotta kezétSirius.- Áh, egy Black. Ismertem azükapádat. - mesélte Firenze. - És te? - fordult felém.- Anna White. - mosolyogtam rá.Még beszélgettünk néhány dologról, majd én szólaltam meg. - Nékünk indulnunkkellene. - mondtam. Firenze megértően bólintott, majd ő is elindult.- Mától a barátaimnak tekintelektiteket. - én meglepődve csak mosolyogtam.- Mi is. - válaszoltuk egyszerre.Körbenéztem és leesett, hogyvalamit elhagytunk. Nincs meg Agyar.- Sirius. - ragadtam meg a vállát.- Elhagytuk Agyart. - Jaj, tényleg ő is velünk volt.- vont vállat.- Te, hogy lehetsz ennyire nyugodt?- kérdeztem, de válaszra persze nem méltatott.A visszafele vezető út Agyarkeresésével telt. De, nem találtuk meg. Na, ezt, hogy mondjuk meg Hagridnak?- Anna! Sirius! - kiabálta valakia nevünket.- Itt vagyunk! - és a hangirányába kezdtünk futni.- Már azt hittem megevett egyvérfarkas. - könnyebbült meg James.-De, nincs is telihold. - vontamfel a szemöldököm. James csak legyintett és Hagrid felé fordult.- Meg vannak. - mutatott felénk. - Találtatok valamit? -érdeklődött Hagrid.- Inkább valakit. - javította kiSirius. - Egy kentaurt.- Micsoda? - hüledezett James.- Firenzének hívták, és aztmondta mától a barátai vagyunk. - mosolyogtam. - Tegnaptól vagytok a barátai. -nevetett fel James. - Mi van? - Fél órája elmúlt éjfél. Mármásnap van. - mutatta meg óráját. Remek, már másnap van. Tehát,vége a büntetésnek. Mostmár nem kell kedvesnek lennem Blackkel, mert nem függtőle az életem. - Irány vissza a Roxfortba. -indult el Hagrid. Nem akartuk elmondani neki, hogy elvesztettük a kutyáját.Bár, nem igazán tűnt fel neki, sőt, mintha tudott volna valamit, amit mi nem.Az első büntetésem egy új baráttal zárult. Lehet még eljövök büntetőmunkár, haegy baráttal zárul a többi is.A lábaim már kikészültek, ésfáradtak voltak. De, megkönnyebbültem, amikor megpillantottam a kunyhót. A fiúkfutni kezdtek, de én nyugodtan sétáltam. A kunyhó ajtaja előtt, viszont nemvárt dolog volt.- Agyar! - kiáltott fel Sirius. - Hála az égnek. - gondoltammagamban. - Most menjetek. - szólt ránkHagrid. - Jó éjszakát! - Neked is. - válaszoltukkórusban, és a hálókörlet felé vettük az irányt. Amikor beléptünk aklubbhelységbe, a szobáink felé vezetett az utunk. Halkan beléptem, ésmegpróbáltam nem felébreszteni a lányokat. Befeküdtem az ágyba, és mélygondolkodásba kezdtem, de mindig ugyan az lett a végeredmény, hogy utálomBlacket. A szívemre tettem a kezem, és csak ennyit mondtam:- Fogadom, hogy mától megkeserítemBlack életét. - suttogtam a levegőbe, végül elnyomott az álom.

-------------------------------------------------------------------

Megérkeztem egy új résszel. Remélem tetszik nektek. 

Véleményt nyugodtan írjatok. Kibírok hideget és meleget is!

---------------------------------------------------------------------