Egy újabb Tekergő

12./Álom vagy látomás?/

Tiszta, ezüstös holdfény töltötte meg a szobát. Gyönyörű telihold volt ma éjjel. Különös farkas üvöltés töltötte meg az éjszaka csendjét. A szél erősen fújt, megrezegtetve az ágakat, és süvítő hangja ébren tartott engem.

- Ezt nem hiszem el..... - morogtam, hirtelen felülve az ágyamban. Körbenéztem a szobámban, s a holdnak köszönhetően tisztán láttam a többieket. Egyenletesen emelkedett a mellkasuk, meggyőzve engem, hogy alszanak és élnek. - Nem tudok aludni.... - dőltem bele a hatalmas párnába. Egy újabb különös vonyítást hozott magával a szél. Engedve a kíváncsiságomnak, kimásztam az ágyból és kiültem az ablakba. A táját pásztáztam, remélve meglátom a hang forrását.

Már egy ideje ott ültem, s az álom kezdett fölém kerekedni. Szemhéjaim nehezebbek lettek, s alig bírtam nyitva tartani a szemeimet. A fejemet az ablaknak döntöttem és hagytam, hogy elnyomjon álmosság. Azon a teliholdas éjszakán volt egy különös álmom...

Egy gyerekszobában voltam. A szoba kellemes és otthonos volt. Ám az időjárás zord volt és hideg. Vihar tombolt odakint. Villámok cikáztak az égen, s egy-egy villanás megvilágította a szoba árnyékos sarkait. A csupasz fák ágai nekicsapódtak az ablaknak, felverve az éjszaka csendjét. Nem telt el sok idő, egy vörös hajú nő rohant be a szobába, kezében egy gyermekkel. Bezárta az ajtót, s elhátrált onnan. Magához szorította a kisfiút, majd beletette a gyerekágyba. Suttogott neki valamit, amit nem értettem, de nem is kellett. Mert nem kellenek szavak ahhoz, hogy megértsd az anyai szeretetet. Egy pillanat múlva az ajtó hatalmas villanással robbant be. Egy fekete, csuklyás alak lépett be a szobába, kezében pálcával, amit egyenes a vörös hajú nőre szegezett. Arca eltorzult és fehér volt. Tekintete rideg és érzelem mentes. Szóváltást folytatott a nővel, amit nem értettem. Nem tudom miért, de nem hallottam őket, csupán láttam, ahogy beszélnek. A nő nem mozdult, ezért megölte őt. Élettelen teste levert egy lámpát, ami darabjaira tört. A vörös hajú elterült a padlón, s a gyermek felsírt. Ártatlan, gyermeki sírás töltötte meg a szobát.

- Ne! - akartam kiáltani, mikor a fiúra szegezte a pálcát, de helyette felriadtam. Ijedten kapkodtam a tekintetemet egyik dologról a másikra, s csak percek múltával sikerült feldolgoznom az álmomat. Nem tudtam elhinni, hogy láttam valakit meghalni. A nőt nem ismertem fel, de talán jobb is így, mert, ha ismerném, még nehezebb lenne feldolgozni a látottakat. Szerettem volna aludni, de féltem. Féltem, hogy újra belecsöppenek az álomba....

-----------------------------------------------------------

Már nagyon régen volt rész, amiért bocsánatot kérek, de a másik történetemre fektettem nagyobb hangsúlyt. Mivel elhatároztam, hogy nyár végére befejezem, ezért csak azzal dolgoztam. Nos, elkészült, már csak fel kell raknom Wattpadra. Úgyhogy, mostantól képességeimhez mérten, igyekszem majd erre a történetre is elegendő időt fordítani...Ígérem! :)

-------------------------------------