Egy újabb Tekergő

30./Oroszlánok a kígyók ellen/

A diák sereg hatalmas tengerként hömpölygött kifelé a kastély falai közül. Mindnyájan a kviddicspálya vezető utat célozták meg. Nem volt diák, Lilyt leszámítva, aki ne sietett volna. Mindenki a lehető legjobb helyet szerette volna elfoglalni az év első kviddics mérkőzésén. Mint mindig, most is a Griffendél és Mardekár összecsapás nyitotta meg a szezont, ezzel még inkább szítva az egyébként is kényes hangulatot a két ház között. Felmerülő kérdés, hogyan lehet ilyen hűvös a kapcsolata a két háznak, hiszen még csak a novemberi hónap legelejét írjuk. Nos, a válasz megfogalmazása roppant egyszerű. James és Sirius voltak olyan kegyesek, hogy minden kígyós címert viselő diákot kitüntetett figyelemben részesítettek. S ez a különös kegy számos formát öltött az elmút néhány hónapban. Bár nem vagyok a teljes részletek ismerője, mégis bizton állíthatom, hogy megkeserítik a mardekárosok életét. Rontások, csínyek és kisebb átkok. Példának felhoznám a mai, eddigieknél is szokatlanabb, reggelt, amikor is a kígyós ház fiúinak nagy része rózsíszínű hajjal érkezett meg a nagyterembe. Eleinte furcsállottam a helyezett, ám mikor a két jómadár fültől-fülig érő mosollyal jelent meg, már volt elképzelésem a múlt éjszakáról.

A kviddics pályához megérkezve nem foglaltam el egyenesen a helyemet, helyette az öltözőkhöz siettem. A Griffendél csapatának nagy része már kész volt, és odakint beszélgettek. Nem volt nehéz megpillantottam James kócos fejét, aki nekem háttal állt. Megkocogtattam a vállát, ezzel vonva magamra a figyelmét.

- Sok szerencsét, Jamie. - mosolyogtam angyalian, ám a fiú a név hallatán elfintorodott.

- Már ezerszer mondtam, hogy ne....

- Persze, persze.....- legyintettem irányába, de nem kerülte el a figyelmemet a háttérben felbukkanó fekete hajú fiú. - Én meg ezerszer mondtam, hogy nem érdekel... - vontam meg játékosan a vállamat. Unokatestvérem jó szokásához híven duzzogással fejezte ki nem tetszését, tudta, hogy nem fog elérni vele semmit, mégis bepróbálkozott vele.

- Ó, már vártam a szerencse csókomra. - lépett köreinkbe életemnek megrontója, aki vigyorogva kacsintott irányomba.

- Ébredj fel, Black. - forgattam meg szemeimet hitetlenül. - Éppen, hogy csak kibújtál a tojásból, szóval a helyedben egy szót sem mondanék. - egy lágy mosollyal az arcomon fordítottam hátat, s indultam vissza, hogy elfoglalhassam a helyem a többi diák között. Tudtam, hogy biztosan izgalmas mérkőzés elébe nézünk majd, mégis éreztem a nyugtalanságot a csontjaimban.

Remus mellett foglaltam helyet, a másik oldalamra Lily telepedett le, aki számtalan alkalommal hangot adott nem tetszésének. Először is az egész játékot, ha lehetséges lett volna, elásta volna a Tiltott Rengeted egy sötét részén. Másodjára azon negatív véleményének adott hangot, hogy nem tudott Perselussal egy helyre ülni, mivel a házuk különböző. Az utóbbihoz nem sok kommentárt fűztem, mivel valószínűleg a véleményemmel csak rontottam volna Lily, így is ingatat hangulatán.

A meccs kezdete után a Griffendél szinte azonnal labdát szerzett, és már az ellenséges csapat őrzője felé tartottak. Hamar meg is szerezték az első pontokat, amelyet a legtöbb ember nagy örömmel fogadott. A harmadik találat után már felfigyeltem arra, hogy milyen elveszettek voltak a kígyós ház játékosai. Eleinte nem furcsálltam, egészen addig, míg az egyik hajtójuk meg nem ismerkedett a földdel. Ekkor figyeltem fel igazán James és Sirius különösen agresszív játékára, amivel sorra iktatták ki a játékosokat. Egyetlen egyet kivéve, a fogót, aki a mi fogónkkal versengett a kis aranyozott cikeszért.

A két fogó fej-fej mellett közeledett az apró labda felé, s mintha a méregzöld taláros egy leheletnyivel előrébb lett volna. Már azt hittem elkapja a cikeszt, mikor a seprűjének a nyelét eltalálta egy gurkó, ezzel kiírva őt a játékból. A labda irányából nem volt nehéz kitalálni, hogy Sirius mosolya miért akkora, mint egy bagett. James azonnal mellé repült, és lepacsiztak egymással. A mérkőzés véget ért, ami Griffendél győzelemmel zárult. Az oroszlánok megharapták a kígyókat, ám azok ezúttal nem tudtak visszamarni.

Jameshez akartam rohanni, ám helyette annak legjobb barátjába rohantam bele. Sirius elégedett mosolya letörölhetetlen volt.

- Aljas húzás volt.

- Ugyan, White.- nevetett fel. - A pálya is a nagy játszóterünk része, annyi különbséggel, hogy pálca helyett ütőt és labdát használunk a csúszómászók életének megkeserítésére. 

----------------------------------------------------------

Ünnepélyesen jelentem, hogy az új rész felkerült. (tudom,....tudom..nem siettem el a dolgot )