- Remus, ne vágj ilyen elkeseredett arcot! - csaptam be egy vaskos könyvet, mire a fiú kissé összerezzent. - Rossz nézni. - arrébb toltam a már átnézett kötetett, és egy újabbat húztam magam elé. Órák teltek el, mióta beléptünk a könyvtárba, s azóta számos könyvet áttanulmányoztunk már. Eredménytelenül. Lelkesedésem ugyan nem hagyott alább, azonban barátom elkeseredett arcát látva szomorúság költözött a szívembe. Nem akartam még inkább emlékeztetni Remust a szorult helyzetére. Ám akkor is hittem, hogy találunk megoldást, csak a megfelelő helyen kell keresnünk.
- Értékes órákat vesztegettünk el. - suttogta, s unottan lapozott egy oldalt, majd szemeit a sorokon kezdte átfuttatni. Fáradtan sóhajtottam, és tovább kerestem a megoldást, ám nem igen találtam semmit. - Időpocsékolás.....szörnyeteg vagyok, és ezen....
- Ez nem igaz. - csattantam fel hangosan, amivel kivívtam egy figyelmeztetés a könyvtárostól, Madame Cvikkertől. Aranyosan visszamosolyogtam, ám haragjára nem volt hatással. Kínos mosollyal az arcomon fordultam vissza a világos barna hajú fiú felé, aki felvont szemöldökkel bámult rám. - Talán csak rossz helyen kutatunk.... - osztottam meg gondolataimat hangosan, s hátrafordulva a zárolt részleg felé néztem.
- Nem voltál még elég büntetőmunkán? - kérdezte halkan felkuncogva a fiú, amire azonnal irányába fordultam. Arcomra sunyi vigyor ült ki, s játékosan megvontam a vállaimat.
- Már egészen hiányzik.
A délután további részét a kastélyban sétálva töltöttük el. Különösebben nem feszegettük a kényes témát, de egyéb semleges dolgokról nyugodtan elbeszélgettünk. Emellett már vele is bátran osztottam meg a látomásaimat, a félelmeimet. A nap lassan ugyan, de elrepült, így a Nagyterem felé igyekeztünk, hogy megvacsorázzunk. Remusszal az oldalamon léptem be a zajos helyiségbe, ahol több száz különböző hang ért össze egy nagy hangzavarrá. Az asztalunknál foglaltunk helyet, ám egyenlőre csak ketten voltunk jelen a társaságunkból. Egymással szemben ültünk, így én háttal ültem a Mardekárosoknak.
- Még mindig engem bámul... - suttogtam Remusnak, miután már legalább tíz perc is eltelt. A fiúnak fel sem kellett tennie a kérdését, már meg is válaszoltam. - Noah Baker....
Azonban választ már nem kaptam, mivel a hiányzó három fiú megérkezett. Mögöttük jóval lemaradva pedig Lily beszélgetett Perselussal. James a balomra ült, s dühösen nézte a befelé sétáló párost. Sirius a jobbomra huppant, s karját rádobta a vállamra. Furcsa pillantást vetettem a fekete hajú fiúra, és egy grimasszal az arcomon löktem le a karját magamról. Idegesítettek a fiú ilyen, és ehhez hasonló cselekedeteit, de legalább Baker levette rólam a tekintetét.
- Ti ketten! - szólalt meg James, s villájával először rám, majd Remusra bökött. - Titkoltok valamit. - hangosan felnevettem, bár inkább zavaromban, mint örömömben. Nem hittem volna, hogy unokatestvéremnek ennyi sütni valója van. Egy csöppet talán alábecsültem őt. - Még nem tudom mit, de!
- Rá fogunk jönni. - vágott közbe Black a másik oldalamról, befejezve James mondatát.
- Hát..... - mondtam, s kezembe véve a poharamat, megemeltem ezt. - egészségetekre!
A vacsora végeztével azonban a hálókörlet helyett a könyvtár felé osontam. Egyetlen dolgot kellett elérnem, be kellett jutnom a zárolt részlegbe. A tervem egészen zökkenőmentesen haladt addig, míg a könyvtár bejáratánál meg nem láttam két alakot. Két nagyon ismerős alakot. Óvatosan közelebb merészkedtem, amikor is halk suttogásra lettem figyelmes. A hangok ismerősek voltak, sőt összetéveszthetetlenek. Unokatestvérem és életem megkeserítőjétől származtak. Éppen arról beszéltek, hogyan derítsék ki a kis titkunkat Remusszal. A lebukást nem akartam kockáztatni, így visszafelé vettem az irányt.
ВИ ЧИТАЄТЕ
Egy újabb Tekergő
ФанфікиAnna White a második legbefolyásosabb aranyvérű család, egyetlen örököse. De minden megváltozik, amikor megérkezik levele a Roxfortból. Barátokat, és ellenségeket is szerez diák évei alatt. A Tekergők tagja lesz, akik nem kevés bajba keverik majd őt...
