Egy újabb Tekergő

32./Váratlan bagoly/

Nyakunkon az ünnepekkel nem volt könnyű a tanórákra koncentrálni. Gyakran terelődött el a figyelmem, egyre csak arra gondolva, hogy mikor fogok már London felé robogni a Roxfort Expresszen. Türelmetlenség kerített a hatalmába akárhányszor a szüleimre gondoltam, és a meleg ölelésre, amelyben mindig részesítenek. Vártam a közös ebédet és vacsorát, amit minden karácsonykor együtt fogyasztunk el. A hatalmas fenyőfa, amelynek friss, és üde illata az év ezen részében körbelengi a kúriát. Egyszerűen elragadó. Rosszullétig akarom majd tömni magam a sütikkel, amelyek az ünnepi időszakban még a szokottnál is ízletesebbek. Ezeken kívül egyetlen dologra vágytam még: csendre és nyugalomra. Meg akartam szabadulni Jamestől, meg a bandájától, de főleg Blacktől.

- Miss White, - a nevem hallatán a professzor irányába kaptam a fejemet. Egy zöldes folyadékkal teli fiolát tartott a kezében. - ha már ennyire figyel az órámon, biztosra veszem, hogy megtudja nekem mondani mit tartok a kezemben.

Fogalmam sem volt miről beszélt az elmúlt fél órában, és valószínűleg erre már ő maga is rájött. Eltűrtem egy tincset, s komoly arcot vágva próbáltam leolvasni a választ a férfi arcáról.

- Egy bájitalt... - feleltem, s válaszomra, szinte összeugrottak a szemöldökei. Az osztály másik feléhez fordult, feltéve ugyanezt a kérdést. Az egyik szőke hajú mardekáros lány, majdnem kiesett a padból, annyira szeretett volna válaszolni. Meg is lett az eredménye, mivel a házát plusz öt ponttal gazdagította, míg én megszegényítettem ennyivel az enyémet.

Az óra végeztével a nagyterem felé vettem az irányt. Ebédidő volt. Hatalmas volt a hangzavar, s bár ez nem volt szokatlan, most mégis oly annyira különbözött a megszokottól. A legtöbben az ünnepeket tervezték már, és azt hogyan szándékoznak eltölteni azt. A diákok nagy része idén is hazautazik, de mindig maradnak páran a kastélyban, s valószínűleg ezúttal sem lesz másként. A megszokott helyemre ültem, a megszokott emberek körébe. Itt is éppen komoly tervezések folytak, főleg a fiúk részéről.

- Utálom az ünnepeket..... - morogta két kanál között Black, amire már én is felkaptam a fejem. - Újra végighallgathatom, ahogy anyám Reget isteníti, mert a Mardekárba került.

- Haver, - szólt közbe James, s egyik kezét Sirius vállára tette. - hozzám bármikor jöhetsz. - a fekete hajú arcára egy hálás mosoly ült, de konkrét választ nem adott.

Semleges dolgokról kezdtünk csevegni. Az órákról, beadandókról, és néhány sulis pletykáról, amelynek fő tudója az unokatestvérem volt. Az ebédünket egy bagoly érkezése törte meg, amely éppen elém dobott le egy kisebb csomagot. Érdeklődve figyeltem a megkésett küldeményt, amelynek egy levél volt a tetején a szüleimtől. Kioldottam a madzagot, amellyel átkötötték, s kihámoztam a csomagolásból. Némi galleon, és iskolai utánpótlás mellett, még James kedvenc süteményének is jutott hely. A nyalánkságot az unokatestvérem elé toltam, én pedig a levélre fordítottam minden figyelmemet. Feltörtem a családi címerrel ellátott pecsétet, és a sorokon kezdtem legeltetni a szemeimet.

Drága Kislányom....

Örömmel olvastam el az utolsó leveledet, melyben kitértél arra is, hogy haza látogatsz majd az ünnepekre. Édesapáddal már nagyon várjuk, hogy újra velünk legyél, de mindenek előtt szeretném, ha tudnád, hogy idén visszakanyarodunk a hagyományok irányába. Régen, még a születésed előtt, a White család minden évben egy különleges bált tartott ilyen tájt. Ám miután megszülettél, jobbnak láttuk, ha távol tartunk téged ettől. Édesapád és Én számtalanszor végigvettük ezt, s miután már elég idős vagy, úgy döntöttünk adunk a hagyományainkra. A varázsvilág minden valamire tartott varázslója és varázslócsaládja kapott meghívást. Azonban nem szeretném, hogy magányosan érezd magad, bár megjegyezném, James és Sirius már kapott meghívót, ezért is szeretnélek bíztatni, hogy hívj meg bárkit, aki kedves neked. Az ünnepség pompás lesz, és senkinek nem fordítunk hátat egy ilyen meghitt ünnep napján.

Remélem hamarosan újra ölelhetlek,

Szerető Édesanyád

Különös bizsergés futott végig a karomon, mikor a bálra gondoltam. Teljes kíváncsiság ragadott magával ahányszor az eszembe jutott. Tudtam, hogy ez valami teljesen új, és ismeretlen. Türelmetlenül vártam, hogy eljöjjön a napja, s mégis kissé féltem tőle. Féltem, hogy kitűnök majd azok közül, akikre hasonlítanom kéne. Annak ellenére is féltem, hogy sosem akartam olyan lenni, nem akartam az őseim nyomdokaiba lépni. Nem akartam egy újabb aranyvérmániás White lenni a családfán. Éppen ezért, bátrán kerestem meg a nap folyamán Remust és Lilyt. Kifogást nem tűrve invitáltam meg őket, remélve, hogy ott lesznek, és emlékeztetnek arra, aki valójában vagyok. Emlékeztetnek, és nem hagyják, hogy magába szippantson a ragyogás és pompa. 

------------------------------------------------------------------

Juhú, visszatértem.....sűrű volt az elmúlt egy-két hónap: egyik helyről a másikra utaztam, de végre sikerült összedobnom egy részt nektek :)

-------------------------------------------