A Vámpír Szerelme ( Befejezett )

4

- Black te mit....hogyan? - értetlenkedve néztem fel rá hisz itt sem lehetne, nappal van.

- ssst nyugi minden rendben lesz. Ha még egyszer csak azon kapom bármelykötöket hogy hozzá mertek érni, halottak lesztek. - nézett itt a fiúkra akik csak bólogatással jelezték hogy értették.

Itt már ki jött az igazgató úr is.

- Mrs. Stón most engedtem ki, magát tényleg kergeti a baj.

- Tudom. - nyöszörögtem a szavakat.

- Maguk pedig mit gondolnak, el törni valakinek a karját olyan nagyon mókás ha? Majd remélem a fegyelmi tárgyalás is ilyen mókás lesz számukra. Indulás az igazgatóiba és hívom a szüleiket.

Ezzel a fiúk el is mentek.

- Be tudod vinni egy kórházba? - Kérdezi az igazgató Black től.

- Persze, be viszem.

- Jól van, utána nem kell vissza jönnie, maradjon otthon, majd holnap találkozunk.

- Rendben.

- Viszlát.

- Viszlát.

- Na gyere kislány menjünk. - És én ezzel fel vettem a táskám és el indultam az iskola kijárata felé mire Black megállított.

- Ugye te most nem akarsz sétálni ?

- Miért mit kellene tennem?

- Ugye tudod hogy még mindig vámpír vagyok. - mondta sejtelmesen. - Na gyere. - tárta ki a karjait.

- És ha le ejtesz? - Kérdezem.

- Nem foglak, ne aggódj de így gyorsabb és ahogy el nézlek szerintem te is jobban örülnél ha hamar túl lennél rajta.

- Rendben. - mondtam majd oda léptem hozzá. Ő fel kapott a karjába én pedig fejemet a nyakába hajtottam, le hunytam kicsit szememet és mire ki nyitottam már a kórház előtt voltunk, ez hihetetlen.

- Szerintem ezt sosem fogom meg szokni.

- Valóban?

- Minél többet látok belőled annál jobban  hihetetlen az egész. - mondtam és így is gondoltam.

-  Ez még semmi. Na menjünk.

Mikor be mentünk beszéltem egy ottani ápolónőnek arról hogy mi történt és hívott is egy orvost majd el vezetett minket az egyik rendelőbe, ott csináltak egy röntgen felvételt majd helyre tették a karomat és be is gipszelték.

Már ki felé mentünk az épületből.

- Na gyere kislány, haza viszlek. - mondta miután ki értünk.

- Én inkább sétálok. - mondtam majd meg indultam a haza vezető úton.

- Ennyire nem tetszett? - kérdezte.

- Nem erről van szó, szimplán csak most erre van szükségem. - mondtam és tényleg így volt, kellett egy kis friss levegő.

- Az embereknek mindig szükségük van valamire, legfőképp olyanra amit nem kaphtatok meg.

- Akárcsak nektek is.

- Tessék? Én sosem akartam lehetetlent, sok mindent meg éltem már, többet mint ti valaha is, pont ezért nem kell olyan ami lehetetlen, mert tudom hogy nincs értelme, és nem azt mondom ezzel hogy ne harcolj az álmaid ért ,csak azt hogy olyanért ne harcolj amiről tudod hogy úgy sincs értelme ,mert m1 mit teszel ha nem változik semmi.

- Ebben igazad van, de tudod nem minden ember akar lehetetlent, én sem akarok lehetetlent, de én még a lehetséges dolgot sem kaptam meg, ez nem mindenre igaz, csak pont arra amiért élni tudnak az emberek.