A Vámpír Szerelme ( Befejezett )

28.

Nem tudom mióta vagyok ebben az állapotban, csak azt tudom hogy már nem hallok semmit, már senki sem jár be hozzám egy ideje, olyan folytogatott érzésem van, mintha el vesztem volna.

- Adaline. - hallom meg hosszú ideje az egyetlen hangot ami Kolen hangja.
- Szerelmem, nem bírom tovább, kettészakadok, a tudat hogy itt fekszel, és nem tehetek semmit, ne haragudj hogy nem jöttem az utóbbi 3 napban, de nem bírlak így látni, kérlek Adaline, kérlek.
- Én, képzeld, ott a fiam a hasadbann, Adaline, alig tudunk táplálni, kérlek, ha el veszítelek, téged, titeket. - És már csak azt hallom hogy sír. Érzem ahogyan erősen szorítja a kezemet, és legbelül én is zokogtam, nem tudtam mit tegyek.

Dühös voltam, kegyetlenül dühös, vissza akarok menni, hozzá, hozzájuk, minden erőmet össze szedve, megfeszítettem minden lélekjelenlétemet próbáltam ki nyitni a szememet. Éreztem hirtelen meg rebenni a pilláim de olyan nehezek voltak.

- Adaline, ez te voltál? Kicsim. Még itt vagy? - hallom kétségbe esett hangját.

Nyíljon már ki, ah nem hiszem el. Csak még egy kicsit. Érzékeltem ahogyan be szűrődik halványan a fény. Gyerünk Adaline, gyerünk, menni fog ez. Fújtam egyet odabent majd még egyszer utolsó erőből, hírtelen ki nyíltak szemeim. A hirtelen fény rosszul esett, de nem sokáig kellett aggódnom emiatt mert ahogy Kolen sírva omlott a nyakamba úgy el is takarta az erős fényt. Lassan tudtam csak emelni a kezeim és átöleltem őt.

- Adaline. Már azt hittem sosemkaplak vissza. - mondta halkan.

- Meddig voltam így? - kérdezem nehezen.

- Egy hónapig, már le akartak rólad mondani, még maga a császár is. De én nem mondtam le én nem engedtem. Istenem Adaline. Annyira hiányoztál. ,- mondta.

- Kolen. Kérdeznék valamit. - mondom halkan mivel eléggé ki voltam száradva.

- Kérdezz csak. - mondta kedvesen.

- Jól hallottam? Baba? - kérdezem.

- Igen, Jól hallottad. - mondja mosolyogva.

- istenem. - mosolygok én is majd le folyik egy könnycsepp az arcomon.
- Ő Jól van? - kérdezem.

- Igen. Jól van, vigyáztam rátok. -, mondta majd lassan meg csókol. Végigsimítottam arcán, bele turtam a hajába. Olyan jó érzés volt újra hozzá érni.

- Kolen, nagyon szomjas vagyok. - mondom neki, mire furán néz rám.

- Szomjas? - kérdezi, mire nekem is le esik.

- De én hogyan?

- Lehetséges? A baba? Lehet hogy félig ember és kívánja? - kérdezi mire nem tudom mit mondjak.

- nem tudom Kolen. Mikor tudtátok meg? - kérdezem.

- Úgy egy hete. A császár mondta el. - mondja.

- És ő nem mondta hogy az lenne? - kérdezem.

- Nem Adaline, akkor meg mondanám. - mondja őszintén.

- Hát igazából lényegtelen Kolen szomjan halok. - mondtam neki.

- Ilyet viccből se mondj, hozok valamit várj egy percet. - mondta majd el sietett.
Mikor vissza tért egy pohár víz volt nála.
Felém nyújtotta amit én el is vettem tőle és ahogy volt le húztam.

- Hm ez nagyon jól esett. - mondom mire Kolen el mosolyodik.

- Nem vagy éhes? - kérdezi.

- De igen, bár azt nem tudom mire. - mondtam jelenleg őszintén.