A Vámpír Szerelme ( Befejezett )

15

Nem tudom mit tegyek, ha Kolen tényleg vissza tujda ezt csinálni, még ha sikerülne is neki, milyen életem lesz? Kordában fogom tudni magam tartani? Elég erős vagyok én ehhez?

- Nem. - hallom meg a mély hangot.

- Csodálatos, most már gondolat olvasó is vagy? - kérdezem kelletlenül.

- Eddig is az voltam Adaline, külömben hogy kutatnék az elmédben. - logikus

- mit csinálnak? - kérdezem.

- készülnek, ma akarják meg tenni, már persze ha sikerül. Ha nem akkor enyém a lelked végleg. - magyarázza.
- De most áj fel és gyere ide. - mondta olyan hangsúllyal amiből tudtam mit akar.

- Nem. Mégy egyszer nem csinálod azt velem. - mondtam neki mire hangosan fel nevetett.

- Nem egyszer fogom hanem sokszor - jelentette ki.

Én pedig hátráltam tőle ahogy tudtam.

- Azt hiszed elmenekülhetsz? Ez a hely az én birodalmam úgy kaplak el ahogy akarlak az lesz itt amit én akarok. - jelentette ki majd körülöttem egy nagy ketrec jelent meg amiből nem tudtam ki szabadulni hiába próbáltam.

- Gyülöllek. - mondtam neki.

- Zene füleimnek. Engem mindenki gyűlöl mert félnek tőlem, mert nem tudnak még csak meg érinteni sem. - mondta komoly hangon.
- Mindenki boldog lenne ha nem lennék igaz?.

Egyre közelebb volt és nem volt hova hátrálni.

- Ne gyere közelebb. - mondom neki.

- Ugyan miért, mit tehetnél te velem? - kérdezi gúnyosan.

- Mért nem tudsz csak békén hagyni? - kérdezem mikor meg áll közvetlen előttem.

- Mert nem akarlak Adaline, ha csak a drága Kolened nem segít rajtad addig fogom enni a lelkedet míg köddé nem válsz. - mondta mire rémülten néztem rá.
- Ez az félj csak, pont ez a lényeg. - mondta majd kezét a fejemre tette, szemében megint fel lobbant a tűz és megint éreztem hogy egyre jobban égek, megint jöttek a rosszabbnál rosszabb emlékek és megint össze törtem.

Ezek után pedig megint magamra hagyott, de nem engedett ki a ketrecből, ott tartott, azt hiszem ezek után már itt fogom tengetni a napjaimat, hogyan fogok ezen túl jutni?

Sok idő el telt míg egyszer Doren vissza jött.

- Imádkozhatsz Kolen ért. Ha most nem tud vissza vinni, soha nem is fog. - mondta majd elém lépett.
- De még előtte szórakozni fogunk egy kicsit. -, mondta majd megint fejemre tette a kezét.

Már a harmadik ilyen után nem volt erőm semmihez, mindenem fájt és úgy éreztem szét szakadnék ha még egyszer meg teszi.
Lehet erről beszélt? El tűnök, darabokra szakadok?

Le gúgolt ki fáradt lelkemhez majd megint fejemre tette kezét, megint izzott a tekintete és megint kezdtem fel égni, de ez már nem olyan volt éreztem ahogy a lelkem kezd meg szakadni, hogy már nem bírom tovább .

Ebben a pillanatban volt egy villanás majd mintha el ályultam volna. Nem tudom mi történt.

Lassan myitogattam szememet, fájt mindenem, úgy éreztem hogy tonnás súly nehezedik rám. De amikor ki nyilltak szemeim és végre meg szoktam a fényt, rá jöttem nem tonnás súlyt éreztem, hanem magát Kolent ahogy szorosan ölel magához.

- Adaline. Halottam meg Kolen hangját amit már olyan régóta nem hallottam.

- Kolen. - Mondtam halkan. Fájt mindenem nem értettem miért.
- Mi történt? Hogy jöttem vissza? - kérdeztem.

- Át változtál Adaline. - mondta, tehát meg tette, sikerült neki.

- A szíved? - kérdeztem mire kezemet a szívére tette, dobogott.

- Mikor azt hittem el veszítelek meg tört.

- És a tanács?

- Nem érdekel Adaline csak te legyél jól. - mondta majd egy lágy csókot lehelt ajjkaimra.

"Majd vissza kapod ha el jön az ideje, Kolen visszaadhatja neked." Jutott eszembe Doren mondata csak az nem stimmelt az egészben hogy hiába adott csókot nem éreztem semmit. De lehet idő kell, hisz még csak most jöttem vissza, lehet csak meg kell gyógyulni a lelkemnek. Remélem.

Fel ültem az ágyban és kicsit szét néztem.
Egy kórházi szoba volt. A gépek már le voltak szedve rólam egyedül egy infúzió csepeg még lefelé.

Olyan más volt minden, a hallásom, sok mindent hallottam túl sokat is, gondolatokat, és a látásom olyan hihetetlenül éles volt.

"Gyönyörűm"

- Tessék? - kaptam a fejemet Kolen re. Erre csak el mosolyodott.

- Szóval hallasz. - jelenti ki.

- Szóval amiket hallok azok gondolatok?

- Igen. Meg kellesz tanulnod irányítani hogy csak akkor használd amikor te akarod akkor már sokkal jobban fogod szeretni.
- A gyorsaságot is és az erőt amivel már rendelkezel. Rá kell jönnünk előbb mire is vagy képes. Mindenre meg tanitalak. - magyarázta.

- Rendben. De ha most nem lenne nagy baj pihenni szeretnék egy kicsit, olyan fáradtnak érzem magam. - mondtam.

- Rendben, hagylak pihenni. - mondta és fel állt. - álmodj szépeket. - mondta majd adott egy puszit és ki ment.

Nem kaptam vissza. Nem adta vissza az érzéseim. Remélem jól gondolom és tényleg csak időre van szükségem. Lassan gobdoltataimat el nyelte a sötét s ahogy a szemeim le hunytam úgy nyelt el engem is az álmok világa, vagyis én erre számítottam de e helyett újra a kalitkában találtam magam. Vele.......

Megremegtem, ez nem lehet, nem hallhattam meg megint, hisz át változtatott nem?.

- Adaline. Jó újra látni, most kicsit jobban nézel ki mint legutóbb. - mondta mély hangján.

- Doren. Hogy kerülök ide? Nem vagyok halot.- jelentem ki.

- De nem is vagy élő Adaline, mond csak tetted már a szívedre a kezed? - kérdezte.
Nem dobog. Nee.

- Szóval te tetted ezt vele is igaz? Te voltál végig. Mire jó ez neked? - kérdezem ingerülten.

- Meg látjuk meddig tartod a frontot, ha meg tudják hogy kő szívvel ébredtél meg ölnek Adaline, ha meg hazudsz majd úgyis meg világosodnak, egyre érzéketleneb leszel, egy igazi szörnyeteg aki meg támadja Kolent és mindenkit akit szeret. - mondja gúnyosan.

- Te rohadék. - szürőmki fogaim között mire csak nevet.
- Mit akarsz? - kérdezem.

- Egyezséget Adaline. - jelenti ki.

- Milyen egyezséget? - kérdezem.

- A lelkedet akarom. Vissza kapod a szívedet de, cserébe minden héten egyszer felégetem a lelkedet. Ez az egyezség. Gondold átt Adaline két nap múlva újra el jövök addig döntsd el mit szeretnél. - mondta majd hirtelen fel ijedtem le vert a víz és csak kapkodtam a levegőt. Most mit tegyek....