A Vámpír Szerelme ( Befejezett )

17.

Miután kicsit meg pihentünk azon a fán el mentünk egy az erdőben lakó ősi gyógyítóhoz aki elvileg mindenre tudja a gyógymódot sőt egyesek szerint még a jövőbe is bele lát.

El értünk egy régies fa kunyhóhoz amit kék és lila virágok díszítettek és az ajtaján volt egy kopogtató.

Kolen be kopogtat az ajtón majd egy szabad után be léptünk a fa kunyhó ajtaján.

Egy alacsony teremtmény állt előttem, nem tudom ez mennyire sértő rá nézve de nem tudom mi ő. Zöld moha szerű dolog volt rajta néhol, szemei barnák voltak hasonlított ahhoz mintha kő lenne, de élt tehát nem lehetett kő.

- Sziasztok, miben segíthetek nektek?  - köszöntött minket.

- Armador kérlek tudnál segíteni Adalinenak? - kérdezi Kolen.

Szóval Armador a neve. Érdekes név de illik hozzá.

- Gyere közelebb lányom. - hívott magához Armador.

Oda léptem hozzá és intett hogy térdeljekle mivel ő eléggé alacsony volt. Az egyik kezét a szívemre tette, amibe bele is nyilallt a fájdalom de nem húzódtam el, aztán a fejemre tette a kezét és végül szomorúan nézett a szemembe.

- Téged maga a halál üldöz. - mondja nekem.

- Igen ezzel tisztában vagyok, valahogyan meg tudnék szabadulni tőle? - kérdezem.

- Ha a szíved újra dobban, lelked vissza tér, a gonosz el hala és benned minden újra él. - mondja ezt a szépen csengő mondatot.

- Hogyan dobbanthatnám meg újra a szívemet? - kérdezek megint.

- Te sehogy. - jelenti ki.
- Kolen, neked kell meg mentsd.
- A szerelem minden ható, meg tör minden varázst, de csak az igaz szerelem ad feloldozást. - mondja Armador.

- Köszönöm. - néztem szemébe.

- Ne köszönj még semmit, ha Kolen valóban szeret és feloldoz neki lesz mit. - Mosolygott rám.

- Kérdezhetek valamit? - nézek rá.

- Kérdezz csak.

- Te mi vagy? - kérdezem óvatosan.

- Az aminek látsz, egy követ látsz igaz? Egy élő követ, de ennél sokkal többre lettem teremtve, arra hogy segítsek mindenkinek akinek csak lehet. - magyarázza.

- Ez egy csodálatos dolog, ahogyan maga a hely is. - mondom.

- Valóban. - helyeselt.

Ez után ki mentünk a kunyhóból és mivel kezdett besötétedni így gondoltam már haza kellene mennünk.

- Kolen haza kellene mennünk, kezd mesötétedni. - nézek rá.

- Ma maradjunk itt Adaline.
- Nem messze van innen az én kunyhóm ahol laktam ott elaludhatunk.

- Rendben. - mondtam majd az irányt arrafelé vettük.
- Kolen. Sikerülni fog? - kérdezem aggodalommal teli hangon.

- Biztos vagyok benne. És tudod miért? - kérdezi.

- Miért?

- Mert szeretlek. - mondja mire el mosolyogtam magam.

- És mit tervezel? - kérdezem.

- A holnapi naptól kezdve csak azon leszek hogy megtaláljam a módját Adaline és addig nemnyugszom míg vissza nem kapom a szívedet. - jelenti ki.

- Kőszönöm. - mondtam halkan.

- Itt is vagyunk. - mondja majd meg látok egy hasonló kinézetű kunyhót csak ennek a virágai kékek voltak. Mikor be léptünk egy szekrény volt bal oldalt tele könyvekkel. Szembe vele a másik oldalt egy ágy foglalt helyet mellette egy éjjeli szekrény, mécsesek adták azt a kevés fényt amely be világította a kunyhót.

- Gyere kislány. - mondja Kolen majd le ül az ágyra.
Oda mentem és le ültem mellé. Kezével átkarolt és magához húzott.

- Adaline mondott neked még valamit a halál, akar még mást is?.

- Nem csak annyit mondott amennyit el mondtam, a te szíved is miatt lett kővé.

- Sajnálom Adaline ha hamarabb át változtatlak ha nem tökölök annyit. - magyaráz.

- Nehibáztasd magadat, nem a te hibád, semmi baj, csak jöjjenek rendbe a dolgok. - mosolyodom el halványan.

- Meg ígérem neked, mindent meg teszek hogy vissza csináljam amit veled tettem. - jelenti ki.

- Hiszek neked.

- Na gyere. - mondta majd hirtelen végig fektetett az ágyon és ezzel a lendülettel meg is csókolt.

Bár újra tudnám érezni a csókja ízét és a teste melegét az illatát ahogy el kábít de jelenleg minden olyan semleges de nem szeretném vissza utasítani mert tudom hogy szeret és azt is ha én is érezném ugyan úgy szeretném hacsak nem jobban.

Végig simítottam a hátán aztán a nyakára vezettem egyik kezemet a másikkal a hajábatúrtam mire egy mély morranás volt a válasza. Tetszett a reakciója.

- Ne szórakozz kislány. - nézett a szemembe.

- Tessék?

- Ha ezt mégegyszer meg teszed ne tudd meg mit csinálok. - mondja komoly tekintettel.

- Mármint ezt? - kérdezem majd megint a hajábatúrok és meg húzom kicsit.

- Adaline. - ejti ki a nevemet érzékien.
- Az egyetlen szerencséd jelenleg hogy nem érzel mert máskülönben itt tennélek magamévá. De azt akarom hogy érezd.
- Hogy azt az alkalmat soha ne felejtsd el, amikor először örömet okozok neked.
- mondja túl fűtött hangon.

- És veled mi lesz?. - utalok tekintetemmel a merevedése felé.

- Ne aggódj majd el múlik, ki bírom.
- De ez nem lesz rendszeres. Az első után legalább 2 menetet akarok le zavarni. - kacsint rám.

- És honnan tudod hogy majd bele megyek? - kérdezem.

- Hidd el még könyörgni is fogsz értem. - mondja kaján vigyorral arcán.

- Majd meg látjuk. - mondom.

- mostpihenjünk holnap hosszú napunk lesz. - mondta.

És így is tettünk le feküdtünk és egymás karjaiban aludtunk el. Mikor el nyelt az álmok méllysége a sötétség mély fenekén találtam magam már megint.

- Azt hiszed elmenekülhetsz? Az erdő vissza tart de nem lehetsz ott örökké nem igaz? - mondja Doren.

- Nem kapsz meg ezt megigérhetem. - mondtam neki.

- Óh dehogy nem Adaline. Amint ki lépsz az erdőből halott vagy, és én ott leszek.

Mondta majd hirtelen fel ijedtem. Magam mellé nézve egy békésen alvó Kolent láttam. Nem hiszem el.
Ki szálltam az ágyból és a mellettünk nyíló kis ajtóhoz mentem, ott volt a fürdő a csap mellett volt egy pohár így ittam egy kis vizet.
Nem tudom mit tegyek, mi lenne helyes, el kell mondanom Kolen nek de nem most majd reggel.

Vissza mentem a szobába és vissza feküdtem mellé, hozzá bújva próbáltam vissza aludni ami nehezen ment de végül sikerrel jártam és nem kerültem vissza a sötétségbe sem.