A Vámpír Szerelme ( Befejezett )

20.

Felemelő érzés, amikor azt hiszed minden rendben van, hogy végre nyugodtan feküdhetünk le és úgy is kelünk fel, mert azt hisszük hogy minden probléma a múlt részévé vált.

Én is ezt éreztem, amikor ma fel keltem, Kolen csókojaival ébresztett, együtt meg reggeliztünk apával, és mikor ez meg történt el indultunk a kastélyba, annak ellenére hogy Kolen apja ellenezte, nagyon örült hogy látott aminek én is örültem, öt is megnyugvásként érte amikor el meséltem neki mi is történt és hogy a tanács is le szállt rólunk.

Annyira boldognak éreztem magam, annyira szabadnak, Kolennel ki mentünk egy nagy kertbe ami sok fával volt díszítve.
Meg álltunk egy üres helyen majd Kolen felém fordult.

- Most meg tanítom neked hogyan irányítható a gyorsaság, mondhatnám hogy futás de valljuk be ez már azon jóval túl megy.
- Na szóval szerintem a legkönnyebben úgy tudsz el indulni ha az egyik lábadat hátra teszed lehetőleg azon a lábadon legyen a súlypontod amivel mindig lépéstindítassz - magyarázta. Mintha tesi órán lennék.

- Így ? - kérdeztem miután be álltam abban a pózban amit ő is fel vett.

- Igen. Tökéletes. - mondta.
- Ezután, lazítani kell, nem szabad rágörcsölni mert akkor könnyen elveszted az irányítást. - mondta, hát az nem lesz könnyű.
- És végül csak indulj el - mondta majd el is tűnt mellőlem aztán vissza jött.

- Csak úgy induljak el? Nincs semmi más? Nem kell gondolnom rá? - kérdezek.

- Nem, csak ösztön. - mondta.
- Próbáld meg, és vigyázz a fákkal. -mondta.

Miután összpontosítottam egy irányba, vettem egy mély levegőt és ki fújtam lazítás képen ami be is vált. Majd próbáltam ösztönösen cselekedni a továbbiakban.
És láss csodát egyszer csak sikerült is el indulnom, csak hát azt nem tudtam hogyan álljak meg, próbáltam arra gondolni hogy meg akarok állni de semmi, mikor szembe mentem egy fával, hát mit mondahatnék meg fogott.

Mikor Kolen mellém ért ijedten nézett rám míg én ki terűlve feküdtem a földön.
Majd ki tört belőlem a nevetés.

- Nem tudtam meg állni. - mondom.

- Azt látom -, mosolyodott el.
- Na gyere próbáljuk meg újra, de ha lehet most ne akarj megsérülni.

- Most sem akartam. - mondtam majd fel álltam.

Vissza mentünk arra a pontra ahonnan indultunk. És még vagy 4 próbálkozás el telltével végre sikerült meg állnom pont akkor amikor szerettem volna és ezután már ösztönösen meg álltam bárhol.

- Ez az sikerült. - ugrándoztam mint egy kisgyerek mire Kolen csak nevetett rajtam.

Oda mentem és a nyakába vetettem magam.

- Nagyon ügyes voltál, büszke vagyok rád. - mondta és akkor azt a mosolyt semmi sem lett volna képes le mosni az arcomrol. Kivéve.....

- Ennyi elég egyenlőre gyere, úgy terveztem ezután vissza megyünk hozzád, hagyom hogy kicsit kettesben legyetek. A délután folyamán pedig vissza megyek érted és szeretném ha ma a kastélyban lennél velem. - mondta a szemembe nézve.

- Rendben, ez jól hangzik, úgyis lenne mit meg beszélnem apával. - mosolyogtam tovább.

Jó kedvel telve mentünk be a kastélyba és újságoltam el az aposomnak hogy meg tanultam úgy futni ahogyan ők és mostantól én vagyok Flesh. Amire nyilván nevetés volt a válasz de azért meg is dicsért.

Egy kis idő múlva Kolen el vitt haza és miután el köszöntünk ő el is ment.

- Mesélj apa, hogy vagy? - kérdezem.