A Vámpír Szerelme ( Befejezett )

14

Még mindig itt vagyok a sötétségben.
Amit észre vettem hogy nem vagyok álmos. Bár a lelkek nem biztos hogy alszanak.

Halál azóta nem jött vissza. Kéne neki egy név, nem hívhatom úgy hogy halál.
Hmmm. Lehetne Doren. Miért is ne.

Meg fagyok, egyre jobban fázom.
S a lábaim, szabályosan jeges.

- Doren. Gyere elő. Hallod. Kérlek gyere elő, tudom hogy itt vagy. - kiabáltam a sötétségben.

- Doren? - Hallom meg a mély hangot.

- Nem hívhatlak úgy hogy halál, túl hivatalos.

- Miért pont Doren? - kérdezi.

- Miért ne? - kérdezek vissza.

- Nem tudnak dönteni, és nem is fognak, itt fogsz halárra fagyni és még azután sem tudok tenni semmit. - mondja komolyan.

- Tessék? - Nézek rá.

- Itt ragadtunk mind a ketten. Kolen gépre kötött már csak a gépek tartanak életben, fogadok hogy észre sem vetted de két nap telt el azóta. Ha nem kapcsol le onnan és nem hagy meg halni itt ragadunk mind ketten. - Magyarázta.

- Szóval az átváltoztatás lehetősége el úszott és most meg kellene halnom végleg.

- Pontosan Adaline. - Mondta ki amitől a legjobban féltem, hirtelen bele nyilallt a szívembe, mintha szilánk fúródott volna bele. Térdre csuklottam. Nagyon fáztam kegyetlenül fáztam.

Doren felém sétált, és mikor meg állt mellettem melegség érzése süvített hozzám.
Így feltornáztam magam majd közelebb mentem hozzá, éppen annyira voltam tőle hogy még pont ne érjek hozzá.

- Mit művelsz Adaline? - kérdezte.

- Így nem fázom annyira. - mondtam.

- Ennek meg kell történnie Adaline. Nem tehetsz ellene semmit.- Mondta majd ott is hagyott. Nem bírom, nem akarom ezt, nem.

- A kurva életbe, gyülöllek Kolen mért nem tetted meg mért nem? Mért nem tudtad meg tenni, miért miért nem. - Kiabáltam majd fel zokogva neki döltem annak a képzelet béli falnak ami valamilyen mód mégis meg tartott.
- Úgy gyülőllek. - Suttogtam.

- Álj fel. - Hallottam az utasitó hangot amit Doren ejtett.

Fel álltam és rá néztem.

- Mit akarsz? - kérdeztem.

- Itt az ideje hogy meg tapasztald milyen is az ha fel égetik a lelkedet. - Nézett szemembe amik elkeseredtek.

- Tessék? - kérdeztem vissza de nem válaszolt.

Közelebb jött hozzám és egyik kezét a fejemre tette.
Szemében tűz gyulladt, és én csak rémülten figyeltem.
Egyre fórrobb lett minden.
Minden emlék fel tört bennem, minden rossz emlék.

Mindent láttam a szemében, a saját emlékeim.

Úgy éreztem a mellkasom ki szakad, forrt mindenem, mintha elevenen akarnának el égetni, sikítani akartam de egy hang sem jött ki a torkomon. Mintha minden amit tehettem volna ez ellen lehetetlen lett volna, még csak mozdulni sem voltam képes.

És amikor el engedett szimplán csak össze estem előtte. Ahogy hirtelen meg csapott az a jeges érzés ami nélküle volt, ami én voltam, nem kaptam levegőt úgy éreztem meg fulladok, lassan kezdett javulni az állapotom és vissza nyertem a légzésemet. De nem bírtam fel állni, mintha ki szívta volna minden erőmet.

Kolen, hogy tehette ezt velem, hogyan? Hogyhagyhatta hogy meg halljak. Pedig segíthetet volna. Doren már nem volt ott el tűnt. A hátamra fordultam és csak folytak a könnyeim úgy éreztem abban a pillanatban hogy már nem akarok semmit.

Egy pár óra elteltével Doren vissza jött.

- Kolen, vissza akar téged vinni az élők közé. - jelenti ki.

- Hogyan ha már meg haltam? -, kérdezem semlegesen.

- Talált valamit. Elég ha egy pillanatra vissza tud juttatni a testemben, ha akkor meg harap átváltozol.

- Úgy sem teszi meg, eddig sem tette. - mondtam.

- Nem lennék ebben olyan biztos. - mondja.
- Na mi az ennyire el hagytad magad? Ez még csak az első alkalom volt. - mondja érzéketlen hangján.

- Tudod mit érzek azóta? - teszem fel neki a kérdésemet.

- Honnan tudhatnám? Fájdalmat esetleg? - kérdez vissza.

- Semmit. - mondom és hangom suttogásként hat.
- Semmit sem érzek, csak ürességet. Sötétséget. De mást semmit, mintha minden ami bennem volt, meg halt volna, akkor amikor belém csapott az a jeges érzés. - Magyarázom majd le folyik pár könnycsepp.

- Ha nem érzel semmit miért sírsz? - kérdezi jogosan.

- Nem tudom, mintha ösztön lenne, nem érzem, nem tudom. - mondom kétségbe esett hanglejtéssel.

- Adaline. Nagyon javaslom hogy kezdj el áskálódni az emlékeid ben ha csak nem akarsz úgy vissza térni hozzá mint egy darab jég. - Jelentette ki.

- Ezt neked kellene helyre tenned - mondtam majd fel álltam.

- Mért pont nekem? - kérdez.

- mert te tetted ezt az egészet, ez a te hibád, add vissza amit el vettél. - rivalltam rá.

- Nem ütheted meg velem ezt a hangnemet, és más részről nem vettem el semmit, az hogy fel égettem a lelked nem jeleni azt hogy el vettem.

- le szarom mi bajod a hangnememmel, akkor nem kellett volna el engedj hogy csapjon belém az átkozott fagy. Akkor is a te hibád. - mondtam dühösen.

Erre elém lépett, képzett mögöttem egy falat aminek neki nyomott a torkomnál fogva.

- Nem beszélsz így velem Adalin. Én a halál vagyok, csak azért mert adtál nekem egy nevet nem leszek más, tiszteletet kell mutatnod. - magyaráz kimérten és szemeiben kék láng égett.

- Miért kellene tiszteletem tegyem, azért hogy emberek lelkét gyötröd egyfolytában?
- Kérdezem.

- Ne húzd ki a gyufát Adalin, mert olyat teszek amit nem kéne. - mondja majd jobban rá szorít a torkomra.

- Például? - kérdezek.

- Például meg csókollak és ezzel elő idézek egy olyan kapcsolatot közted és köztem hogy ha esélyed lenne se rá tudj meg szabadulni tőlem, vissza mehetnél ettől az emberek világába de egy hamar meg idéznél csak hogy hozzám érhess, vagy hogy a közeledben legyek. Adalin ne akard hogy tényleg el vegyek mindent, ne dügíts fel jobban. - magyarázta.

- De....- vettem egy mély levegőt.

- De mi? - kérdez vissza.

- De már el vettél mindent. - mondom halkan, tudtam hogy a sírás lenne most helyes reakció és a félelem de nem éreztem csak mérhetetlen ürességet.

- Nem vettem el, majd vissza kapod ha ott az ideje. - mondta majd el lépett tőlem.

- Mit jelent az ha ott az ideje? - kérdezem.

- Ha Kolen tényleg annyira szeret amennyire te azt állítod ő vissza adja majd neked, amint fel ébredsz. - mondta.

- És ha mégsem, ha mégsem tudja vissza adni? Akkor mi lesz?

- Akkor vagy élhetsz úgy tovább vagy akár ide is vissza jöhetsz. Ez igazából csak Kolenen múlik Adalín.
- Majd holnap találkozunk. - mondta és el tűnt.

Ami a leg elviselhetetlenebb ebben az egészben az a várakozás, a semmittevés a tehetetlenség, még csak aludni sem tudok hogy legalább kicsit nyugton legyek  mert egy ki cseszett szellem vagyok ,vagy már azt sem tudom mi maradt belőlem.

Jelezzétek légyszíves ha tetszik nektek és folytassam. Köszönöm. 🥰😘