12.rész

2.5K 162 2
                                    

Reggel hatalmas hangzavarra ébredtem. Nagy nehezen kikeltem a jó pihi-puhi ágyamból, majd lementem a konyhába. Mikor leértem nem várt dolog fogadott. Pete palacsintát sütött. Mikor ezt megláttam rögtön elmosolyodtam. Halkan kihúztam egy széket az asztaltól, majd leültem, és csak néztem hogy ügyeskedik. Már vagy 20 perce ülhettem ott, amikor kész lett a finomságok készítésével, egy tálcára tett párat, amik meg voltak kenve, gondolom nutellával, aztán 2 pohár narancs levet,es egy kis vázába virágot. Majd megfordult. Egy hatalmas vigyor terült el profilján.
-Jó reggelt!-mondtam.
-Neked is.-mondta egy kicsit szomorúan.
-Kicsim, mi a baj?-kérdeztem, és egy kicsit megijedtem.
-Hát csak annyi, hogy meg szerettelek volna lepni, egy kis ágyba reggelivel-mondta, miközben letette az asztalra a tálcát. Megfogtam a kezét, és magam mellé húztam. Miután leült hozzábújtam.
-Ez is jó igy-mondtam.
Egy kicsit beszélgettünk,majd egy hatalmasat korgott a gyomrom, jelezve, hogy ideje enni. Pete természetesen ezen is csak nevetett.
-Ne nevess-csaptam meg a kezét játékosan, mosolyogva.
-De olyan cuki vagy.-ölelt át hátulról. Leültünk egymás mellé, majd megreggeliztünk. Nem sokkal később a csapatunk másik fele is megérkezett. Megreggeliztek, majd kitaláltuk, hogy kinézünk a pályára. Hát dél körül VÉGRE ki is értünk. Persze Shawn-nak oda is jönnie kell. Nem baj. Mindenki ment a saját részére. Mendes kitalálta, hogy velem szeretne jönni.
-Minek jössz?-kérdeztem kicsit idegesen.
-Nem akarom hogy bajod történjen.-mondta egy hatalmas vigyor kíséretében. Tudja hogy idegesítsen. Utálom! Vagy mégsem? Ezt a gondolatot gyorsan kivertem a fejemből. Oda mentünk a deszka "részleghez". Shawn leült egy padra, én bemelegítettem. Aztán elkezdtem. Egy új trükköt szerettem volna kipróbálni. Pete tudta mire készülök, mert már beszélgettünk erről. Nem tartja jó ötletnek. De azért ő is odajött. Mielőtt elkezdtem volna, odamentem hozzá, és megcsókoltam. Aztán elkezdtem. Felmentem a legmagasabb élem tetejére, és elindultam. Egy szaltót szerettem volna. Ami nem jött össze. A végén megcsúszott a lábam. A fejem iszonyatosan bevertem. Már csak annyira emlékszem hogy Pete rohan felém, majd elnyelt a sötétség.













Sziasztok kiscicáim!
Nem tudom ez hogy jött 😂😂😂
Ha tetszett, nyomj egy ⭐-ot, vagy írj komit! Puszi mindenkinek. Zsani 😍😍



Váratlan találkozás (Shawn Mendes)Where stories live. Discover now