Esküvő

1.2K 50 12
                                    

Fél év. Ennyi idő jutott az esküvőnk megszervezésére. Ma van az esküvőnk! A tavasz első napjára esett a választásunk. Az idő még hűvös, éppen hogy új élet kezdődik.
A szertartás időpontja délelőtt 10 óra. Tehát maximum 7 órakkor kell felkelnem. Ehelyett már 2 órakkor csak forgolódni tudtam. Shawn-nal a magy nap előtt külön szobát kaptunk az apartmanban. Az én szobámmal szemben van az övé, mégis külön vagyunk. Kitakaróztam, majd lábujjhegyen elosontam az ajtóig. Halkan kinyitottam az ajtót, szétnéztem, majd a folyosóra léptem. Két halk kopogás. Ha felvan, úgyis meghallja. Lépések hallatszottak, majd kilincs fordulás, és kinyílt az ajtó.
-Sophi, miért vagy ébren?
-Csak izgulok, azt hiszem. Bejöhetek?-az ajtót teljesen kitárta, majd belépésem után be is zárta, a kulcsot is ráfordította.
-Nem kellene aludnod? Holnap nagy nap lesz, és egyben fárasztó is.-az ágyra másztam, oda ahonnan ő szállhatott ki érkezésemre. Az ő ágya sokkal kényelmesebb volt mint az enyém. A melegségéről nem is beszélve.
-Ez az ágy miért kényelmesebb mint az enyém?-figyelmen kívül hagytam a kérdését-búj ide kérlek egy kicsit-Shawn kérésemet követve bemászott a takaró alá, és átkarolt a mellem alatt.-így már otthonos is.-fejemet félig oldalra döntöttem. Tudtam hogy néz. Ajkaimmal csücsörítettem, csókot várva. Apró puszikat nyomott a számra, majd a már jól ismert csók következett. Mindig megrészegít vele, és tudja hogy ez egy nagy gyengém. Először nagyon lassan kezdi. A szám minden egyes szegletét bejárja, majd a nyelvét átdugta az enyémhez, majd finoman simogatni kezdte. A tempón nem gyorsított. Elhúzódott, majd még egy puszit nyomott a számra. Nem akart többet ma éjjel. Ha akart volna a csók végén fogaival meghúzta volna az alsó ajkam.
-Jó éjt baby. Szeretlek.
-Jó éjt Shawn. Én is szeretlek-az ölelését még mindig nem szakította meg.
-Akkor én most megyek-megpróbáltam felállni, de a karjai még mindig tartottak.
-Nem mész. Mostmár nem engedlek el.
-De reggel a saját szobámba kéne találniuk a lányoknak.
-Állítsd be az ébresztőt háromnegyed 7re.-így is tettem, majd visszabújtam a finom meleg ágyba.
-Mostmár tényleg aludj. Bár szem alatti karikákkal is elvennélek, félek hogy elaludnál idő előtt.
-Milyen gondoskodó vagy-egyik kezemmel hátra nyúltam és megsimogattam az arcát, mire Shawn a tenyerembe puszilt.
-Jó éjt szerelem.
-Jó éjt Manócskám.

Nem álmodtam semmit. Vagy legalábbis nem emlékszem rá. Pontosan háromnegyed 7kor megszólalt Shawn In my blood-ja.
-Te komolyan az én dalomat állítottad be?
-Mindig megnyugszom ha énekelsz-rántottam meg a vállam, de a szemem még mindig nem nyitottam ki. Shawn a fülemhez hajolt és halkan énekelt az ébresztővel párhuzamosan.   A hideg minden porcikámat végigjárta. Csak mosolyogni tudtam. Vége lett a számnak.
-Mostmár ideje indulni-még mindig a fülembe suttogta.
-Igen, azt hiszem.-kinyitottam a szemeimet majd majd feltérdeltem az ágyon.
-Rajtad eddig se volt nadrág?-nagyot nyelt.
-Most így volt kedvem-háttal fordultam neki. Éreztem hogy nagyon figyel. Alig észrevehetően kihúztam magam, így a pólóm alja feljebb csúszott a fenekemen.
-Ezt most muszáj volt?-fogait összeszorította.
-De hát nem is csináltam semmit!-felé fordultam, és kezemet a szívemre szorítottam.-nem szép dolog valakit meggyanusítani-szép lassan letettem az egyik lábam a földre, majd a másikat. Láttam rajta hogy egy icipicit beindult.
-Én most távozom-próbáltam komoly lenni, de nem tudtam nem elnevetni magam.
-Sophie, gyere ide-a hangja játékos volt, mégis kemény.
-El fogok késni. Mennem kell-hátráltam, de az ajtó melletti falnak ütköztem. Shawn pillanatok alatt oda ért.
-Ez most nem a megfelelő pillanat kincsem-próbáltam hatni rá, de ekkor megcsókolt. Ez a csók teljesen más volt mint amit hajnalban adott. Ez vad volt, és mohó. A keze végigsiklott a nyakamon, megfogta a mellem, majd belemarkolt a fenekembe. Persze a csók végén fogaival meghúzta az alsó ajkam.
-Shawn-tenyerem a mellkasára tettem, majd egy lehelletnyit eltoltam magamtól. A szíve úgy dobogott, mintha a mellkasát akarná átszakítani-bármennyire is szeretném ezt, most nem lehet.
-Tudom-homlokát az enyémnek támasztotta, szemeit lehunyta.
-Tartogasd magad estére-kinyitotta szép szemeit, és rámmosolygott.
-Ezután már csak a feleségemmel fogok szexelni,az biztos.
-Szeretlek.
-Szeretlek- puszit nyomott a számra és kiengedett az ajtón.
A szobámba vissza surrantam, majd az ablak előtti fotelbe ültem, és magamra húztam az oda kikészített takarót.
Kinéztem az ablakon. Egy hatalmas tölgy vastag ágáról egy fa hinta lógott le. Kedvem támadt azonnal kimenni, és beleülni, ám ekkor kopogtak az ajtón.
-Elnézést menyasszonykám, bejöhetek?-nővérem dugta be a fejét. Álmosan festett, ám így is ragyogott. Pocakja előbb ért be, mint a teste többi része.
-Hogy vagy?-felálltam kényelmes helyemről, majd elé léptem-és hogy van az én kis unokaöcsém?-kezem Heather gömbölyödő hasára tettem.
-Izgatott már. És a menyasszony? Samék még elmentek a ruhádért. Meg az enyémért is beugranak, hogy ne kelljen leszambáznom érte.
De ne aggódj.-nem az ágyhoz, majd leült a szélére.-nem szólok hogy Shawn-tól jöttél-kacsintott, majd nevetni kezdett.
-Honnan tudod?
-Nem a megbeszélt időpont előtt néhány perccel kell osonni vissza a szobádba-ismét nevetett.
-Kopp, kopp.-Sam nyitott ajtót.
-Meg jött a ruháááád!!
A ruhám egy Hayley Paige által tervezett Reagen ruha volt.

Ám a ruha felvétele előtt, jött még a smink, a haj, és igazából minden

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.

Ám a ruha felvétele előtt, jött még a smink, a haj, és igazából minden. Pedig két vágyam volt. Felvenni az álom ruhámat, és a vőlegényem elé sétálni.

3 órával később.
A szertartás fél 11kor kezdődik. Jelenleg 10 óra 5 perc van. A gyomrom görcsbe, a szívem majd kiugrik. A pap már megérkezett, a kertben kihelyezett pavilonban elfoglalta már a helyét. A hajam félig kontyban, félig lelógva. A sminkem tökéletes.
-Gyönyörű vagy kincsem-édesapám csillogó szemeivel találtam szembe magam.
-Köszönöm apa.-mosolyogtam, bár a sírás határát is feszegettem.
-Gyere velem egy kicsit-megfogta a kezem, és a hátsó kijárat felé kezdett el húzni-kiskorodban mindigis imádtad ha hintázhattál.-a szoba ablakomból látszódó hintához vezetett.-foglalj helyet.-így is tettem-szabad?-kérdezte, mire bólintottam, és meglökte a hintát. Mintha újra kisgyerek lettem volna. Behunytam a szemem, és éreztem, ahogy a lágy szellő megfújja a hajamat, és fátylam. Éreztem a nap sugarait az arcomon.
-Apa még magasabbra!
-Nem lehet! Tudod hogyha anyád meglátja, kitekeri a nyakam.
-Csak egy kicsit. Hogy elérjem a Napot!
-Na jó, de ne mond el neki!
Szemeimet kinyitottam. Ott ültem meseszép ruhámban egy öreg hintán, és a szemeim könnyel voltak tele.
-Magasabbra, apa.
-De hát anyád kitekeri a nyakunk!
-Csak még egy kicsit, hogy elérjem a Napot!
-Azt hiszem drágám, ez az a nap, amikor sikerül megérintened a Napot.
-Szeretlek apa.
-Én is. Mindennél jobban. Igazából mindig is azt hittem, hogy te mész hamarabb férjhez. De így, hogy a nővéred lett Mrs. Dallas... De el ne mond neki.
-Lakat a számon-mutattam, hogy bezártam a lakatot, majd egymásba karolva elindultunk vissza a kiinduló pontra.
-Indulhatunk?-aprót bólintottam, majd belekaroltam apám feltartott karjába.
-Indulhatunk.-kezembe fogtam a csokrot, majd a kék ruhás koszorús lányok, és fiúk után indultunk. Lassan, a hagyományos zene ütemére sétáltunk a sorok között. Shawn ott állt, öltönybe, majd felém fordult. A szeme felragyogott, ajkán mosoly jelent meg. Ő volt a végzetem, a sors. És ahogy egyre közelebb értünk, értettem már, miért értem el a Napot. Megálltunk, apa átadta a szabad kezem Shawnnak, majd vele kezett fogott, nekem pedig puszit nyomott az arcomra. A jobb oldalamon ott sorakoztak a koszorúslányok, élükön pedig a tanúm, Heather.
-Kedves egybegyűltek..-és innentől kezdve, semmire sem emlékszem a szertartásból. Csak a legfontosabb dologra.
-Sophie Smith. Elfogadja törvényes férjéül a jelen lévő Shawn Peter Raul Mendest, kitart mellette egészségben, betegségben, gazdagságban, szegénységben, míg a halál el nem választ?
-Igen.
-Shawn Peter Raul Mendes. Elfogadja az itt jelen lévő Sophie Smitht törvényes feleségéül,kitart mellette, egészségben, betegségben, gazdagságban, szegénységben, míg a halál el nem választ?
-Igen.
-Csókolja meg a menyasszonyt!






Szép jó estét!
Mit szolnátok ahhoz, ha kezdenék egy új Shawn-os történetet?
Szép hétvégét nektek! ❤

Váratlan találkozás (Shawn Mendes)Where stories live. Discover now