17.rész

2.2K 117 0
                                    

Jó olvasást! 😊😊😀

Shawn:
Az egész este olyan jól sikerült. Erre arra kell kijönnünk, hogy megannyi fotós, és riporter van a ház előtt. Nem lehet magán életem? Ja nem. Híresség vagyok. Szeretem csinálni az éneklést, csak az a baj, hogy semmi magán élet nincs. Amíg próbáltam megszabadulni tőlük, elszakadtam Sophie-tól, és arra lettem figyelmes, hogy egy autó hangosan fékez. A szememmel keresi kezdtem Őt. Sehol nem láttam. Odanéztem az útra. Az autós epp akkor ugrott ki a kocsiból, a telefonja már a kezében volt. Akit elütöttek nem más volt, mint az a lány, akit szeretek, akit végre ma este volt merszem elhívni randira. Sophie volt. Odarohantam. A feje tiszta vér volt. Már csak a mentő hangjára figyeltem fel. Sírtam. Nem érdekelt ki lát, ha életem szerelme lehet haldoklik. A mentősök berakták a kocsiba.
-Jönni szeretne a hölggyel?-kérdezte kedvesen az egyik.
Csak bólintottam. Beszálltam mellé, majd megfogtam a kezét.
-Uram-szólt hozzám az egyik-el tudná mondani mi történt?-kérdezte kedvesen. Megint csak bólintottam. Ezután mindent elmeséltem onnan, hogy kijöttünk az épületből. Nem sokkal később, beértünk a kórházba. A mentőbe már megállapították, hogy nem kell műteni szerencsére. Betolták egy szobába, ahol ellátták a sérüléseit. Én nagy nehezen megnyugodtam, majd felhívtam Pete-t.
-Szia haver!-köszönt és éreztem hogy mosolyog.
-Szia
-Baj van?-kérdezte rögtön. Majd ma már másodjára megint elmeséltem mindent.-Azonnal megyünk. Szóljunk a szüleinek?
-Azt megköszöm-mondtam meggyötört hangon.
Ezután letettem. Csak vártam. Eközben megjöttek Sophie barátnői, Emili, és Sam. Nem sokkal később a nővére, a szüleik, és Pete. Odajöttek mind körém. A szülei úgy néztek ki, mint én, ha nem rosszabbul. Kijött az orvos.
-Önök Miss Smith hozzátartozói?-tette fel a kérdést.
-Igen, mi vagyunk-válaszolt helyettünk Pete.
-Dr. Henderson vagyok. Van jó, és kevésbé jó hírem. Mondom először a rosszat. A Hölgy a baleset során nagyon beütötte a fejének azt a részét, amelyik a az emlékeit tárolja. A rövid távú memóriája sérült. Tehát az elmúlt fél évre nem fog emlékezni-nem fog emlékezni rám. Nem fog emlékezni arra, hogy megismerkedtünk, ahogy már az elején átvertem, a tegnapra.-a jó hír pedig, hogy nem kell megműteni, csak a bal lábát kellett begipszelni.-az egész család nagyot sóhajtott.-még nem ébredt fel, de hamarosan felfog, és bemehetnek hozzá.

Sophie:
Amikor felébredtem, fehér falak fogadták a tekintetem. Kórház. Ez tuti. Nem sokkal később egy orvos nyitott be. Egy idős, kb. 50-es éveiben járó férfi jött be.
-Üdvözlöm. Dr. Henderson vagyok. Felteszek pár kérdést. Rendben?
-Rendben-feletem.
-Hogy hívják?
-Sophie Smith.
-Mikor született?
-1998.július 7-én.
-Hanyadika van ma?
-Nem tudom.-megijedtem. Mi bajom van, hogy nem tudom.
-Nyugodjon meg kisasszony, minden rendben lesz.-és kiment. Nem sokkal később anya jött be, utána apa, majd a nővérem, és Pete. Az utóbbi kettő egymás kezét fogva.
-Hát ti?-kérdeztem.
-Együtt vagyunk. Már lassan egy hónapja.-ennyi mindenről lemaradtam volna?
-Anya mi történt?-kérdeztem sírva.
-Nem emlékszel?-megráztam a fejem.-délelőtt,mint szoktál, kint voltál a pályán deszkázni. Egy új trükköt szerettél volna megtanulni. Nem sikerült, elestél, beütötted a fejed, és eltört a bal lábad. Részleges amnéziád van-a végére már ő is sírt. Odajött, megölelt, és együtt sírtunk.
Kicsit beszéltünk még, és mint kiderült fél évre nem emlékszem az életemből. Bejött egy nővér is Dr. Hendersonnal, majd azt mondták, hogy, mivel a családom emlékszik arra, hogy mi történt, vigyenek el azokra a helyekre. És hogy hazamehetek.

Shawn:
Megkértem a szüleit, hogy ne mondják meg neki, hogy bármikor is volt közünk egymáshoz. Még a galériáját is lekódoltam a telefonján, hogy ne lássa a közös képeinket. Nem volt szívem kitörölni őket.
Jobb lesz neki nélkülem. Már most ilyen balesetet szenvedett, mi lett volna, ha együtt lettünk volna? Miattam van az egész.

Sophie:
Mikor kiengedtek, aláírtunk valami papírokat, majd beültünk a kocsiba, és elindultunk haza. Útközben elővettem a telefonom. Feloldottam, mivel újlenyomat érzékelős. Megakartam nyitni a galériám,de le volt kódolva.
-Anya!
-Mi az kicsim-fordult hátra, mivel Apa vezetett.
-Nem tudod a kódot?-néztem rá kíváncsian. Elhallgatott, ahogy apa se szólalt meg.
-Nem-furcsa volt.
-Felhívom Heather-t.-csak bólintottak.
-Szia!
-Szia! Figyi nem tudod mi a galéria kódom? Megnézném a képeimet, hátha beugrik valami. Ő is csendben lett, mint anya, amikor őt kérdeztem.
-Itt vagy?-érdeklődtem.
-Ahha, bocsi. Nem tudom, soha senkinek nem adtad meg.
-De mióta van rajta kód?
-Hát vagy 4-5 hónapja.
-Értem, köszi. Majd találkozunk otthon. Szeretlek, szia!
-Oké, nincs mit, én is, szia!
-Nem tudja-mondtam már anyáéknak.
Mikor hazaértünk, felmentem a szobámba, és elaludtam.


Váratlan találkozás (Shawn Mendes)Where stories live. Discover now