26.rész

2.2K 106 8
                                    

Jó olvasást! 😘😘

Egyre közelebb jött. Lehunytam a szemem, hátha úgy gyorsabban történik meg. Vágytam a csókjára. Szükségem volt rá. Majd éreztem a lehelletét, és ajkai az enyémekre nyomódtak. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem éreztem. A szánk szinkronban mozgott. Megbabonázott. És mint minden romantikus könyvben, mi is levegőhiány miatt váltunk szét.
-Huh-mondtam halkan.
-Igen. Huh. Vagyis nem. Ez hiba volt, bocsáss meg-Egyre kínosabb volt a csend, mi beállt közénk.
-Van kedved úszni? Hiszen azért jöttünk le-nevetett zavartan.
-Igen-eltávolodtam,pedig nem akartam. Elrugaszkodtam, majd beljebb úsztam. Nem foglalkoztam semmivel és senkivel. Se Shawn, se Heather semmi. Hagytam, hogy a testemet a hullámok vigyék. Majd mikor fázni kezdtem, visszafordultam. Shawn nem sokkal volt mögöttem.
-Én mentem. Fázom-kötöltem semleges hangnemben.
-Én is megyek-kiérve a partra, a nővéremet még mindig sehol nem láttam. A tűz még lángolt. Visszavettem a homokba ledobott ruhám, majd azzal a lendülettel indultam meg a hotel felé.
-Hé. Nem várnál meg?-hallottam úszó "társam" hangját.
-Nem, kösz.-de mire kimondtam, már utol is ért.
-Várj. Egy úri ember mindig haza kíséri a hölgyet.
-Ó igazán? Úri ember is jött velünk?-mosolyogtam rá, mire az ő képéről lefagyott a mosoly.
Csendben mentünk be a hotelbe.
A lifthez érve megnyomtuk a gombot, majd pár másodperc várakozás után kinyílt a liftajtó, és ő maga elé engedett.
-Mint mondtam, úri ember-és az a mosoly ott volt, ami engem is arra késztetett. Egész úton egy árva szót nem szóltunk. Felérve az emeletre a szobánk ajtaját kinyitva, majd beljebb lépve, csak annyit láttam, hogy a nővérem, és Cameron alszanak. Az egyik az én
-Ha Camet felkelted, akkor abból hiszti lesz reggelig.
-Akkor mit javasolsz nagymenő?
-Aludj nálam-egy "komolyan?" fejjel néztem rá, mire halkan nevetett.
-Nem foglak megerőszakolni. Csak ha beleegyezel-kacsintott.
-Ha beleegyezem, akkor az már nem erőszakolás-kacsintottam én is, miközben hülye fejet vágtam.
-Akkor? Beleegyezel? Nekünk is külön ágyunk van, ne félj.
-Jó. Csak össze szedem a cuccom.
-Nem kell. Majd én adok. Gyere-megfogta a kezem, és úgy vezetett ki a szobából. A folyosón találkoztunk pár rajongóval, így elengedte a kezem. Elvettem tőle a szobakulcsot, majd egyedül indultam el a lakosztályba. Beérve megcsapott a fiúk illata, így mosolyra húztam a számat. Bementem egy szobába, ami vajon kié volt? Hát persze, hogy Shawn-é. A szekrényéhez lépve kivettem egy pólót, majd egy elindultam a fürdő irányába. Az egész úgy volt berendezve mint a mi lakrészünk, így könnyedén tudtam tájékozódni. Beérve becsuktam a fürdő ajtaját, hogy senki illetéktelen ne tudjon bejönni, majd kerestem egy törölközőt. Leöltöztem, majd beálltam a kabinba. Kölcsön vettem a tusfürdőjét, és kezembe nyomva dörzsöltem bele a bőrömbe az illatát. Hajamat szintén alaposan megmostam. Időközben hallottam, ahogy nyílik, majd csukódik a bejárati ajtó, majd a lépteket, amik közeledtek, végül a fürdő kilincsének babrálását.
-Nincs nyitva!-mondtam hangosan, de mosolyogva.
-És nem engedsz be?
-Miért engednélek? Se a nővérem, se a pasim, se az anyám nem vagy.
-A pasid még lehetek-tudtam, hogy perverz mosoly van az arcán.
-Akkor sem jöhetnél be. Várd meg, amíg végzek.
-Jójó. De ugye tudod, hogy törölközőbe fogsz kijönni?-időközben elzártam a vizet, és még is törölköztem. Gyorsan megtöröltem a hajam, majd az ujjaimmal kifésültem.
-Én nem így gondolom.-mentek ki hozzá, aki éppen az ágyról kelt fel. Végigmért, majd a szájába harapott.
-Inkább menj fürdeni-erre csak bólintott.

Shawn:
Semmi se úgy sült el, ahogy gondoltam. A parton, amikor csókolóztunk, azt nagyon élveztem. De mit mondtam neki? Hogy hiba volt. És Ő mégse haragszik. Vagy legalább is nem mutatja ki. És most ott tartok, hogy a szerelmem ott ül kint, az én pólómba, én meg itt állok a jéghideg víz alatt, hogy lenyugtassam egyes testrészeimet.. Nem bírok magammal. Mindig amikor meglátom, mosolyognom kell. Amikor nevet, mintha a Világ összes dobjának a hangját egyszerre ütné a szívem. De hogy közeledjek felé ezek után? Bár most Cam és a kis szerelmes szíve kapóra jött. Talán megbeszélhetnénk. Ha nem jön közbe semmi.

Sophie:
A konyhában éppen szendvicset készítettem, amikor Shawn kijött, egy törölközővel a dereka körül. Amint megláttam, már fordultam is el, és mély levegőt vettem. Hogy tetszhet valaki ennyire? Fogtam a tányérom, és leültem egy bárszékre, Shawn-nak háttal. Alig tellett bele pár percbe, a mellkasa a hátamnak nyomódott, és a fülembe suttogott.
-Tudod, hogy tetszik amit látsz-szembe fordultam vele.
-Hát jól tudod-egyszer élünk, nem?

Váratlan találkozás (Shawn Mendes)Where stories live. Discover now