Második rész

11.2K 643 145
                                    


Ma legalább szólt az ébresztőm. Jó hír.

Viszont az asztalomon aludtam, ahol a festékeket keverem, így az egész alkarom olajfestékes. Ami hétszentség hogy nem jön le kábé két hétig. Fasza.Ahelyett hogy megpróbáltam volna lekaparni valahogy a bőrömről, inkább felhúztam egy fekete szűk hosszúujjút, hozzá pedig egy piros farmert.

A hajamat csak átfésültem, felraktam a szokásos sminkmennyiségemet, és kivételesen nem mentem kakaót inni és Spongyát nézni.

Felkaptam a táskámat, a rajzmappámat és a Ne bántsátok a fekete rigót!-ot és nekiindultam.

Egyéni rekordot döntöttem, mivel fél nyolckor az iskolában voltam. A portás úgy méregetett mint egy űrlényt. Én is bírom magát. Gyorsan elmentem a szekrényemhez és megnéztem az órarendet. Az első órám... angol irodalom.

Valaki lőjön le.

Átvágtattam a több tucatnyi diák között, ami a kemény 160 centimmel egy kellemes élmény volt. A terembe érve leültem a padomba és fellapoztam a könyvet. Egészen becsöngetésig olvastam, összesen kábé száz oldalt olvastam el a négyszázból. Meglepetésemre lekötött a könyv.

A csengő rémes hangjának kíséretében jött be a drága Ms. Gillin. Juhé. A nő beviharzott, vörös haját szigorú kontyba fogta. Lecsapta a naplót, majd felénk fordult.

-Nos kedveseim, -nézett körbe-kezdjük a mai szépséges napot a késők beírásával. -csapta össze vidáman a tenyerét. Tekintetét körbevezette az osztályon, ám hirtelen megakadt rajtam. -Nahát, Adams kisasszony! Minek köszönhetjük korai látogatását? -kérdezte gúnytól csöpögő hanggal.

Utálom.

-Gondoltam a mai napon korábban jövök be, mivel tegnap csak harminckét percig élvezhettem e fantasztikus órát. -vontam vállat.

A tanárnő reakciójáért már érdemes volt egyszer időben beérni. Az arca a hajához hasonló árnyalatot vett fel és láthatóan elöntötte a méreg.

-Parancsol?!

-Azt mondtam, hogy ma csak azért jöttem be...

-Hallottam mit mondott! Mégis kinek képzeli magát? -remegett az idegtől. Orvos kéne neki.

-Igazság szerint nem az a kérdés én kinek képzelem magam. Inkább az, maga kinek képzel engem. -vigyorogtam rá.

-Takarodjon az órámról! Igazolatlan! -toporzékolt.

Mivel kifejezetten jó diák vagyok, mosolyogva keltem fel a padból, szépen lassan összepakoltam a könyveimet és ugyanebben a tempóban sétáltam ki a teremből. Az ajtóban még megálltam és visszafordultam Ms. Gillinhez.

-Kézcsók, tanárnő. -vigyorogtam rá, és mellé még meg is hajoltam. A padok közül halk kuncogás hallatszott. Mielőtt még az igazgatóhoz is elküldött volna, kirohantam a teremből egyenesen a szekrényemhez, majd utána ki az udvarra.

Az iskola épületének ajtaján kilépve megcsapott a frissen vágott fű illata. Átvágtam az üres teren és felsétáltam egy kisebb dombra, aminek egy nagy fa áll a tetején.

Az a bizonyos fa egy tölgyfa, ami elképesztően szép lombkoronával rendelkezik. Egyszer, pár éve lefestettem, de mégegyszer le szeretném, mielőtt itthagyom ezt a lepratelepet.

Pár pillanattal azután, hogy megérkeztem a fa aljához már az egyik vastag ágon húztam fel magam. A kilátás fentről varázslatos, ezért kedvelem annyira ezt a helyet. Hirtelen ropogást hallottam a fa tövéből. Amikor lenéztem, az ismerős borostyán szempár nézett vissza rám.

Zsírkréta //Befejezett//Donde viven las historias. Descúbrelo ahora