Negyvenharmadik rész

4.6K 245 18
                                    


-Csak húzd le. Nem olyan szörnyű. -nyújtotta felém a bögrét, de csak azért sem vettem el. Rettenetes szaga volt, és őszintén, a színe leginkább a vizenyős fosra emlékeztetett, annak ellenére, hogy teának kellett volna lennie.

-Nincs az a pénz. -hőköltem hátra, mikor az orrom alá dugta. Facsarta az orromat a szag, és majdnem odahánytam.

-Rebecca, ne baszakodj már ezzel. -szólalt meg ingerülten. Ebben a kemény három napban rászokott arra, hogy ahányszor ellenkeztem, Rebeccának hívott. És mit ne mondjak, elég sokszor cselekedtem az akaratával ellentétesen.

-Megeszem azt a szaros levest, hagyom hogy halálra fagyassz, amikor belázasodok és még akkor sem hisztizek, amikor azt az undorító köptetőt akarod lenyomni a torkomon. Ez viszont már rohadtul több a soknál, és biztos lehetsz benne, hogy nem iszom meg. -sziszegtem.

-Miért nem bírsz egyszer rám hallgatni?

-Miért nem hagyod, hogy egyszer ne a büszkeséged irányítson? -csattantam fel.

-Idd meg. -makacskodott.

-Add ide azt a szart. -nyújtottam ki a kezem. Charlie naivan a kezembe nyomta, én pedig felpattantam és villámgyorsan a vécé felé iszkoltam, majd felcsaptam az ülőkét és azzal a lendülettel az egész löttyöt a kagylóba öntöttem.

-Mégis mi a francot csinálsz? -rontott be Charlie szinte tombolva, éppen amikor lehúztam a förtelmes teáját a vécén. -Mi a picsáért vagy ilyen makacs?

-Tudom jól hogy mi kell a testemnek, és az hidd el nekem, nem ez a szar.

-Nem, ez a baj, hogy nem tudod! Ha rajtad múlna, végkimerülésig csak festenél, leszarva, hogy milyen emberi szükségleteid vannak, mint mondjuk a szomjúság vagy az éhesség! Most is azért tartunk itt, hogy tüdőgyulladásod van, mert kurva módon felelőtlen vagy! -kiabálta, nekem pedig a hallottakra élénk vörös színt vett fel az arcom.

-Annyira rohadtul utállak. -préseltem össze az ajkaimat.

-Miért is? Mert megmondom az igazat? -kérdezte gúnyosan.

-Nem látsz bele semmibe bazdmeg! Itt állsz és osztod az észt, miközben nem is tudsz semmit! -toporzékoltam. Éreztem, hogy egyre forróbb leszek, de nem a méregtől. Felment a lázam és még az agyvizem és felforrt.

-Akkor mondjuk mondd el, amit nem tudok! -kiabálta.

-Kurva magasról leszarom az egészségi állapotomat, érted? Ha beteg leszek, majd meggyógyulok, ha szarul vagyok, jobban leszek. Nem kell a kibaszott pesztrálásod! Felnőtt vagyok, a kurva életbe! Nem kértem, hogy gondoskodj rólam, hogy itt legyél folyton és baszogass, hogy állandóan vigyázz rám! Le fogok maradni a rohadék pályázatokról, elveszítem a pontjaimat és nem vesznek fel sehova! És tudod mi lesz velem? Az utcán fogok ülni és két dollárért árulni a festményeimet, amikért órákig gürizek! -üvöltöttem magamból kikelve.

Charlie rettenetesen csalódott arcot vágott, nekem pedig eljutott az agyamig, hogy mit is mondtam. A picsába, szinte kijelentettem, hogy feleslegesen van itt. Ijedten kaptam a számhoz a kezem.

-Ne haragudj, én nem... -kezdtem bele, de feltette a kezeit, ezzel belém fojtva a szót.

-Most... most inkább elmegyek. Úgy sincs szükséged rám. -mondta halkan, majd egyszerűen megfordult és kiment a fürdőből. Egy pillanatra lefagytam, de utána rögtön utána futottam. Az előszobában találtam rá, éppen a kabátját rángatta fel magára egy agresszív mozdulattal.

Zsírkréta //Befejezett//Where stories live. Discover now