Zsírkréta //Befejezett//

Harmincegyedik rész

-Bee, ébresztő! Jó reggelt kismajom. -duruzsolta valaki a fülembe. Csukott szemmel fúrtam a fejem a nyakába és igyekeztem figyelmen kívül hagyni.

-Fel kéne kelni. -simított végig a karomon, de még mindig nem reagáltam. -Ha nem kelsz fel, esküszöm kiszállok innen és rádnyitom az ablakot. -fenyegetőzött, mire kinyitottam az egyik szemem és úgy néztem fel rá.

-Nincs kedvem kikelni. Én aludni akarok. -mormogtam a bőrére. Ahogyan éreztem, rajta feküdtem, legalábbis félig biztosan.

-Hercegnőm, ez nem így működik. Az van amit az urad mondd.

-Hercegnőm? És az uram? -kipattantak a szemeim és elég csúnyán néztem rá.

-Látod? Máris felébredtél. -nevetett fel. Megforgattam a szemeimet, a suttyó pedig egy mozdulattal fordított a helyzetünkön. Most ő könyökölt felettem, de szépen lassan rámnehezedett és megcsókolt. Mosolyogva átkaroltam a nyakát, mire a kezeit felvezette a combomtól a trikóm aljáig, ott becsúsztatta a kezeit és meg sem állt majdnem a mellemig. Az érintésétől a lélegzetem is elakadt.

-Annyira szexi vagy baszki. -motyogta a számra, mire nagyot sóhajtottam.

-Meg se szólalj. -kuncogtam, majd a kócos tincsei közé túrtam.

-Nem haragszol? -suttogta, miközben egy picit elhúzta a fejét. Alig öt centi volt az arcunk között.

-Miért?

-Hát... a tegnap miatt. Tudod, Nash, a fotó... -harapott az alsó ajkába. Hirtelen beugrott, mi történt tegnap este. A volt barátnői. A nevük nem ugrott be, de az igen, hogy kurva szépek. Nem tudtam mit kéne most reagálnom.

-N-nem. -dadogtam körübelül egy perc elteltével. Haragudtam rá? Nem. Irigyeltem a volt barátnőit? Ahogyan kinéznek, sajnos igen. De ehhez neki nincs sok köze.

-Hé, mi a baj? -simított végig az arcomon.

-Semmi. Nincs bajom. -megpróbáltam egy mosolyt erőltetni az arcomra, de nem ment. Bekúszott a két lány az elmémbe és nem akartak kijönni onnan. Megmérgezték a gondolataimat, és előjött az összehasonlítós cucc. Fejben éppen azt számolgattam, mennyivel vagyok tőlük lemaradva. Sajnos túl sokkal.

-Nekem ne próbálj hazudni.

-Nem hazudok. -hazudtam. Miért kell olvasnia a gondolataimban?

-Én meg teljesen hülye vagyok. -jegyezte meg gúnyosan.

-Nem lehetne olyan szép a reggelünk további része, mint amilyen az eleje volt?

-Csak ha elmondtad hogy mi a bajod. -leszállt rólam és törökülésbe ült le, majd felhúzott engem is magával szemben.

-Nincs bajom a volt barátnőiddel. Szépek, dögösek, gondolom okosak is... -motyogtam.

-Ó, hát értem én. Valaki féltékeny. -egyik pillanatról a másikra eltűnt az aggodalmas arckifejezése és egy óriási vigyor terült szét az arcán.

-Dehogy vagyok féltékeny. -de még mennyire hogy az voltam! Istenem, puszta kézzel meg tudtam volna őket fojtani.

-Még mindig nem bírsz hazudni nekem.

-Oké, féltékeny vagyok. Most boldog vagy? -kérdeztem idegesen. Persze, vigyorogjon rám még. Szerintem is.

-Mire vagy te féltékeny hercegnő? -nevetett fel őszintén. Egy pillanatra összezavarodtam.