Zsírkréta //Befejezett//

Tizenhetedik rész

Láttam hogy éppen félbeszakítottam valamit, de nagyon nem bántam. Megpróbáltam leplezni a zavaromat és a dühömet, majd odasétáltam Charlie ágyához.

-Szia. -mosolyogtam rá, majd ledobtam a sporttáskát és egy hosszú csókba húztam. -Jól vagy?

-Persze. De jobban lennék, ha ez a farok eltűnne innen. -vetett egy gyilkos pillantást Markra.

-Mark, húzz innen. -fordultam meg sóhajtva.

-Komolyan mondom, szánalmas vagy Rebs. Utánam összeállsz egy ilyen gyerekkel? -mutatott Charlie-ra. Az arca be volt dagadva, egy kék monokli ült a bal szeme alatt,és az orrán is látszott hogy eltört.

-Na milyennel? -húztam fel a szemöldököm. A szemem sarkából láttam hogy Charlie megfeszül.

-Egy rakás szerencsétlenség. Most komolyan, megpróbálta megölni magát! Lelkileg instabil, ráadásul egy agresszív állat! Szétverte az arcom! Egy kretén. -fújtatott Mark.

-Én szétverlek te rohadék. -sziszegte Charlie. Láttam hogy elsötétül a tekintete, és már készült volna felpattanni. Abban a pillanatban hogy megmozdult, a vállaira csúsztattam a kezeimet és visszarántottam.

-És neked kell visszatartanod? Veled is ennyire agresszív? Mondd csak, hugi, téged hányszor vert eddig meg? -kérdezte bizalmas hangnemben. Csakhogy a szemében csillogott a bosszúvágy.

-Tűnj innen. Nem akarlak látni soha többet. -szűrtem a fogaim között.

-Egyszer még könyörögni fogsz nekem. Már várom azt a napot. -vigyorgott gonoszan.

-Tűnj innen! -kiabáltam.

-Nyugi édes. Megyek is. -röhögött, majd kisasszézott a kórteremből. El sem bírtam hinni hogy mi lett Markból. Charlie jól mondta. Egy igazi rohadék.

-Nincs igaza. -fordultam azonnal felé. Tudtam hogy ezen rágódik, és teljesen elhiszi.

-Te is tudod hogy tökéletesen körülírt. -visszahanyatlott az ágyra és behunyta a szemét. Komolyan elhitte.

-Figyelj rám. -ültem az ágy szélére -Nem igaz amit mondd.

-Szerinted nem vagyok instabil? Agresszív? -nyitotta ki a szemét. A tekintetében szomorúság ült.

-Nem vagy az. -simítottam a kezemet az enyhén borostás arcára. Nagyon nyúzott volt.

-Miért vagy egyáltalán velem? -szegezte nekem a kérdést.

-Nem hiszem el hogy ilyet kérdezel. -csóváltam a fejem.

-Nem válaszoltál.

-Mert szeretlek. Ez elég válasz? -tártam szét a karom. Charlie arca lágyabb lett és egy apró mosoly is a szája sarkában bújkált.

-Nem érdemellek meg.

-Ne mondj ilyeneket, mert ez nem igaz. -kicsit arrébb löktem az ágyon és bemásztam mellé.

-Miket hoztál? -figyelmen kívül hagyta a kijelentésemet, közben a nyakát nyújtogatva nézett az ágy mellé, a sporttáskát keresve. Mielőtt kitörte volna a nyakát, felemeltem a földről a táskát és az ölébe dobtam, majd levettem a pulóverem. Rémesen meleg volt a kórteremben.

-Ruhát, tisztálkodószereket, pokrócot, könyvet...- soroltam.

-Melyik könyvet? -szakított félbe.

-Hármat is hoztam. A skarlát betűt, Dorian Gray arcképét és a Ragyogást. -halásztam ki a táskából a könyveket, neki pedig felderült az arca. -Megfelelnek?