Zsírkréta //Befejezett//

Negyvenhetedik rész

-Ne menj el. Nem fogok egy hetet kibírni nélküled. -szorított magához.

-Csak egy hét, simán elmegy. -túrtam a hajába. Az arcát a nyakamba temette és egyáltalán nem állt szándékában elengedni.

-Máris hiányzol. -motyogta. Azt gondoltam, hogy nehéz lesz a búcsúzás, de most, hogy itt állunk a reptéren és valós a dolog, még szomorúbb.

-Nem lesz semmi baj. Hét nap és már itt is vagyok. Utána pedig nem megyek már sehova nélküled. -emeltem fel a fejét. A szívem szakadt meg, mikor megláttam a könnyes szemeit. -Ne sírj. -mosolyogtam rá, de ahogyan a klisés szerelmes filmekben, nekem is megindultak a könnyeim.

-Ígérd meg, hogy minden nap felhívsz, ha tudsz akkor többször is. -biggyesztette le az ajkait. A két kezem közé vettem az arcát és nyomtam egy csókot a szájára. Odaszorított magához és erőteljesen megcsókolt.

-Megígérem. -suttogtam.

-És azt is, hogy vigyázol magadra. -figyelmeztetett.

-Fogok. -bólintottam.

-És még egy utolsó dolgot. -döntötte a homlokát az enyémnek.

-Mondd csak.

-Ígérd meg, hogy visszajössz hozzám. -kérte eszméletlen halkan, úgy, szinte alig hallottam meg.

-Megígérem. Lehet hogy most elmegyek, de ha visszajövök, soha nem hagylak el. -suttogtam.

-Hívj fel, ha megérkeztél. Meg ha a szállásodon vagy. És este is. Szeretnék veled beszélni. Lehet hogy napközben sms-ben foglak zargatni. -túrt hátra egy tincset a hajamból. A kezeimet becsúsztattam a pulcsija alá, és nem lepődtem meg, hogy rögtön a csupasz bőréhez értem, mivel nem vett fel pólót. Végigsimítottam a csípőjén és magamhoz rántottam, a fejemet a mellkasára hajtva. Hallottam, ahogyan sebesen dobog a szíve.

-Ha lesz egy szabad másodpercem is, azt rögtön tudni fogod. A végén még ignorálsz, mert megunsz. -kuncogtam. Charlie halkan felnevetett és megcsóválta a fejét.

-Már most unlak. Tűnés. -nyújtotta rám a nyelvét.

-Ó igen? -vontam fel a szemöldököm. -Akkor szia. -fordultam sarkon, de egy pillanat múlva máris a csuklómra fonta az ujjait és visszarántott. -Na mi van, ne menjek?

-Dehogy. -markolt a fenekembe, mire halkan sóhajtottam egyet.

-Szeretlek Charlie. -fúrtam a tekintetem az övébe. -De most már tényleg mennem kell. Nem akarom lekésni a gépet.

-Rendben. Búcsúcsók?

-Hogyne. -karoltam át a nyakát, és lehúztam magamhoz. Charlie követelőzve simult hozzám és csókolt meg. Abban a tudatban csókoltuk egymást, hogy egy hétig nélkülöznünk kell a másikat, ami eddig csak akkor fordult elő, amikor szakítottunk.

-Szeretlek Bee. Jobban szeretlek mint az életemet.

-Szia Charlie. -váltam el tőle. -Szeretlek. -simítottam végig az arcán, majd megragadtam a bőröndöm fogantyúját és elsétáltam. Mielőtt becsekkoltam volna, kaptam egy üzenetet. Gyorsan megnyitottam, és csak egy egyetlen szó állt benne.

'Szerelmem'.

Ezek után ne legyek belé fülig szerelmes....

>>>

Ha nem Charlie lenne a szerelmem, kérdés nélkül New York érdemelné ki ezt a címet. Óriási, tele van emberekkel és hemzsegnek az egyéniságek. Bármerre nézek, különböző stílusú, bőrszínű és nemzetiségű embereket látok. Ráadásul nagyon sokan rámmosolyogtak, amit meglepve tapasztaltam.