Zsírkréta //Befejezett//

Tizedik rész

-Bee, ébresztő! Hahó, kelj fel! -simogatta valaki az arcomat. Ki sem kellett nyitnom a szemem, tudtam hogy Charlie az. Az arcomat belesimítottam a tenyerébe, mint egy macska.

-Miért? -motyogtam álmosan, ő pedig édesen felnevetett.

-Mert az anyám megvizsgálna, ha esetleg felkelnél. -mondta olyan hangon, mint ahogy egy felnőtt beszél egy óvodással. Amint felfogtam amit mondott, felpattant a szemem és villámgyorsan felültem.

Velem szemben térdelt az ágyon Charlie. A haját kontyba kötötte, az arcán pedig egy széles vigyor terült el. Mellette az ágy szélén az anyukája, Camille ült. Egy színes virágos ruha volt rajta, hosszú barna haja a hátára omlott. Rokonszenvesen nézett rám.

-Elnézést, én nem... a francba. Izé. Jó napot. -túrtam bele a hajamba. Kifejezetten ügyesen teremtek magamnak kínos szituációkat.

-Nyugodtan tegezz drágám. Megmérhetem a lázad? -akkor vettem csak észre a kezében lévő piros dobozt, rajta egy fehér kereszttel. Gondolom valamilyen orvosi láda.

-Öhm.. igen, persze. -dörzsöltem meg az arcom.

-Fiam, kimennél amíg megvizsgálom Rebeccát? -kérdezte Charlie-tól az anyukája.

-Anya, tudod mi már... szóval... -keresgette a szavakat. Édesen zavarban volt, amin csak mosolyogni tudtam. Szépen kiegészítjük egymást, amilyen kínosan tudunk viselkedni.

-Kicsim, kifelé. Most. -utasította kedvesen.

-Felőlem. -tette fel a kezét lemondóan. -Mindjárt visszajövök. -adott egy gyors szájrapuszit, majd magában dünnyögve ment ki az ajtón, amit halkan becsukott maga mögött.

-Kezdhetjük? -ült közelebb. -Vedd le kérlek a trikód, meghallgatom a légzésedet és a szívverésedet.

Engedelmesen levettem a piros fölsőmet, így csak egy szál melltartóban ültem a barátom anyja előtt. Kicsit sem gáz.

-Camille, te orvos vagy, vagy nővér... -kezdtem neki a mondatomnak, de szerencsére nem hagyta hogy tovább dadogjak.

-Gyermekorvos vagyok. Nagy levegő! -utasított. -És ki! És újra...

Még megvizsgálta a szívverésemet, megmérte a lázamat és benézett a torkomba is.

-Nos drágám, elég csúnyán megfáztál, enyhe torokgyulladásod is van. Leigazollak erre a hétre és a fiamat is. Ő mindjárt elmegy hozzád néhány ruháért neked. Kell még valami? -kérdezte, és közben a koszos tányérokat és poharakat szedegette össze.

-Tessék?

-Ó persze, még nem tudod! Charles megkért, hogy erre a hétre ideköltözhess, mivel jelenleg egyedül vagy és nincs aki ápoljon. Szólok neki hogy visszajöhet. Húzd vissza a trikód és bujj be a takaró alá! Ha bármi kell, nyugodtan szólj. -simította meg a vállamat, majd a szennyes edényekkel a kezében kiment a szobából.

Amint kilépett az ajtón, bejött Charlie, aki egyenesen az ágyamhoz sétált.

-Anyám mindent elmondott? -fogta meg a kezem.

-Lakótársak leszünk? -vigyorogtam rá.

-Hozzak neked valamit?

-Kapj fel egy vázlatfüzetet és valamelyik tolltartót. Annyi elég. -pusziltam meg az arcát.

-Meg persze hozok ruhákat. -fűzte hozzá.

-Könyörgöm, vedd figyelembe hogy beteg vagyok! A franc akar valami kivágott vagy csipkés szarban szenvedni. -sopánkodtam.