Zsírkréta //Befejezett//

Harmincnyolcadik rész

Mire a legrosszabb érzés felkelni? Nem csak arra, hogy lényegében egyedül fekszel az ágyban. Hogy nincs aki átölel, akihez hozzábújhatsz. Arra a legrosszabb, amikor rájössz, hogy vége az álomnak. Újra a szopatós valóságba vagy, ahonnan nincs kiút.

Borzasztóan szarul voltam mikor felébredtem, főleg miután ránéztem az órára. Reggel hét óra volt. Nagy nehezen felküzdöttem magam, majd kikeltem a meleg ágyból. Charlie a másik felében még aludt.

Halkan odamentem a szekrényhez, majd kivettem alulról a bőröndöm és nekiálltam behányni a ruháimat. Egy-két darabot félretettem, hogy majd fel tudjam húzni, de a többivel megtöltöttem a helyet.

-Mit csinálsz? -motyogta Charlie rekedtesen. Imádom amikor reggel ilyen a hangja, de most nem bírtam díjazni. Túlságosan fájt már ránézni is.

-Megyek haza. -mondtam, majd felkaptam a ruháimat és a válaszát meg sem várva átmentem a fürdőbe. Ott gyorsan lecseréltem a pizsimet egy fekete melegítőre és egy bő szürke pulcsira. Kifésültem, majd felkontyoltam a hajam, fogat mostam, végül pedig a pizsamámmal és a neszeszeremmel együtt visszamentem a szobába. Ezeket betettem a bőröndbe, amit végül lecsuktam.

-Komolyan elmész? -kérdezte összeráncolt szemöldökkel. Az ágy szélén ült és engem pásztázott.

-Azt mondtad kiviszel a vonathoz.

-Bee, ne csináld ezt. Beszéljük meg. -felállt, majd mellém sétált, leguggolt és finoman megfogta a karom.

-Nincs mit megbeszélnünk. Mindent tudok. Felesleges tovább itt maradnom. -sziszegtem, majd kirántottam a karomat a kezéből. -Öltözz fel. Indulni akarok.

-Ahogy akarod. -sütötte le a szemeit, majd megkerült és kinyitotta a szekrényét, ahonnan random kikapott néhány ruhadarabot. Utána az ágyhoz ment, ahol gondolom felhúzta őket. -Mindened megvan?

-Szerintem igen.

-Ezt kint felejtetted. -nyújtotta felém a fekete noteszt.

-Nem felejtettem kint. -mondtam már majdnem sírva. Amint ezt kimontam, láttam hogy valami eltört benne. Valószínűleg meghalt az utolsó kis reménysugara is.

-Rendben. -bólintott. -Legalább akkor lesz mivel begyújtani. -motyogta szomorúan.

-Nem lehetne hogy csak elkészülsz, minden beszólás nélkül? -kérdeztem élesen.

-Bocs. -tette fel a két kezét, miközben az egyikben még mindig a noteszt tartotta. Ki akartam venni a kezéből. Nem azért, hogy esetleg kidobjam, hanem mert afelett akartam otthon sírni. De mégsem tettem.

-Szeretnél enni az út előtt?

-Nem. -válaszoltam halkan, miközben magamban keserűen felnevettem. Még hogy enni. Jó vicc. Egy falat sem menne le a torkomon. Felállítottam a bőröndömet, és már emeltem volna fel, amikor Charlie megállított.

-Add ide. -szólt kedvesen.

-Tudom vinni.

-Erről nem nyitok vitát. Add ide a bőröndöt. -nézett rám komolyan. Kivételesen nem ellenkeztem, csak átadtam neki a bőrönd fogantyúját vagy milyét, majd hátat fordítottam neki és kimentem a szobából. A lépcsőn lefele sétálva igyekeztem minél halkabb lenni, miközben eszembe jutott egy-két dolog. Például amikor a falnak nyomva csókolt meg. Annyira szerettem volna visszamenni pár nappal ezelőttre.

Mikor leértem, alaposan végignéztem mindenen. Az előszobán, a nappalin... az ajkamat rágcsálva húztam fel a bakancsom, majd utána felvettem magamra az összes meleg cuccomat, ami a fogason lógott. Mire beöltöztem, Charlie leért, egyik kezében a bőröndömmel, a másikban a kocsikulccsal.