Zsírkréta //Befejezett//

Huszonkettedik rész

-Biztos vagy benne hogy nem mennél inkább haza? -kérdezte Charlie a rendelő előtt már vagy nyolcadszorra. Megforgattam a szemeimet.

-Még mindig nem akarok hazamenni.

-De tényleg? Én nem kényszerítenélek. -karolta át a derekam.

-Most már látni szeretném az agyturkászodat. Meg az állítólagos E kosarát. -vigyorogtam.

-Nem hiszlek el. -csóválta a fejét. -Megcsókolhatlak? -simított végig az arcomon. Olyan ártatlan és aranyos arcot vágott, mint egy kisfiú.

-Eddig sem kellett engedélyt kérned. -röhögtem ki. Mosolyogva hajolt felém, és finoman megcsókolt. A karjaimat a nyaka köré fontam, az ujjaimmal a puha tincseit simogattam.

-Este megnézünk egy filmet? -döntötte a homlokát az enyémnek. A szeme csillogott, és most a whiskeyre emlékeztetett, nem a borostyánra. Apró sötétbarna foltokat vettem észre az íriszeiben. Ahányszor a szemeibe nézek, mindig valamilyen új dolgot fedezek fel. Gyönyörűek.

-Inkább kezdjünk el egy sorozatot. -nyomtam egy apró csókot a szájára. Halkan felkuncogott.

-Már van is ötletem mit fogunk nézni. -mondta felvillanyozva. -Amúgy... elmondhatok valamit?

-Ez nem is kérdés. -ahogy az arcát néztem, most nem egy rossz hírt szeretne közölni. Nagyon fel volt dobva és folyton mosolygott.

-Hallottam amit Rachellel beszéltetek. -mondta ragyogó mosollyal a fején. -Mögöttetek jöttem a folyosón.

-Mindent hallottál? -enyhén elvörösödtem.

-Az elejétől a végéig.

-Hát... nem tudom mit mondjak. -nem hittem hogy meg fogja tudni. Persze, simán a szemébe mondanám, és a dolgok nagy részét már mondtam is a szemébe, de akkor is.

-Neked semmit sem kell. De nekem igen. Borzasztóan szeretlek. És köszönöm. -szorosan magához húzott, és a fejét a nyakhajlatomba temette. Én csak lehunytam a szemem, a karjaimmal mégjobban magamhoz láncoltam és mélyen belélegeztem az illatát.

-Be kellene menned. -súgtam a fülébe, mire felnyögött.

-Akkor te tanulj. -elhúzódot, de a karját a derekamon tartotta.

-Nem akarok. -biggyesztettem le az ajkam.

-Megegyeztünk. -vonta fel az egyik szemöldökét. Hirtelen kinyílt a mellettünk lévő ajtó, én pedig ijedtemben vagy fél méterrel arrébb ugrottam. Az ajtóban egy szőke hajú lány állt. A haja hosszó volt, majdnem leért a derekáig. Egy sötét kötött pulóvert, egy farmert és egy divatos csizmát viselt.

-Tudom hogy mindig később jössz be, de boldog lennék ha ezentúl nem fél órát késnél. -vetett egy szúrós pillantás a barátomra.

-Jól van, megyek. -forgatta meg a szemeit.

-Mi még nem ismerjük egymást. Christina vagyok, az orvosa. -nyújtotta felém a kezét.

-Becca vagyok, Charlie barátnője. -fogadtam el a kezét.

-Nem bánod ha elrabolom? El kellene mondania néhány dolgot. -jelentőségteljesen Charlie-ra nézett, majd vissza rám. A háta mögött Charlie a kezéből pisztolyt formált, majd a fejéhez emelte, és eljátszotta hogy elsüti. Halkan felkuncogtam.

-Csak nyugodtan. Nekem tanulnom kéne. -mosolyogtam rá, amit azonnal viszonzott.

-Akkor kérlek fáradj be. -tárta ki az ajtót. Charlie gyorsan adott egy apró csókot, majd durcásan bevonult. Amint belépett, Christina behajtotta az ajtót.