Zsírkréta //Befejezett//

Huszonharmadik rész

Pár héttel a barátságunk kezdete után Rachel áthívott magukhoz, hogy egy igazi „csajos estét" tarthassunk. Persze belementem, bár a csajos szóra kicsit húztam a szám.

Este fele jött értem a lakásomhoz. Még a táskámba dobáltam a cuccaimat, mikor lentről dudálást hallottam. Vigyorogva húztam be a hátizsákom cipzárját, majd kirongyoltam a lakásból, le a lépcsőn. Amikor kirontottam az épületből, kicsit leesett az állam. Az utcán egy óriási, méregzöld terepjáró állt, benne pedig Rachel ült, az arcán füligérő mosollyal.

-Szép kis kocsi. A tiéd? -kérdeztem, miután beszálltam az autóba, a táskámat pedig a lábamhoz dobtam. A bőrülések krémszínűek voltak, a műszerfal tejeskávé színű. Lenyűgözve néztem körbe, barátnőm pedig közben elindult.

-Csak lesz. Még nem vagyok tizennyolc, úgyhogy addig apámé, de szabadon használhatom. -vont vállat.

-Ez azért kemény. -simítottam végig a műszerfalon.

-Ez csak egy autó. Nem is nagyon használom, suliba sem járok vele. Nem akarom hogy azért barátkozzanak velem, mert a szüleim tehetősek. -ahhoz képest hogy nem sokat jár vele, elég jól vezetett, és gyorsan is. Tapasztaltan használta a kocsit, és látszott hogy ismeri a terepet.

-Értem én. Amúgy milyen messze laktok?

-Talán öt perc. Addig is mutatok valamit. -vigyorgott rám, majd bekapcsolta a rádiót és feltekerte a hangerőt. Nagyon állat volt a hangzás, jobb mint a lakásomban lévő hangfalaké. Ráadásnak a zenét is nagyon bírom, úgyhogy elkezdtem a dalt jó hangosan énekelni, de a hangomat így is elnyelte a dübörgő basszus. Rachel rámnevetett, majd ő is nekiállt a szöveget kornyikálni.

-Ne szivass. Itt laksz? -ha az autó láttán leesett az állam, a házra már nem tudom mit mondhattam volna. Egy háromemeletes törtfehér luxusvilla, óriási ablakokkal, egy nagy erkéllyel, és egy gyönyörű előkerttel. Kikerekedett szemekkel másztam ki az autóból, és nem győztem ámulni.

-Aha. És tele van a ház meglepetésekkel. A szüleim szeretik költeni a pénzt, úgyhogy durván fel van szerelve mindenfélével. Öt hálószoba, két dolgozó, egy óriási konyha, három fürdőszoba, egy wellness terem, meg mindenféle ilyesmi. Nagyon jó itt lakni, de a szüleim keveset vannak itthon, a személyzet pedig nem az én korosztályom. -magyarázta, közben pedig bevezetett a kapun. Egy kavicsos járda vezetett a bejárathoz. Rachel lazán besasszézott, a cipőjét ledobta az előtérbe, és feliszkolt a lépcsőn, közben be nem állt a szája.

-Sírni fogok. Komolyan mondom.

-Ne hülyülj. De itt a szobám. Felkészültél? -kérdezte nevetve. Háttal állt a fehér ajtónak, a kezét a kilincsen tartotta, készen arra, hogy lenyomja.

-Felkészültem. De lehet hogy kelleni fog pár zsepi. -bólogattam halál komolyan, visszafojtott röhögéssel.

-Akkor tessék. -tárta ki az ajtót, én pedig beléptem.

Rachel szobája semmire sem hasonlít. Először is nagyon nagy, vagy háromszor akkora mint az enyém. A falai mind különböző színűek. Egy citromsárga, egy halványzöld, egy piros és egy babakék. Az egyik sarokban egy óriási franciaágy terpeszkedett, rajta vagy harminc színes párnával, mintás takarókkal, meg néhány plüssel. Az ablak előtt egy fehér hosszú íróasztal, előtte egy fehér műbőr szék állt. A másik falnál egy szintén fehér gardrób, rajta egy egészalakos tükörrel, a szekrény mellett pedig egy fehér ajtóval. A babakék falnak egy mentazöld basszusgitár volt nekidöntve, mellette egy állványon állt a szaxofonja, a sarokban pedig egy fehér zongora volt a falhoz tolva, rajta több kötegnyi kottával. A szoba közepére több bohém mintás babzsák volt odadobva, közöttük egy kerek fekete dohányzóasztal állt, a falon pedig egy bazi nagy plazmatévé. A zöld falnál terpeszkedett még egy fehér könyvespolc, a padlón pedig egy óriási kerek szőnyeg, ami rémesen puhának tűnt. A plafonról egy csillár-féleség lógott le, és teljesen bevilágította a szobát.